2011. október 11., 12:552011. október 11., 12:55
Keddi értesülések szerint elsőként Bajorország, utána pedig Baden-Württemberg, Alsó-Szászország, továbbá Brandenburg tartomány belügyminisztériuma is elismerte, hogy az illetékes bűnügyi hivatalok – megfelelő bírói felhatalmazással élve – korábban büntető eljárások során alkalmazták a sok vitát kiváltó szoftvert. Az említett trójaiként viselkedő kémprogram lehetővé teszi, hogy a hatóságok bűnüldözési célokból a felhasználó tudta nélkül kifürkésszék gyanúsnak tartott személyek számítógépeinek egyes adatait.
Az ügy hatalmas felzúdulást okozott, politikusok – pártállástól függetlenül – vizsgálatot sürgettek. Megszólalt Angela Merkel kancellár is, aki aggodalmának adott hangot, és ugyancsak az állítások kivizsgálása mellett foglalt állást. Hans-Peter Friedrich belügyminiszter kijelentette, hogy a minisztériuma által felügyelt három hivatal – a szövetségi bűnügyi hivatal, az alkotmányvédelmi hivatal, valamint a szövetségi rendőrség – nem alkalmazta a programot. A négy érintett tartomány belügyminisztériuma ugyanakkor az alkalmazást elismerte, de azt hangoztatta, hogy az érvényben lévő törvényi rendelkezéseket, illetve az alkotmánybíróság határozatát nem szegték meg.
A rendőrség szakszervezete egy kedden nyilvánosságra hozott állásfoglalásban azt hangoztatta, hogy a szoftverre szükség van a bűnözők elleni harc érdekében. A szakszervezet szerint ugyanakkor elengedhetetlennek nevezte annak biztosítását, hogy az állampolgárok ne kételkedjenek a hatóságok szavahihetőségében.
Az elmúlt hét végén egy civil szervezet, az úgynevezett Chaos Computer Club (CCC) állt elő azzal a váddal, amely szerint a hatóságok az elmúlt időszakban rendszeresen visszaéltek jogköreikkel, és a szóban forgó programot a számítógépek, illetve tulajdonosaik szinte korlátlan kikémlelésére használták fel.
A számítógépek távoli ellenőrzését bűnüldözési célokból lehetővé tévő szoftvert évekkel ezelőtt a szövetségi bűnügyi hivatal fejlesztette ki, annak alkalmazását azonban az alkotmánybíróság 2008-ba erősen korlátozta, szinte kizárólag csak az adatforgalom rögzítést engedélyezve. Ezzel szemben a CCC most azt hangoztatta, hogy a programot az illetékesek a számítógépek széles körű ellenőrzésére, illetve „kikémlelésére” használták fel, a számítógépen tárolt adatokat is átvizsgálhatták.
Gyártó- és raktárépületek sérültek meg a dél-oroszországi rosztovi régiót ért ukrán dróntámadás következtében pénteken, míg az oroszok ukrajnai infrastrukturális létesítményeket bombáztak.
A XIV. Leó pápán elvégzett rutinvizsgálatok eredményei megfelelnek az előírtnak, a mellkasröntgen a megoperált tüdő jó ütemű felépülését mutatja – közölték az egyházfőt követő orvoscsoport vezetői csütörtökön.
Ukrajna újraindítja az orosz olajfinomítók elleni támadásokat – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Times (FT) brit lapnak adott, csütörtökön megjelent interjújában, amelyet a Reuters hírügynökség idézett.
Uniós támogatást akar szerezni Magyarország határvédelmének megerősítésére a Tisza-kormány, miközben a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak helyreállítását is napirenden tartja. Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót.
Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.
Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.
Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.
Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.
Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.
Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.