2007. szeptember 27., 00:002007. szeptember 27., 00:00
Slota azért sértegette a szlovákiai magyar politikust, mert Csáky korábban „Szlovákia szégyenének” nevezte Slotát. Slota egy cseh lapnak – a csehek és a szlovákok magyarellenes összefogását sürgetve – azt mondta: „Még a németek sem hajtottak végre annyi elvetemült gaztettet a II. világháború alatt, mint amennyit a magyar fasisztás Dél-Szlovákiában” – akkor, amikor a Felvidék újra Magyarországhoz tartozott.
Szili Katalin, a magyar Országgyűlés elnöke közben bejelentette: lemondja jövő hétre tervezett kassai látogatását. Szili Katalin diplomáciai úton még hétfőn közölte a szlovák parlament házelnökével, hogy nem kíván Szlovákiába utazni, tegnap pedig megerősítette: nem lesz ott a Pavol Paska szlovák házelnökkel tervezett találkozón.
MTI
Donald Trump az amerikai kongresszusnak küldött pénteki levelében megszűntnek nyilvánította az Iránnal folytatott „fegyveres harcot”.
A két ország egyesülése mellett állt ki a moldovai és a román írószövetség.
Donald Trump amerikai elnök csütörtökön jelezte, hogy fontolóra veszi az amerikai csapatok részleges kivonását Olaszországból és Spanyolországból, nem sokkal azután, hogy Németország kapcsán is felvetette a létszámcsökkentés lehetőségét.
Megszűnt Szili Katalin Kárpát-medencei autonómiatörekvésekért felelős miniszterelnöki főtanácsadói jogviszonya április 30-i hatállyal.
Négy román állampolgár is tartózkodott az egyik, Irán által a Hormuzi-szorosban elfoglalt teherhajó fedélzetén – közölte csütörtökön a bukaresti külügyminisztérium.
Donald Trump szerint akár hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására – az amerikai elnök erről egy fehér házi eseményen beszélt, miután bejelentette, hogy hosszan beszélt telefonon Vlagyimir Putyin orosz elnökkel szerdán.
Hamarosan érkeznek az európai uniós források Magyarországra – közölte Magyar Péter leendő miniszterelnök, miután egyeztetett Ursula von der Leyennel, az Európai Bizottság elnökével szerdán Brüsszelben.
A választással a 16 évig tartó nemzeti kormányzás korszaka lezárult, egy új időszak, a liberális kormányzás és a nemzeti ellenzék időszaka kezdődik – írta Orbán Viktor a Fidesz tagjainak küldött levélben.
Románia bármikor készen áll az egyesülésre, ha a Moldovai Köztársaság polgárai ezt kívánják, és ha többség támogatja ezt a tervet – jelentette ki Nicuşor Dan román államfő.
Borvendég Zsuzsanna, a Mi Hazánk Mozgalom európai parlamenti képviselője keddi felszólalásában élesen bírálta az Európai Parlament kisebbségvédelmi és vallásszabadsággal kapcsolatos gyakorlatát.