A dán hatóságok két-három héten belül akarják elkezdeni az utasforgalom rendszeres ellenőrzését a német és a svéd határon, az előkészületek már javában zajlanak – közölte csütörtökön a dán pénzügyminisztérium szóvivője.
A koppenhágai kormány döntése, amely a kisebbségi kabinetet kívülről támogató jobboldali populista Dán Néppárt (DVP) nyomására született meg, véget vet a schengeni egyezmény nyomán tíz éve tartó akadálytalan utazási szabadságnak. A DVP a főleg Kelet-Európából érkező bűnözők kiszűrésével indokolta a határellenőrzés visszaállítását.
Az intézkedés keretében a dán vámőrök szúrópróbaszerűen ellenőrizni fogják a jelentősebb határátkelőkön az utazók csomagjait. Ennek értekében új vámposztokat állítanak fel, elektronikus ellenőrző berendezéseket telepítenek, továbbá mozgó osztagokkal erősítik a mélységi ellenőrzést.
A lépést bejelentő Claus Hjort Frederiksen pénzügyminiszter hangsúlyozta, hogy a határellenőrzés visszaállításának dacára Dánia továbbra is részese marad a schengeni egyezménynek. A német hírügynökség megjegyezte: az Európai Bizottság meg akarja vizsgálni, vajon a koppenhágai intézkedés nem jelenti-e az egyezmény megsértését.
A német kormány több minisztere is élesen bírálta csütörtökön a dán kormány döntését. Guido Westerwelle külügyminiszter, továbbá Sabine Leutheusser-Schnarrenberger igazságügyi miniszter, valamint a Németországot az illetékes uniós miniszterek brüsszeli tanácskozásán képviselő Hans-Peter Friedrich belügyminiszter külön-külön nyilatkozatban a schengeni megállapodásban foglalt utazási szabadság megsértéseként értékelte a dán intézkedést, és egyaránt magyarázatot követelt.
Westerwelle külügyminiszter annak a nézetnek adott hangot, hogy a schengeni megállapodás, illetve az utazási szabadság garantálása az európai egyesülés legfontosabb vívmányai közé tartozik, amelyet nem lehet megkérdőjelezni.
Hasonlóan nyilatkozott Leutheusser-Schnarrenberger igazságügyi miniszter, aki szerint a dán döntés azt bizonyítja, hogy az Európai Unión belül mennyire „törékenyek” lehetnek az egyes szabályozások, valamint az alapvetőnek tűnő meggyőződések.
A német kormány belügyminisztere elsősorban az előzetes egyeztetést hiányolta, és hangsúlyozta, hogy az utazási szabadságot minden körülmények között meg kell védeni. Hans-Peter Friedrich annak a nézetnek adott hangot, hogy a határellenőrzések átmeneti időszakra szóló bevezetését csakis rendkívüli alkalmak esetére szabad lehetővé tenni, de - mint hangoztatta - erről is közösen kell dönteni.
Az Európai Parlament szocialista frakciójának német elnöke „merő populizmusnak” minősítette a koppenhágai intézkedést. A berlini Der Tagesspiegelnek adott nyilatkozatában Martin Schulz rámutatott: egy esetleges észak-afrikai menekültprobléma bizonyosan nem oldható meg a német-dán határon.
Ukrajna újraindítja az orosz olajfinomítók elleni támadásokat – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Times (FT) brit lapnak adott, csütörtökön megjelent interjújában, amelyet a Reuters hírügynökség idézett.
Uniós támogatást akar szerezni Magyarország határvédelmének megerősítésére a Tisza-kormány, miközben a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak helyreállítását is napirenden tartja. Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót.
Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.
Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.
Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.
Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.
Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.
Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.
Közös nyilatkozatban üdvözölte a kisebbségi törvény ukrán parlament által hétfőn elfogadott és Volodimir Zelenszkij elnök által haladéktalanul aláírt módosítását a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség.
Az ukrán parlament elfogadta a nemzeti kisebbségek nyelvén folyó oktatásról szóló törvénymódosítást – jelentette hétfőn az Ukrinform hírügynökségre hivatkozva az MTI.
szóljon hozzá!