2011. július 29., 09:592011. július 29., 09:59
A Brian Leveson vezette bizottság az első szakaszban a brit sajtószabályozásra, valamint a politika és a sajtó kapcsolatára irányuló vizsgálatot végez. Az első meghallgatások szeptemberben várhatók, s a bizottságnak 12 hónap áll rendelkezésére, hogy vizsgálatát lezárja és ajánlásait megfogalmazza. Az eljárás lefolytatását David Cameron kormányfő két hete jelentette be a brit parlament alsóházában. A miniszterelnök közlése szerint a vizsgálat elvégzésével megbízott magas rangú bíró vezette független testület egy éven belül ajánlásokat fogalmaz meg az új, hatékonyabb sajtószabályozásra. Cameron szerint a cél az, hogy a brit sajtó őrizze meg szabadságát, sokszínűségét, valamint függetlenségét a kormánytól, ugyanakkor a legmagasabb szintű etikai és szakmai normákat is érvényesítse. A vizsgálat előzménye az utóbbi évtizedek legsúlyosabb nagy-britanniai sajtóbotránya, amelybe Rupert Murdoch sajtómágnás globális médiabirodalmának legnagyobb – azóta meg is szüntetett – brit vasárnapi lapja, a News of the World keveredett bele magántelefonok tömeges lehallgatásával, üzenetrögzítőjük feltörésével. Rendőrségi adatok szerint a News of the World az utóbbi években csaknem négyezer közéleti személyiség és magánszemély mobiltelefonjaihoz férhetett hozzá.
Gyártó- és raktárépületek sérültek meg a dél-oroszországi rosztovi régiót ért ukrán dróntámadás következtében pénteken, míg az oroszok ukrajnai infrastrukturális létesítményeket bombáztak.
A XIV. Leó pápán elvégzett rutinvizsgálatok eredményei megfelelnek az előírtnak, a mellkasröntgen a megoperált tüdő jó ütemű felépülését mutatja – közölték az egyházfőt követő orvoscsoport vezetői csütörtökön.
Ukrajna újraindítja az orosz olajfinomítók elleni támadásokat – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Times (FT) brit lapnak adott, csütörtökön megjelent interjújában, amelyet a Reuters hírügynökség idézett.
Uniós támogatást akar szerezni Magyarország határvédelmének megerősítésére a Tisza-kormány, miközben a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak helyreállítását is napirenden tartja. Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót.
Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.
Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.
Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.
Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.
Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.
Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.
szóljon hozzá!