
Fotó: Pixabay.com
Donald Trump amerikai elnök harminc nappal elhalasztotta az Európai Uniót, Kanadát és Mexikót érintő védővámok bevezetéséről szóló döntést – jelentette be hétfőn a Fehér Ház Washingtonban.
2018. május 01., 12:332018. május 01., 12:33
Az acél-, és alumíniumipari termékekre kivetett védővámokat Washington a tervek szerint május elsejétől vezette volna be, de a határidőt átmenetileg június elsejéig meghosszabbította. „A kormányzat harminc nappal meghosszabbította a Kanadával, Mexikóval és az Európai Unióval folytatott tárgyalások idejét” – olvasható a közleményben, amely leszögezte azt is, hogy Washington a továbbiakban is minden tárgyaláson kiemelt figyelmet szentel majd az amerikai nemzetbiztonsági érdekek megvédésének.
A védővámok alól azonban azonnal átmeneti időre mentesítette Kanadát és Mexikót, majd március végén – szintén átmeneti időre – az Európai Uniót is. Ennek az átmeneti periódusnak a határideje járt le május elsején.
Mind Ottawával, mind Mexikóvárossal és az Európai Unió képviselőivel folynak tárgyalások, Kanada és Mexikó esetében Washington az esetleges végleges mentesítés feltételéül szabta az Észak-amerikai Szabadkereskedelmi Egyezmény (NAFTA) sikeres újratárgyalását. A siker a Trump-kormányzat értelmezésében az amerikai érdekek erőteljesebb érvényesítését jelenti.
E megállapodások részleteit később hozzák nyilvánosságra.
Az amerikai–kínai kereskedelmi vitákról folyó egyeztetéseket csütörtöktől Kínában folytatja Steve Mnuchin pénzügyminiszter és Robert Lighthizer, az Egyesült Államok kereskedelmi főtárgyalója. Mnuchin a Fox televíziónak hétfőn adott interjújában elmondta, hogy kínai tárgyalópartnereiknek a kereskedelmi deficit, a szellemi tulajdon védelme, a kényszerű amerikai-kínai közös vállalatok és így a fejlett amerikai technológiák kötelező átadása ügyét kívánják majd felvetni. A tárcavezető optimistának mondta magát a várható tárgyalások sikerességét illetően.
Mnuchin hétfőn este a gazdasági kutatásokkal foglalkozó kaliforniai Milken Intézetben ugyancsak az amerikai-kínai kereskedelem jövőjéről tartott előadást.
Gyártó- és raktárépületek sérültek meg a dél-oroszországi rosztovi régiót ért ukrán dróntámadás következtében pénteken, míg az oroszok ukrajnai infrastrukturális létesítményeket bombáztak.
A XIV. Leó pápán elvégzett rutinvizsgálatok eredményei megfelelnek az előírtnak, a mellkasröntgen a megoperált tüdő jó ütemű felépülését mutatja – közölték az egyházfőt követő orvoscsoport vezetői csütörtökön.
Ukrajna újraindítja az orosz olajfinomítók elleni támadásokat – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Times (FT) brit lapnak adott, csütörtökön megjelent interjújában, amelyet a Reuters hírügynökség idézett.
Uniós támogatást akar szerezni Magyarország határvédelmének megerősítésére a Tisza-kormány, miközben a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak helyreállítását is napirenden tartja. Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót.
Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.
Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.
Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.
Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.
Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.
Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.
szóljon hozzá!