Hirdetés

Csapatkivonás Irakból

Másfél ezer katona tér haza Nagy-Britanniába. A következo néhány hónapban 1600 brit katona tér haza Irakból – jelentette be tegnap a parlamentben Tony Blair brit kormányfo. A miniszterelnök közölte, a jelenleg Irakban szolgáló 7100 katonából hamarosan csak 5100 marad a közel-keleti országban, további ötszáz ugyanis nyár végén tér haza.

Balogh Levente

Balogh Levente

2007. február 22., 00:002007. február 22., 00:00

Hozzátette, a bászrailégi támaszponton állomásozó britkatonák közül ugyanakkor néhány még2008-ban is az állomáshelyén marad, hogybiztosítsa az utánpótlási vonalakat, azIránnal közös határszakaszt, éstámogassa az iraki haderot. Blair szerint a csapatkivonástaz tette lehetové, hogy sikerrel járt a Bászraés környéke biztonságossá tételéreindított Szindbád hadmuvelet. A brit miniszterelnökkifejtette, fontos, hogy az irakiak lássák: anemzetközi hadero egységei nem maradnak a szükségesnéltovább az országban. „A csapatkivonás ütemeugyanakkor attól függ, mit teszünk mi, mit tesz aziraki fél, de természetesen attól is, hogy mittesznek az ellenfeleink. Az a kijelentés, hogy ok az országfelszabadításáért harcolnak, nyilvánvalóhazugság” – szögezte le.
Movaffak al-Rubaje irakibiztonságpolitikai tanácsadó a BBC-neknyilatkozva üdvözölte a lépést, ésúgy vélte, a brit csapatok nagyszeru munkátvégeztek. A brit pártok üdvözöltéka döntést, ám a háborút mindvégigellenzo liberális demokraták egyik képviselojerámutatott, a brit egységek a polgárháborúszélén álló országot hagynak magukmögött.
Anders Fogh Rasmussen dánkormányfo is bejelentette, hogy országa augusztusigkivonja 460 fos kontingensét Irakból. A skandinávállam katonái szintén a brit parancsnokságalatt álló Bászra környékénállomásoznak.
A csapatkivonások bejelentéseelott néhány héttel a washingtoni vezetésegyébként azt nyilatkozta, hogy 21 500 fovel növelikaz Irakban állomásozó amerikai katonákszámát.


Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. május 01., péntek

Moldova és Románia egyesülését szorgalmazza a két ország írószövetsége

A két ország egyesülése mellett állt ki a moldovai és a román írószövetség.

Moldova és Románia egyesülését szorgalmazza a két ország írószövetsége
Hirdetés
2026. május 01., péntek

Trump már nemcsak Németországból, hanem más európai helyszínekről is kivonná az amerikai csapatokat

Donald Trump amerikai elnök csütörtökön jelezte, hogy fontolóra veszi az amerikai csapatok részleges kivonását Olaszországból és Spanyolországból, nem sokkal azután, hogy Németország kapcsán is felvetette a létszámcsökkentés lehetőségét.

Trump már nemcsak Németországból, hanem más európai helyszínekről is kivonná az amerikai csapatokat
2026. április 30., csütörtök

Megszűnt az autonómiatörekvések segítését szívügyének tartó Szili Katalin megbízatása

Megszűnt Szili Katalin Kárpát-medencei autonómiatörekvésekért felelős miniszterelnöki főtanácsadói jogviszonya április 30-i hatállyal.

Megszűnt az autonómiatörekvések segítését szívügyének tartó Szili Katalin megbízatása
2026. április 30., csütörtök

Román állampolgárok is vannak ez egyik, Irán által elfoglalt teherhajón

Négy román állampolgár is tartózkodott az egyik, Irán által a Hormuzi-szorosban elfoglalt teherhajó fedélzetén – közölte csütörtökön a bukaresti külügyminisztérium.

Román állampolgárok is vannak ez egyik, Irán által elfoglalt teherhajón
Hirdetés
2026. április 30., csütörtök

Trump hosszan beszélt Putyinnal, és úgy véli, hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására

Donald Trump szerint akár hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására – az amerikai elnök erről egy fehér házi eseményen beszélt, miután bejelentette, hogy hosszan beszélt telefonon Vlagyimir Putyin orosz elnökkel szerdán.

Trump hosszan beszélt Putyinnal, és úgy véli, hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására
2026. április 29., szerda

Magyar Péter: hamarosan érkeznek az uniós források

Hamarosan érkeznek az európai uniós források Magyarországra – közölte Magyar Péter leendő miniszterelnök, miután egyeztetett Ursula von der Leyennel, az Európai Bizottság elnökével szerdán Brüsszelben.

Magyar Péter: hamarosan érkeznek az uniós források
2026. április 29., szerda

Orbán Viktor: liberális kormányzás és nemzeti ellenzék időszaka kezdődik

A választással a 16 évig tartó nemzeti kormányzás korszaka lezárult, egy új időszak, a liberális kormányzás és a nemzeti ellenzék időszaka kezdődik – írta Orbán Viktor a Fidesz tagjainak küldött levélben.

Orbán Viktor: liberális kormányzás és nemzeti ellenzék időszaka kezdődik
Hirdetés
2026. április 29., szerda

Nicuşor Dan: Románia készen áll a Moldovával való egyesülésre, ha a többség ezt akarja

Románia bármikor készen áll az egyesülésre, ha a Moldovai Köztársaság polgárai ezt kívánják, és ha többség támogatja ezt a tervet – jelentette ki Nicuşor Dan román államfő.

Nicuşor Dan: Románia készen áll a Moldovával való egyesülésre, ha a többség ezt akarja
2026. április 29., szerda

Éles kritika Brüsszelnek: Borvendég Zsuzsanna EP-képviselő szerint a nemzeti kisebbségek helyett más ügyek kerülnek előtérbe

Borvendég Zsuzsanna, a Mi Hazánk Mozgalom európai parlamenti képviselője keddi felszólalásában élesen bírálta az Európai Parlament kisebbségvédelmi és vallásszabadsággal kapcsolatos gyakorlatát.

Éles kritika Brüsszelnek: Borvendég Zsuzsanna EP-képviselő szerint a nemzeti kisebbségek helyett más ügyek kerülnek előtérbe
2026. április 29., szerda

Bombameglepetés: kilép az OPEC-ből az egyik legfontosabb tagállam

Az Egyesült Arab Emírségek kilép a Kőolajexportáló Országok Szervezetéből (OPEC), valamint az OPEC+ -ból is – közölte kedden az emírségek energiaügyi minisztere.

Bombameglepetés: kilép az OPEC-ből az egyik legfontosabb tagállam
Hirdetés
Hirdetés