Hirdetés

Brit sajtóbotrány: holtan találták a lehallgatási ügyek egyik leleplezőjét

Elnézést kért kedden az utóbbi évtizedek legsúlyosabb nagy-britanniai sajtóbotrányát kirobbantó telefonlehallgatási esetekért a Murdoch-sajtóbirodalom két vezetője. Közben holtan találták a lehallgatási ügyek egyik leleplezőjét. David Cameron brit miniszterelnök politikai jövője is megkérdőjeleződhet.

MTI

Hírösszefoglaló

2011. július 19., 17:302011. július 19., 17:30

A 80 esztendős Rupert Murdoch, a vállalkozás globális cégeit összefogó News Corporation első embere és fia, James Murdoch – a brit lapkiadó érdekeltség, a News International elnöke – a londoni parlament médiabizottságának meghallgatásán jelent meg. Mindkettőjüket külön idézéssel kellett behívni, mert a testület korábbi megjelenési felkérésének nem tettek eleget.

James Murdoch a kedd délutáni meghallgatás elején nyilatkozatot akart felolvasni, ezt azonban a bizottság elnöke nem engedélyezte.

Az ifjabbik Murdoch ezután közölte: megköveti az illegális mobiltelefon-lehallgatások áldozatait és családtagjaikat. Hozzátette: a történtek ellentmondanak a vállalat világszerte érvényesített normáinak.

„Szégyen”, ami történt a News of the Worldnél, ezért döntöttünk a lap bezárásáról – a parlamenti  meghallgatásán Rupert Murdoch. Közölte: ő maga a botrány két héttel ezelőtti kirobbanása után hallott először arról, hogy a cégcsoport egykori legnagyobb vasárnapi nagy-britanniai lapja feltörte és lehallgatta egy évekkel ezelőtt elrabolt és brutálisan meggyilkolt 13 éves kislány, Milly Dowler mobiltelefonjának üzenetrögzítőjét. A sajtómágnás kijelentette: az eljárás nem jellemzi az egész cégcsoportot, a News of the World „kevesebb mint az egy százaléka volt” a világszerte 53 ezer „etikus, kiemelkedő szakembert” foglalkoztató vállalkozásnak.

Holtan találták a lehallgatási ügyek egyik leleplezőjét

Holtan találták hétfőn Londonban az egyre súlyosabb sajtó- és politikai botránnyá duzzadó nagy-britanniai telefonlehallgatási ügy egyik leleplezőjét. Sean Hoare korábban a botrányt okozó egykori vasárnapi brit bulvárlap, a nemrégiben felszámolt News of the World, illetve hétközi testvérlapja, a The Sun tudósítója volt, elsősorban a showvilág pletykáira szakosodott.

Ő vetette fel először nyilvánosan még tavaly – először a New York Timesnak, azután a BBC-nek és a The Guardian című baloldali brit napilapnak adott interjúkban –, hogy Andy Coulson, a News of the World volt főszerkesztője tudott a lap által alkalmazott mobiltelefon-feltörésekről és -lehallgatásokról.

Coulson a korábbi lehallgatási botrányok miatt távozni kényszerült a News of the World éléről, ám később David Cameron jelenlegi brit miniszterelnök Downing Street-i hivatalának kommunikációs igazgatója – vagyis a kormányfő sajtófőnöke – lett. Cameront emiatt a sajtóetikai botrány két héttel ezelőtti kirobbanása óta heves bírálatok érik az ellenzék részéről.

Különösen kényessé teszi a konzervatív párti miniszterelnök helyzetét, hogy a News of the World körül kirobbant, minden eddiginél súlyosabb mobiltelefon-lehallgatási ügyben a múlt héten Coulsont is őrizetbe vette a Scotland Yard.

Sean Hoare-t – aki korábban Coulson beosztottja és jó barátja volt – lakásában, London egyik északnyugati elővárosában, Watfordban találták holtan.

A rendőrség szerint halálával kapcsolatban – jóllehet annak oka egyelőre nem ismert – „nincsenek gyanús körülmények”. Hoare-ról közismert volt, hogy korábban súlyos alkohol- és drogproblémái voltak, és emiatt egészségi állapota is megrendült. Az újságírót italozása és kábítószer-fogyasztása miatt évekkel ezelőtt elbocsátották a News of the Worldtől.

Hoare tavaly a BBC televízió Panorama című riportműsorának azt mondta, hogy a News of the Worldnél „járványos mérteket öltött” a hírességek és más közéleti személyiségek mobiltelefonjainak feltörése és lehallgatása, és őt személyesen Andy Coulson utasította ilyen eljárásra.

Coulson annak idején határozottan cáfolta ezt, kijelentve: még arról sem volt tudomása, hogy a News of the Worldnél ilyen módszerekhez folyamodtak információszerzés céljából.

Inog a brit miniszterelnök széke

Keddi brit sajtóértékelések szerint David Cameron miniszterelnök politikai jövője is megkérdőjeleződhet az utóbbi évtizedek legsúlyosabb nagy-britanniai telefonlehallgatási sajtóbotránya nyomán. Cameron helyzetét – a Daily Mail által idézett források szerint - kikezdheti, hogy a konzervatív párti miniszterelnök jó ideig első számú sajtófőnökeként alkalmazta Andy Coulsont.

