
Európai Parlament: Románia népének jogában áll megismerni az igazságot
Határozatban emlékezett meg az Európai Parlament az 1989-es romániai forradalom áldozatairól az események 30. évfordulója alkalmából, egyúttal felszólította Romániát az igazság kiderítésére az akkori eseményekkel kapcsolatban.
2019. december 19., 17:592019. december 19., 17:59
Határozatban szólította fel csütörtökön az Európai Parlament Romániát arra, hogy derítsen fényt a 30 évvel ezelőtt kirobbant forradalom idején lezajlott eseményekkel kapcsolatos igazságra. A határozatot, amelyet az EP több frakciójába tartozó honatyák – köztük romániaiak és magyarországiak is – kezdeményeztek, nagy többséggel, 513 támogató, 18 nem szavazattal, 87 tartózkodás mellett fogadta el az uniós törvényhozás.
A dokumentum emlékeztet:
Azt is megemlíti, hogy a 30 évvel ezelőtti a legerőszakosabb volt valamennyi, a vasfüggöny mögötti országokban zajló megmozdulás között.
A határozat megemlíti: az erő alkalmazása a polgárokkal szemben alapjaiban rázta meg a társadalmat, és leszögezi:
Azt is megállapítja, hogy az áldozatok, illetve leszármazottaik a mai napig sem tudják az igazságot az akkoriban elkövetett erőszakos bűncselekmények kapcsán, azonban a román állam a mai napig indokolatlanul halogatta az igazság kiderítését és nyilvánosságra hozatalát, ami pedig elengedhetetlen ahhoz, hogy az áldozatok és örököseik méltányos jóvátételt kapjanak.
A határozat felrója, hogy az állami hatóságok nem voltak képesek a nemzetközi emberi jogi normáknak megfelelően kellő hatékonysággal eljárni az ügyben.
A dokumentumban, amelyben az EP lerója kegyeletét a totalitarista diktatúra megdöntése érdekében életüket feláldozó áldozatok előtt, egyúttal elismerik, hogy az 1989 decemberében utcára vonuló békés tüntetők nyitották meg az utat Románia előtt a demokráciába való átmenet, a jogállamiság és a piacgazdaság, illetve a NATO- és az EU-integráció felé.
ez ugyanis elemi érdeke az országnak, az ország népének, Európának és az Európai Uniónak, az ország népének ugyanis jogában áll megismerni az igazságot.
Az EP egyben felszólítja az Európai Unió és a tagállamok intézményeit, hogy tegyenek meg mindent annak érdekében, hogy a kommunizmus bűncselekményei ne merüljenek feledésbe, egyben szavatolják, hogy ilyen bűnöket soha többé ne követhessenek el.
Mint arról beszámoltunk, a jelentés kapcsán hétfőn zajlott le az EP-ben a vita, amelyen a felszólaló román képviselők következetesen elmulasztották megemlíteni a forradalom kirobbantásában kulcsszerepet játszó Tőkés László nevét.
Ukrajna újraindítja az orosz olajfinomítók elleni támadásokat – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Times (FT) brit lapnak adott, csütörtökön megjelent interjújában, amelyet a Reuters hírügynökség idézett.
Uniós támogatást akar szerezni Magyarország határvédelmének megerősítésére a Tisza-kormány, miközben a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak helyreállítását is napirenden tartja. Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót.
Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.
Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.
Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.
Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.
Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.
Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.
Közös nyilatkozatban üdvözölte a kisebbségi törvény ukrán parlament által hétfőn elfogadott és Volodimir Zelenszkij elnök által haladéktalanul aláírt módosítását a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség.
Az ukrán parlament elfogadta a nemzeti kisebbségek nyelvén folyó oktatásról szóló törvénymódosítást – jelentette hétfőn az Ukrinform hírügynökségre hivatkozva az MTI.
2 hozzászólás