
Kocsis Máté, az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának fideszes tagja még a héten kezdeményezi a testület ülésének összehívását, hogy a bizottság tagjai megvizsgálhassák: az őszödi beszéd kiszivárogtatásáról nyilvánosságra hozott titkosszolgálati jelentés megegyezik-e a témában készült többi dokumentummal.
2014. február 25., 19:592014. február 25., 19:59
2014. február 25., 19:592014. február 25., 19:59
A kormánypárti politikus erről hétfőn, az ATV-ben nyilatkozott. Hangsúlyozta, a sajtóban pénteken anonimizált formában ismertetett, 2009-ben készült jelentések összegző dokumentumok, és semmiképpen sem mondhatók hamisnak.
Kocsis Máté ezzel azokra a baloldali kritikákra válaszolt, amelyeket korábban Gyurcsány Ferenc és Bajnai Gordon volt miniszterelnök fogalmazott meg.
A Fidesz kommunikációs igazgatója aláhúzta, az őszödi beszéddel kapcsolatban nem a nyilvánosságra kerülés jelenti a problémát, hanem a Gyurcsány Ferenc által elmondottak, amelyekből az derül ki, hogy az akkori miniszterelnök becsapta a választókat a 2006-os kampányban.
Gyurcsány szerint ugyanakkor a Fidesz készítette elő a 2006 szeptember közepén elindult zavargásokat. A Demokratikus Koalíció (DK) elnöke erről szintén hétfő este beszélt egy érdi fórumon.
Legalább nyolc ember megsebesült, köztük négy gyerek Coney Islanden, New Yorkban szombaton késő este, az amerikai függetlenség napján – jelentette vasárnap az ABC News tévécsatorna a New York-i rendőrségre hivatkozva.
Vlagyimir Putyin orosz elnök szombaton, az amerikai függetlenség napján telefonon beszélt Donald Trump amerikai elnökkel.
Börtönbüntetésre ítéltek pénteken Nagy-Britanniában két romániai férfit, amiért megkéseltek Londonban egy perzsa nyelvű hírcsatornának dolgozó iráni újságírót.
Alexandru Munteanu, a Moldovai Köztársaság miniszterelnöke pénteken bejelentette lemondását, alig nyolc hónappal kormányának hivatalba lépése után – közölte a Moldpres állami hírügynökség.
Felgyújtotta magát és a kórházba szállítása után belehalt sérüléseibe egy férfi, aki tibeti zászlót tartott a kezében az ENSZ New York-i székháza előtt csütörtökön – közölte a New York-i rendőrség.
Magyarország megvonta az előző kormány által megadott politikai menedékjogot Zbigniew Ziobro és Marcin Romanowski lengyel ellenzéki politikusoktól, valamint Ziobro feleségétől is – közölte Radoslaw Sikorski lengyel külügyminiszter csütörtökön az X-en.
Van valami különös abban, amikor az ember Észak-Komáromba érkezik. A Kárpát-medencei magyar újságíróknak immár másodszor meghirdetett Taste of Comorra (Komárom ízei) háromnapos tanulmányút a város sokféle arcát szerette volna megmutatni.
Immár legalább húszan meghaltak, mintegy kilencvenen pedig megsérültek a Kijev elleni csütörtök hajnali nagyszabású orosz légitámadásban.
Az Egyesült Államok és Románia közötti szövetség erős, a románok tisztelik Amerikát és Donald Trump elnököt – szögezte le Nicuşor Dan román államfő egy publicisztikában.
Volodimir Zelenszkij elnök szerdai írországi hivatalos látogatása során felszólította az Európai Uniót, hogy mozdítsa előre Ukrajna csatlakozási folyamatát.
szóljon hozzá!