
Fotó: Rompres
2007. május 18., 00:002007. május 18., 00:00
A párt szabályzata szerint a pártvezéri és így a miniszterelnöki tisztségre pályázóknak – ezt a két posztot a brit politikai gyakorlatban mindig ugyanaz a személy tölti be – az alsóházi frakció legalább 12,5 százalékát kell maguk mögé állítaniuk ahhoz, hogy a Labour végrehajtó bizottsága jelöltként nyilvántartásba vegye őket; ez jelenleg 45 képviselő aláírását jelenti. A jelölés hivatalosan csütörtökön délután zárult, és Brown frakciótámogatóinak száma elérte a 313-at. Ez azt is jelenti, hogy egyszerűen nem maradt elégséges számú frakciótag bármely ellenjelölt támogatásához. A tisztségért egyetlen ellenpályázó indult, John McDonnell személyében. Nem hivatalosan azonban már szerdán este egyértelművé vált, hogy a Munkáspárt balszárnyát képviselő McDonnell nem szerezhet elég támogatót. A jelenlegi kormányfő, Tony Blair múlt csütörtökön jelentette be, hogy június 27-én benyújtja lemondását a királynőnek. A bejelentés pillanatában elindult a párton belüli utódlási kampány; először a mindenki által eddig is kizárólagos esélyesnek tekintett Brown tudatta hivatalosan, hogy indul Blair posztjáért.
Ha lett volna tényleges verseny – vagyis ha McDonnell vagy bárki más elégséges számú támogatót tudott volna megnyerni az alsóházban az induláshoz –, akkor a kampányidőszak után a pályázókra a Munkáspárt alsóházi képviselői, valamint a párttagdíjat fizető, tagjegyzékbe vett szakszervezeti és Labour-tagok szavazhattak volna.
Így azonban – ellenjelölt híján – Brownt néhány nappal Tony Blair hivatalos távozása előtt a Munkáspárt rendkívüli kongresszusán verseny nélkül pártvezérnek nyilvánítják majd. Amikor Blair június 27-én visszaadja megbízatását II. Erzsébet királynőnek, az uralkodó e megbízatást átruházza Brownra. Az ellenzéki Konzervatív Párt – amely huzamosabb ideje a Labour előtt jár a népszerűségi listákon – már Blair távozásának bejelentése előtt jelezte, hogy a váltás után előrehozott választásokat tartana szükségesnek. A toryk szerint ugyanis Brownnak nincs választói felhatalmazása a tisztség betöltésére. Erre a felvetésre Brown a múlt héten azt mondta: a brit parlamentáris rendszerben képviselőket választanak, és a kormányt a többségi frakció alakítja meg. Hozzátette: amikor 1990-ben a konzervatívok elküldték Margaret Thatcher akkori miniszterelnököt, nem hallott előrehozott választásokat sürgető felhívásokat tory részről.
Hírösszefoglaló
A két ország egyesülése mellett állt ki a moldovai és a román írószövetség.
Donald Trump amerikai elnök csütörtökön jelezte, hogy fontolóra veszi az amerikai csapatok részleges kivonását Olaszországból és Spanyolországból, nem sokkal azután, hogy Németország kapcsán is felvetette a létszámcsökkentés lehetőségét.
Megszűnt Szili Katalin Kárpát-medencei autonómiatörekvésekért felelős miniszterelnöki főtanácsadói jogviszonya április 30-i hatállyal.
Négy román állampolgár is tartózkodott az egyik, Irán által a Hormuzi-szorosban elfoglalt teherhajó fedélzetén – közölte csütörtökön a bukaresti külügyminisztérium.
Donald Trump szerint akár hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására – az amerikai elnök erről egy fehér házi eseményen beszélt, miután bejelentette, hogy hosszan beszélt telefonon Vlagyimir Putyin orosz elnökkel szerdán.
Hamarosan érkeznek az európai uniós források Magyarországra – közölte Magyar Péter leendő miniszterelnök, miután egyeztetett Ursula von der Leyennel, az Európai Bizottság elnökével szerdán Brüsszelben.
A választással a 16 évig tartó nemzeti kormányzás korszaka lezárult, egy új időszak, a liberális kormányzás és a nemzeti ellenzék időszaka kezdődik – írta Orbán Viktor a Fidesz tagjainak küldött levélben.
Románia bármikor készen áll az egyesülésre, ha a Moldovai Köztársaság polgárai ezt kívánják, és ha többség támogatja ezt a tervet – jelentette ki Nicuşor Dan román államfő.
Borvendég Zsuzsanna, a Mi Hazánk Mozgalom európai parlamenti képviselője keddi felszólalásában élesen bírálta az Európai Parlament kisebbségvédelmi és vallásszabadsággal kapcsolatos gyakorlatát.
Az Egyesült Arab Emírségek kilép a Kőolajexportáló Országok Szervezetéből (OPEC), valamint az OPEC+ -ból is – közölte kedden az emírségek energiaügyi minisztere.