
2011. szeptember 20., 09:142011. szeptember 20., 09:14
Mint a lap újságírója rámutatott, az átmenet fokozatosan ment végbe, de a támadások 10. évfordulóján, amikor már David Petreaus extábornok, az iraki és az afganisztáni csapatok volt parancsnoka áll majd az ügynökség élén, a változások a kiindulási ponthoz képest szembetűnőek lesznek. Egy névtelenséget kérő volt CIA-tisztségviselő szerint az egykor csak „pöfögő” ügynökséget pokolian hatékony „gyilkoló gépezetté” alakították át. A drónháború például, amely egy évtizeddel ezelőtt még futurisztikusnak tűnt, mára már annyira rutinszerű, hogy ha nem az al-Kaida valamelyik vezetőjét semmisítik meg, a közvélemény már tudomást sem vesz róla. A pilóta nélküli repülőgépek 2001 óta több mint 2000 militánst és polgári személyt öltek meg, ami hatalmas szám egy olyan ügynökség esetében, amely hagyományosan nem közvetlenül ölt a konfliktusokban, hanem szövetséges erőket pénzelt erre a feladatra. A CIA Terrorelhárító Központjának (CTC) létszáma, amely a támadáskor még csak 300 volt, mára túllépte a 2000-et, ami több, mint az al-Kaida központi szervezetének tagsága.
A CIA állományának 10 százalékát kitevő CTC „ügynökség az ügynökségben”, amely gyakorlatilag minden külföldi állomáshelyen jelen van. Még a CIA elemző ágazatának mintegy egyötödét is a CTC-nek való célkeresés köti le, vagyis az, hogy megtalálja azokat a személyeket, aki beszervezhetők, letartóztathatók vagy likvidálhatók. Fran Moore, az CIA-elemzők vezetője ezzel szemben azt állította a The Washington Postnak, hogy az analitikusok túlnyomó többsége „nem azonosítja magát a katonai célok támogatásával”. Mint mondta, a hírszerzés munkája több területen, így a fegyverek elterjedése és az energiaforrások kérdésében bővült és javult. Bírálói szerint a CIA új típusú, „kinetikus” műveleti eltérítették az ügynökséget a hagyományos hírszerzési feladatától, és meggyengítették azt a képességét, hogy értelmezze az olyan nemzetközi folyamatokat, mint az „arab tavasz”. Emberi jogvédő csoportok szerint a CIA kívül működik az elszámoltathatóság határain, ami pedig az Egyesült Államokban történelmi követelmény a fegyveres szolgálatokkal szemben.
Az embervadászat központja a CTC-n belül a Pakisztáni-Afgán Osztály (PAD) (amelyhez hasonlót tavaly jemeni és szomáliai fókusszal is létrehoztak). A PAD-nak mintegy 30, a légierő pilótái által üzemeltetett Predator és Reaper drónja van, amelyek egy olyan országban állomásoznak, amelyet a lap a CIA-vel való megállapodása alapján nem kívánt megnevezni. A CIA tisztségviselői azt állították, hogy a dróncsapások – amelyekből csak tavaly 118-at hajtottak végre – csak a töredékét jelentik a terrorelhárítási kampánynak. Az ügynökség szerint sokkalta többször fordul elő, hogy a CIA a külföldi partnereihez fordul segítségért, vagy „nem halálos” eszközöket alkalmaz. Az Obama-kormány felszámolta ugyan a CIA titkos börtönrendszerét, ugyanakkor egyes gyanúsítottak elfogásával kapcsolatban továbbra is a külföldi partnereihez – egyebek között Szomáliához – fordul.
A CIA szoros kapcsolatban áll az amerikai összfegyvernemi különleges műveleti parancsnoksággal is. Így Oszama bin Laden megsemmisítését a haditengerészet SEAL-kommandósai hajtották ugyan végre, de a CIA irányítása alatt, a CTC által szerzett adatok és az ügynökség langley-i központjában kidolgozott akcióterv alapján. A lap által idézett nyilatkozók szerint a CIA és a fegyveres erők közötti összefonódás egyes külföldi bázisokon annyira erős, hogy nehéz különbséget tenni a CIA emberei, a katonák és a zsoldosok között. Ilyen „ómegának”, vagy „keresztmátrixnak” nevezett, a hírszerzés és a katonai műveletek közötti senki földjén tevékenykedő hibrid csoportokat Irakban, Afganisztánban és Jemenben is bevetettek. Az amerikai lap újságírója mintegy összegzésképp leszögezte, az ügynökség, amelynek feloszlatását a szeptember 11-ével és az iraki háborúval kapcsolatos baklövései miatt sokan sürgették, mára kiharcolta a „nélkülözhetetlen terrorelhárítási eszköz” státusát.
Valós lehetősége van annak, hogy Európa orosz agresszióval néz majd szembe – jelentette ki Andrius Kubilius védelemért felelős uniós biztos hétfőn Brüsszelben.
Politikai és jogi lépéseket helyezett kilátásba Teherán Romániával szemben annak nyomán, hogy Bukarest logisztikai támogatást hagyott jóvá az Egyesült Államoknak az Irán ellen folytatott katonai fellépés keretében.
Donald Trump amerikai elnök szerint nagyon rosszat tenne a NATO jövőjének, ha a szövetségesek nem segítenének az Irán által lezárt Hormuzi-szoros megnyitásában.
Az EU határozott, és nem akar orosz energiát importálni – közölte Dan Jorgensen, az EU energiaügyi biztosa Brüsszelben hétfőn.
A legnagyobb francia ellenzéki párt, a Marine Le Pen által fémjelzett Nemzeti Tömörülés több közepes méretű városban is az élen végzett a franciaországi helyhatósági választások vasárnapi első fordulójában.
Az izraeli hadsereg még legalább három hétig tervezi a harcot Irán ellen – közölte Efi Defrin katonai szóvivő vasárnap. Szavai szerint Iránban még ,,ezernyi célpont" van, amelyet az izraeli hadsereg támadni kíván.
Hazánk a Nyugat, az európai közösség, a NATO része, és nem a szerződések vagy a paragrafusok miatt, hanem mert a sorsunkba van írva, az őseink hagyták nekünk örökül, hogy hova tartozunk – mondta a Tisza Párt elnöke Budapesten vasárnap.
Vállalom, hogy ilyen felfordult világban is megőrizzük Magyarországot a biztonság és a nyugalom szigetének – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök az 1848–49-es forradalom és szabadságharc emlékére rendezett állami ünnepségen vasárnap Budapesten.
Katonai tiszteletadás mellett felvonták a nemzeti lobogót a március 15-i nemzeti ünnepen, vasárnap reggel Budapesten a Kossuth Lajos téren.
A közel-keleti konfliktus nyomán megugró energiaárakra a térség több országa gyors intézkedésekkel reagált.