2011. július 21., 09:002011. július 21., 09:00
A kormány annak ellenére döntött így, hogy a belügyminisztérium szakértői csoportja által készített elemzés ezt a lépést nem javasolja, megalapozatlannak tartja. A tárca szakértői nem találtak semmiféle bizonyítékot arra nézve, hogy a kommunista párt tevékenysége sértené az ország alkotmányát, törvényeit, a demokratikus államberendezkedést, illetve hogy a párt olyan szervezetekkel működne együtt, amelyek erőszakkal próbálnák hatalomra juttatni a kommunista ideológiát. „Figyelembe kell venni azt is, hogy a párt immár húsz éve egy demokratikus jogállam keretei között működik, s eddig semmi jele sincs annak, hogy a társadalom a demokratikus választásokon ne tudná tisztázni viszonyát a KSCM-hez” – olvasható a dokumentumban. A hatályos cseh törvények szerint a kormány az egyetlen olyan szerv, amely jogosult javaslatot tenni egy-egy párt vagy mozgalom tevékenységének felfüggesztésére, illetve a tömörülés feloszlatására. Cseh- és Morvaország Kommunista Pártja a korábbi állampárt, Csehszlovákia Kommunista Pártjának rendszerváltás utáni felbomlása után jött létre. A parlamenti választásokon általában 10–15 százalék közti eredményt ért el. Ezzel egy időben a prágai szenátus tegnap megszavazta, hogy anyagi kárpótlást kapnak a jövőben a kommunista rendszerrel szemben ellenállást kifejtők bizonyos csoportjai az országban. Az érintettek fejenként 100 ezer koronás (17 ezer lej) pénzbeli kárpótlásra jogosultak, míg elhalálozásuk esetén feleségük vagy férjük az összeg felét kapná meg. Amennyiben az érintettnek ma alacsonyabb a nyugdíja az átlagosnál, azt felemelnék az átlagos szintre.
Gyártó- és raktárépületek sérültek meg a dél-oroszországi rosztovi régiót ért ukrán dróntámadás következtében pénteken, míg az oroszok ukrajnai infrastrukturális létesítményeket bombáztak.
A XIV. Leó pápán elvégzett rutinvizsgálatok eredményei megfelelnek az előírtnak, a mellkasröntgen a megoperált tüdő jó ütemű felépülését mutatja – közölték az egyházfőt követő orvoscsoport vezetői csütörtökön.
Ukrajna újraindítja az orosz olajfinomítók elleni támadásokat – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Times (FT) brit lapnak adott, csütörtökön megjelent interjújában, amelyet a Reuters hírügynökség idézett.
Uniós támogatást akar szerezni Magyarország határvédelmének megerősítésére a Tisza-kormány, miközben a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak helyreállítását is napirenden tartja. Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót.
Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.
Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.
Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.
Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.
Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.
Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.
szóljon hozzá!