
Fotó: Európai Tanács
Eltökélt szándékunk megerősíteni és emlékeztetni arra, hogy az Ukrajnának nyújtott támogatásunk lankadatlan, és addig tart, ameddig csak szükséges – hangsúlyozta Charles Michel, az Európai Tanács elnöke pénteken az uniós tagállamok vezetőinek brüsszeli csúcstalálkozójára érkezve.
2023. október 27., 14:572023. október 27., 14:57
Mint mondta, a csúcstalálkozó második napján a vezetők többek között arról tárgyalnak majd, hogyan lehet Ukrajnát fenntarthatóan támogatni.
Az Európai Tanács vezetője elhárította az unión belüli nézeteltérésekkel kapcsolatos aggodalmakat, és úgy nyilatkozott: „széles körű támogatás sorakozott fel Ukrajna mellett, ami rendkívül fontos, mert mindannyian tudjuk, hogy az ukránok a jövőjükért, a földjükért és a mi értékeinkért és elveinkért is harcolnak”. Hangsúlyozta, hogy a tagállami vezetőket tömörítő tanácsban a döntések egyhangúlag születnek, a csúcstalálkozó pedig „a kollektív intelligencia egyfajta gyakorlása, ami teret ad az érvelésnek és egymás meggyőzésének”.
– hangoztatta Charles Michel.
Kaja Kallas észt miniszterelnök
Fotó: Európai Tanács
Kaja Kallas észt miniszterelnök a találkozóra érkezve adott nyilatkozatában reményét fejezte ki, hogy Magyarország és Szlovákia jóváhagyja a tervezett 50 milliárd eurós ukrajnai segélycsomagot,
Xavier Bettel luxemburgi kormányfő
Fotó: Európai Tanács
Xavier Bettel leköszönő luxemburgi kormányfő nyilatkozatában úgy fogalmazott:
„Magyarországnak nem lenne szabad azt mondania: ha pénzt szántok Ukrajnának, akkor mi is pénzt akarunk. Nem lehetünk Orbán Viktor túszai, és meggyőződésem, hogy pozitív megoldást fogunk találni” – mondta Bettel. A luxemburgi vezető bírálta továbbá a magyar miniszterelnök személyes találkozóját is Vlagyimir Putyin orosz elnökkel. „Ezzel (Orbán – szerk. megj.) kigúnyolta az összes ukránt és a harcoló katonákat, akik életüket vesztik az orosz támadásokban” – fogalmazott.

Brüsszelben változásra van szükség, mert az Európai Uniónak most olyan vezetői vannak, akik nem tudják kezelni a megváltozott ukrajnai helyzetet és a migrációt – hangsúlyozta Orbán Viktor magyar miniszterelnök pénteken.

Nagyon fontos, hogy az EU nehéz időkben is egységet mutasson, megvédje értékeit és elveit – jelentette ki Charles Michel, az Európai Tanács elnöke csütörtökön Brüsszelben az uniós tagállamok vezetőinek csúcstalálkozójára érkezve.
Idehaza, Erdélyben és egész Romániában, de még a jobban álló Magyarországon is kíméletlenül ostoroznak minden érintettet a siralmas PISA-eredmények láttán – joggal. Ám a tisztánlátás kedvéért nem szabad elhallgatni, hogy a visszaesés globális tendencia.
Washingtonban fogadta Donald Trump amerikai elnök kínai kollégáját, Hszi Csin-pinget, aki az ENSZ Közgyűlésére érkezett az Egyesült Államokba.
Romániában a gáztárolók feltöltöttségi szintje az év végére megközelítőleg 90 százalékra fog emelkedni, ami meghaladja az európai átlagot – jelentette ki Cristian Bușoi, az energiaügyi minisztérium államtitkára.
Nagy Ervin feljelentése alapján nyomozás indult Orbán János Dénes ügyében Magyarországon. A kultúráért felelős államtitkár ezt csütörtökön közölte a Facebook-oldalán.
Egy Ukrajna és Oroszország közötti energetikai fegyverszünet lehetőségét is megvitatta Donald Trump amerikai és Volodimir Zelenszkij ukrán elnök keddi New York-i találkozóján.
Három országgyűlési képviselő – Magyar Péter miniszterelnök, Hankó Balázs és Seszták Miklós – mentelmi jogának felfüggesztésére tett indítványt a legfőbb ügyész jogkörében eljáró legfőbbügyész-helyettes – közölték az ugyeszseg.hu-n kedden.
A Vlagyimir Putyin elnökhöz közel álló Egységes Oroszország nevű kormánypárt rekordszámú mandátumot szerzett a parlamentben a hétfőn közzétett, szinte teljes hivatalos választási eredmények szerint.
A budapesti cáfolat után a közösségi médiában üzengettek egymásnak a magyar és az ukrán kormány képviselői a pénteken bejelentett Kárpáti Nyolcak (C8) kapcsán.
Megrázta a NATO-t Robert Fico szlovák miniszterelnök hétvégi kijelentése, amelyben jelezte: nem biztos, hogy Szlovákia betartaná, ha a szövetség belekeveredne az ukrajnai háborúba.
A német Kereszténydemokrata Unió (CDU) gyenge tartományi választási eredményei ellenére, amelyeket Mecklenburg-Elő-Pomerániában és Berlinben ért el vasárnap, a CDU-elnök Friedrich Merz kancellár továbbra is hivatalban akar maradni.
1 hozzászólás