
António Guterres ENSZ-főtitkár megrökönyödéssel fogadta a bírálatokat
Fotó: ENSZ/Facebook
António Guterres ENSZ-főtitkár szerdán visszautasította azokat a vádakat, miszerint a Gázát kormányzó Hamász Izrael elleni terrortámadását próbálta mentegetni a világszervezet Biztonsági Tanácsában (BT) mondott beszédében.
2023. október 25., 19:392023. október 25., 19:39
2023. október 25., 20:002023. október 25., 20:00
„Meg vagyok rökönyödve, hogy miként forgatták ki egyes nyilatkozataimat… mintha mentegettem volna a Hamász terrorcselekményeit. Ez téves. Ennek pont ellenkezője igaz” – mondta Guterres újságíróknak, anélkül, hogy Izrael bírálatait említette volna. Guterres hangsúlyozta, hogy az ENSZ BT-ben egyértelműen elítélte a Hamász 1400 halálos áldozatot követelő október 7-i támadását. „Semmi sem igazolhatja civilek szándékos megölését, megsebesítését és elhurcolását, valamint rakéták kilövését polgári célpontok ellen” – szögezte le.
„Úgy vélem, szükség van helyreigazítani a dolgokat, már csak az áldozatok és családjaik előtti tisztelet végett is” – tette hozzá. Guterres az ENSZ BT keddi ülésén arról beszélt, hogy a Hamász Izrael elleni támadása „nem légüres térben történt”, mert „a palesztin népet 56 évig fojtogató megszállás alatt tartották”.
Az ENSZ-főtitkár megjegyzései felháborodást keltettek izraeli tisztviselők körében, akik szerint Guterres a terrorizmust és a gyilkosságot mentegette. Eli Kohen izraeli külügyminiszter kedden lemondta a főtitkárral tervezett találkozóját. „Nem fogok találkozni az ENSZ-főtitkárral. Október 7. után nincs helye kiegyensúlyozott álláspontoknak. A Hamászt el kell törölni a Föld színéről” – írta az izraeli külügyminiszter.
„Az ENSZ nem képes betölteni a szerepét, és Ön, főtitkár úr elvesztette az erkölcsi tartását és a semlegességét. Az Ön kijelentései toleranciát hirdetnek a terrorizmussal szemben, ezáltal jogosnak nyilvánítják a terrorizmust. Ön is elmondta, hogy a Hamász milyen szörnyűségeket tett, és most ehhez képest az áldozatot vádolja? Azt gondolom, hogy amennyiben a főtitkár úr nem kér bocsánatot Izraeltől, akkor le kell mondania a tisztségéről. Ha ez nem történik meg, akkor az egész ENSZ-nek nincs létjogosultsága” – mondta Izrael állandó ENSZ-képviselője.
Gilad Erdan azt is bejelentette, hogy Izrael nem hagyja jóvá több ENSZ-képviselő vízumkérelmét António Gutteres ENSZ-főtitkár keddi kijelentései miatt. „Itt az ideje, hogy móresre tanítsuk őket” – mondta a nagykövet szerdán az izraeli katonai rádióban.
Az egyiptomi diplomata Izrael Guterresnek címzett bírálatát „terrorizálásra irányuló nyilvánvaló kísérletnek”, valamint politikai és erkölcsi zsarolásnak minősítette. Geit az Arab Liga közleménye szerint olyan szégyenteljes támadásról beszélt, amely „az igazságot kimondó hangok elhallgattatását célozza”. Az Arab Liga főtitkára egyben Guterres támogatására szólított fel.

Az izraeli haditengerészeti erők kedden összecsaptak a Hamász egy „búvársejtjével” Askelón városától délre – közölte Daniel Hagari, az Izraeli Védelmi Erők (IDF) szóvivője.
Ukrajna újraindítja az orosz olajfinomítók elleni támadásokat – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Times (FT) brit lapnak adott, csütörtökön megjelent interjújában, amelyet a Reuters hírügynökség idézett.
Uniós támogatást akar szerezni Magyarország határvédelmének megerősítésére a Tisza-kormány, miközben a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak helyreállítását is napirenden tartja. Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót.
Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.
Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.
Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.
Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.
Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.
Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.
Közös nyilatkozatban üdvözölte a kisebbségi törvény ukrán parlament által hétfőn elfogadott és Volodimir Zelenszkij elnök által haladéktalanul aláírt módosítását a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség.
Az ukrán parlament elfogadta a nemzeti kisebbségek nyelvén folyó oktatásról szóló törvénymódosítást – jelentette hétfőn az Ukrinform hírügynökségre hivatkozva az MTI.
szóljon hozzá!