
Államfők és miniszterelnökök a NATO kétnapos brüsszeli csúcsértekezletének első napján
Fotó: Miniszterelnöki Sajtóiroda/Botár Gergely
Donald Trump amerikai elnök szerdán felszólította a NATO tagállamait, hogy emeljék védelmi kiadásaikat a bruttó hazai termékük (GDP) 4 százalékára, a korábbi hivatalos elvárás duplájára – közölte Rumen Radev bolgár államfő az észak-atlanti szövetség brüsszeli csúcstalálkozójának szünetében.
2018. július 11., 19:192018. július 11., 19:19
2018. július 11., 19:222018. július 11., 19:22
„Trump elnök szólalt fel először, és felvetette, hogy nem elegendő a GDP 2 százalékára növelni a katonai költségeket, hanem 4 százalékot kellene elérni” – mondta Radev.
A NATO-szövetségesek 2014-ben vállalták, hogy tíz éven belül bruttó hazai termékük (GDP) közel 2 százalékára emelik védelmi kiadásaikat, de ezt a szintet akkor mindössze három ország – az Egyesült Államok, Nagy-Britannia és Görögország – érte el. Idén ez a szám nyolcra fog nőni Észtországgal, Lengyelországgal, Lettországgal, Litvániával és Romániával, 2024-re pedig a NATO-tagállamok többsége tervezi a kívánt szintre emelést.
Gyártó- és raktárépületek sérültek meg a dél-oroszországi rosztovi régiót ért ukrán dróntámadás következtében pénteken, míg az oroszok ukrajnai infrastrukturális létesítményeket bombáztak.
A XIV. Leó pápán elvégzett rutinvizsgálatok eredményei megfelelnek az előírtnak, a mellkasröntgen a megoperált tüdő jó ütemű felépülését mutatja – közölték az egyházfőt követő orvoscsoport vezetői csütörtökön.
Ukrajna újraindítja az orosz olajfinomítók elleni támadásokat – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Times (FT) brit lapnak adott, csütörtökön megjelent interjújában, amelyet a Reuters hírügynökség idézett.
Uniós támogatást akar szerezni Magyarország határvédelmének megerősítésére a Tisza-kormány, miközben a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak helyreállítását is napirenden tartja. Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót.
Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.
Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.
Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.
Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.
Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.
Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.
szóljon hozzá!