2010. december 13., 09:052010. december 13., 09:05
A döntés nyomán a chişinăui hatóságok közölték, hogy újraszámlálják a november 28-án leadott összes szavazatot. A Vladimir Voronin volt államfő vezette kommunisták állítása szerint egyes emberek többször is szavaztak, és a számolás során is követtek el hibákat. Nemzetközi és belföldi megfigyelők különben egyaránt szabadnak és tisztességesnek ítélték a választásokat.
A jelenlegi állás alapján a kommunisták 42 helyet szereztek a parlamentben, míg az Európa-párti szövetség 59 mandátumot kapott, ami azonban még mindig kevés ahhoz, hogy megválaszthassák az új államfőt. Az eredmény politikai feszültségekhez vezetett az egyik legszegényebb európai országnak számító Moldovában. Az Európai Parlament elnöke, Jerzy Buzek pénteken ellátogatott a volt szovjet köztársaságba, hogy kifejezze támogatását. Buzek dicsérte az Európa-párti szövetséget, amely 2009 óta van hatalmon és próbálja az EU-integráció irányába kormányozni az országot.
Az EP elnöke sürgette az ilyen törekvések folytatását. Ezzel egy időben Moszkva is befolyásolni kívánja a chişinăui politikát. Orosz sajtóértesülések szerint Szergej Nariskin, a moszkvai elnöki adminisztráció nemrég Moldovában járt vezetője többek között olcsóbb orosz gázt és a moldovai borok importtilalmának feloldását ígérte arra az esetre, ha Voronin kommunistái koalícióra lépnek Marian Lupu demokratáival.
Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.
Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.
Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.
Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.
Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.
Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.
Közös nyilatkozatban üdvözölte a kisebbségi törvény ukrán parlament által hétfőn elfogadott és Volodimir Zelenszkij elnök által haladéktalanul aláírt módosítását a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség.
Az ukrán parlament elfogadta a nemzeti kisebbségek nyelvén folyó oktatásról szóló törvénymódosítást – jelentette hétfőn az Ukrinform hírügynökségre hivatkozva az MTI.
Donald Trump amerikai elnök a számos botrányos ügy főszereplőjévé vált athéni nagykövet, Kimberly Guilfoyle menesztését fontolgatja – közölte a CNN egy, az ügyet ismerő személyre hivatkozva.
Energetikai tűzszünet lépett életbe Ukrajan és Oroszország között – közölte a közösségi oldalán Donald Trump amerikai elnök vasárnap délután.