Keddi brit sajtóértékelések szerint David Cameron pozícióját különösen kényessé teszi az is, hogy a hétvégén lemondott a Scotland Yard – a londoni rendőrség – főparancsnoka, Sir Paul Stephenson, miután kiderült, hogy a Scotland Yard 2009-2010-ben szerződéses kapcsolatban állt a News of the World egyik volt főszerkesztő-helyettesével, Neil Wallisszal. Wallist, aki külsős PR- és médiatanácsadói szerepet látott el a rendőrségnél, a minap ugyancsak őrizetbe vették a telefonlehallgatási ügy kapcsán. Jórészt az ő alkalmazása körüli bírálatok miatt mondott le Sir Paul után egy nappal Scotland Yard főparancsnok-helyettese, John Yates is.

Cameron mindazonáltal igyekezett cáfolni, hogy párhuzam lenne vonható Coulson és Wallis alkalmazása között. A kormányfő dél-afrikai látogatásán az őt kísérő brit újságíróknak úgy fogalmazott, hogy „két egészen különböző ügyről” van szó.

A konzervatív Daily Mail beszámolója szerint a miniszterelnök kitért azon kérdések elől, hogy az elmúlt napokban fontolóra vette-e saját pozíciója fenntarthatóságát. Cameron csak annyit mondott, hogy a brit kormány a telefonlehallgatási ügyben „minden megfelelő lépést megtett”.

Kedden ismertetett felmérések alapján a telefonlehallgatási ügynek súlyos bizalmi következményei is vannak. A The Times megbízásából elvégzett közvélemény-kutatás kimutatta, hogy a britek 39 százalékának a korábbinál rosszabb a véleménye David Cameronról, 31 százalékuknak romlott a rendőrségről alkotott véleménye, és 35 százalékuk válaszolt úgy, hogy kevésbé bízik a sajtóban.

A súlyos sajtóetikai botrányt közvetlenül az robbantotta ki, hogy kiderült: a News of the World – sztorivá gyúrható exkluzív értesülések reményében – néhány éve feltörte és lehallgatta egy elrabolt és brutálisan meggyilkolt 13 éves kislány mobiltelefonjának üzenetrögzítőjét, miközben az akkor már halott gyermeket a rendőrség még nagy erőkkel kereste.

A most kirobbant újabb súlyos botrány ügyében eddig tíz embert vettek őrizetbe, köztük – Coulson mellett – Rebekah Brookst, aki korábban szintén a News of the World főszerkesztője volt, múlt heti lemondásáig pedig Rupert Murdoch sajtómágnás nagy-britanniai lapkiadó vállalkozásának, a News Internationalnek a vezérigazgatói tisztségét töltötte be.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 16., péntek

Egymás infrastruktúráját bombázták az ukránok és az oroszok

Gyártó- és raktárépületek sérültek meg a dél-oroszországi rosztovi régiót ért ukrán dróntámadás következtében pénteken, míg az oroszok ukrajnai infrastrukturális létesítményeket bombáztak.

Egymás infrastruktúráját bombázták az ukránok és az oroszok
Hirdetés
2026. október 16., péntek

Leó pápa orvosai közölték, hogy a megműtött tüdő rendben működik

A XIV. Leó pápán elvégzett rutinvizsgálatok eredményei megfelelnek az előírtnak, a mellkasröntgen a megoperált tüdő jó ütemű felépülését mutatja – közölték az egyházfőt követő orvoscsoport vezetői csütörtökön.

Leó pápa orvosai közölték, hogy a megműtött tüdő rendben működik
2026. október 15., csütörtök

Zelenszkij bekeményít: Ukrajna újra támadja az orosz olajfinomítókat

Ukrajna újraindítja az orosz olajfinomítók elleni támadásokat – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Times (FT) brit lapnak adott, csütörtökön megjelent interjújában, amelyet a Reuters hírügynökség idézett.

Zelenszkij bekeményít: Ukrajna újra támadja az orosz olajfinomítókat
2026. október 15., csütörtök

Magyar Péter: Uniós pénzből erősítenék meg a határvédelmet, áttörés jöhet a kárpátaljai magyarok ügyében

Uniós támogatást akar szerezni Magyarország határvédelmének megerősítésére a Tisza-kormány, miközben a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak helyreállítását is napirenden tartja. Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót.

Magyar Péter: Uniós pénzből erősítenék meg a határvédelmet, áttörés jöhet a kárpátaljai magyarok ügyében
Hirdetés
2026. október 14., szerda

„A mi új és gyönyörű Grönlandunk” – Trump nagyszabású kitermelési terveket jelentett be

Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.

„A mi új és gyönyörű Grönlandunk” – Trump nagyszabású kitermelési terveket jelentett be
2026. október 14., szerda

Magyarország-szerte trükköztek a romániai ékszertolvajok 

Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.

Magyarország-szerte trükköztek a romániai ékszertolvajok 
2026. október 14., szerda

Tüdőrákot diagnosztizáltak XIV. Leó pápánál – FRISSÍTVE

Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.

Tüdőrákot diagnosztizáltak XIV. Leó pápánál – FRISSÍTVE
Hirdetés
2026. október 13., kedd

Kormánybuktatás: útilaput kötöttek a botrányt kirobbantó athéni nagykövet talpára

Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.

Kormánybuktatás: útilaput kötöttek a botrányt kirobbantó athéni nagykövet talpára
2026. október 13., kedd

Az ukrajnai tűzszünet ügyét szolgálja a Putyinnal kötött dízelmegállapodás? Washington szerint igen

Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.

Az ukrajnai tűzszünet ügyét szolgálja a Putyinnal kötött dízelmegállapodás? Washington szerint igen
2026. október 13., kedd

Folytatódott a hajók elleni vadászat a Fekete-tengeren

Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.

Folytatódott a hajók elleni vadászat a Fekete-tengeren
Hirdetés
Hirdetés