Hirdetés

Egy nap alatt negyedével nőtt a halottak száma Olaszországban, a járvány gócpontja továbbra is Lombardia

•  Fotó: Matteo Corner/EPA/Agerpres

Fotó: Matteo Corner/EPA/Agerpres

Az utóbbi huszonnégy órában kétszázötvennel, 1266-ra emelkedett az új típusú koronavírus-fertőzés (Covid-19) halálos áldozatainak száma Olaszországban a polgári védelmi hatóság péntek esti tájékoztatója szerint, eközben a diagnosztizált fertőzöttek száma több mint kétezerszázzal 17 660-ra nőtt.

MTI

2020. március 13., 20:482020. március 13., 20:48

2020. március 13., 20:512020. március 13., 20:51

Az új fertőzöttek száma 2116 volt, ami valamivel kevesebb az egy nappal korábbi emelkedésnél. Az új halottak száma viszont a csütörtöki 188-ról 250-re emelkedett, amelynek nyomán összességében negyedével nőtt a halálos áldozatok száma. A fertőzöttek közül több mint hétezren kórházi kezelésre szorulnak, több mint ezerháromszázan intenzív osztályon vannak. Angelo Borrelli, a polgári védelmi hatóság vezetője elmondta, a gyógyultak száma 1439-re emelkedett.

A legtöbb beteget továbbra is az északnyugati Lombardiában regisztrálták: számuk az utóbbi napban több mint ezerrel 9820-ra nőtt.

Hirdetés

Borrelli – aki szerint Olaszországban eddig ötmillió szájmaszkot osztottak szét – véradásra szólította fel az olaszokat, hangsúlyozva ennek veszélytelenségét. Attilio Fontana lombardiai kormányzó a már eddig is szigorú óvintézkedések további fokozását szorgalmazta a régióban, többek között a térségbeli tömegközlekedés további korlátozását a járatok számának csökkentésével. Hangsúlyozta, a lombardiai Lodi város körüli tíz településen, amelyeket február 23-tól két hétig vesztegzár alatt tartottak, sikerült megállítani a fertőzés terjedését. A karanténnak része volt a tömegközlekedés és az autóforgalom majdnem teljes felfüggesztése.

Milánóban lezárták a városi parkokat, és megkezdték az utcák fertőtlenítését. Felmerült, hogy a vásártér területét nagy méretű „víruskórházzá” alakítsák át, ahogyan korábban kínai Vuhan városában is történt, de ezt az olasz polgári védelem nem engedélyezte. A kínai kormány több mint harminc tonna orvosi felszerelést küldött Rómába egy orvoscsoporttal. Massimo Galli, a milánói Sacco kórház fertőző osztályának főorvosa kifejtette, hogy a 6,6 százalékos olasz halálozási ráta azért ennyire magas, például a dél-koreai 0,88-hoz képest, mivel Olaszországban kizárólag a tünetet mutató fertőzötteket veszik figyelembe, nem számolva azokat, akik pozitívnak bizonyulnak a vírustesztre, de tünetmentesek.

Több olasz városban közösségi villámakció indult az összetartásért és a félelmek leküzdésére: kitették az ablakokba a nemzeti zászlót, az erkélyeken és tetőkön az olasz himnuszt és népszerű slágereket énekelnek, Milánóban interneten tartanak vacsora előtti „közös” aperitívet. A római kormány vasárnapig ígérte a 25 milliárd eurós gazdasági élenkítőcsomag első lépéseinek bejelentését.

Sajtóértesülések szerint a tervek közt szerepel a márciusi adóbefizetések és adóellenőrzések felfüggesztése, közüzemi díjkedvezmények bevezetése, a munkanélküli segélyek azonnali elindítása az idegenforgalmi és kulturális ágazatban állásukat elvesztők számára, különös tekintettel a repülőterek dolgozóra. Fizetett szabadságot készülnek biztosítani az oktatási szünet miatt otthon maradó szülőknek. Elnapolják a gépkocsik kötelező műszaki vizsgájának határideit, valamint nyárra teszik át a tavaszi diplomavizsgákat.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 14., szerda

„A mi új és gyönyörű Grönlandunk” – Trump nagyszabású kitermelési terveket jelentett be

Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.

„A mi új és gyönyörű Grönlandunk” – Trump nagyszabású kitermelési terveket jelentett be
Hirdetés
2026. október 14., szerda

Magyarország-szerte trükköztek a romániai ékszertolvajok 

Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.

Magyarország-szerte trükköztek a romániai ékszertolvajok 
2026. október 14., szerda

Tüdőrákot diagnosztizáltak XIV. Leó pápánál – FRISSÍTVE

Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.

Tüdőrákot diagnosztizáltak XIV. Leó pápánál – FRISSÍTVE
2026. október 13., kedd

Kormánybuktatás: útilaput kötöttek a botrányt kirobbantó athéni nagykövet talpára

Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.

Kormánybuktatás: útilaput kötöttek a botrányt kirobbantó athéni nagykövet talpára
Hirdetés
2026. október 13., kedd

Az ukrajnai tűzszünet ügyét szolgálja a Putyinnal kötött dízelmegállapodás? Washington szerint igen

Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.

Az ukrajnai tűzszünet ügyét szolgálja a Putyinnal kötött dízelmegállapodás? Washington szerint igen
2026. október 13., kedd

Folytatódott a hajók elleni vadászat a Fekete-tengeren

Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.

Folytatódott a hajók elleni vadászat a Fekete-tengeren
2026. október 13., kedd

A kárpátaljai pártok és a magyar kormány üdvözlik az ukrán oktatási törvény módosítását, a Fidesz elégedetlen

Közös nyilatkozatban üdvözölte a kisebbségi törvény ukrán parlament által hétfőn elfogadott és Volodimir Zelenszkij elnök által haladéktalanul aláírt módosítását a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség.

A kárpátaljai pártok és a magyar kormány üdvözlik az ukrán oktatási törvény módosítását, a Fidesz elégedetlen
Hirdetés
2026. október 12., hétfő

Áttörés: az ukrán parlament elfogadta a kisebbségi nyelveken folyó oktatásról szóló törvényt

Az ukrán parlament elfogadta a nemzeti kisebbségek nyelvén folyó oktatásról szóló törvénymódosítást – jelentette hétfőn az Ukrinform hírügynökségre hivatkozva az MTI.

Áttörés: az ukrán parlament elfogadta a kisebbségi nyelveken folyó oktatásról szóló törvényt
2026. október 12., hétfő

Kormánybuktatás: Trump a botrányt kirobbantó athéni nagykövet menesztését fontolgatja

Donald Trump amerikai elnök a számos botrányos ügy főszereplőjévé vált athéni nagykövet, Kimberly Guilfoyle menesztését fontolgatja – közölte a CNN egy, az ügyet ismerő személyre hivatkozva.

Kormánybuktatás: Trump a botrányt kirobbantó athéni nagykövet menesztését fontolgatja
2026. október 11., vasárnap

Trump szerint energetikai tűzszünet lépett életbe, Zelenszkij nem tud róla, de üdvözli

Energetikai tűzszünet lépett életbe Ukrajan és Oroszország között – közölte a közösségi oldalán Donald Trump amerikai elnök vasárnap délután.

Trump szerint energetikai tűzszünet lépett életbe, Zelenszkij nem tud róla, de üdvözli
Hirdetés
Hirdetés