
Fotó: Facebook/Boris Johnson
Boris Johnson brit miniszterelnök szerint elképzelhetetlen a brit EU-tagság október 31-én esedékes megszűnésének (Brexit) további halasztása. A kormányzó brit Konzervatív Párt kedden elvesztette eddigi egyfős parlamenti többségét, miután egy képviselő távozott a frakcióból.
2019. szeptember 03., 18:312019. szeptember 03., 18:31
Johnson, aki kedd délután, a nyári szünet utáni első ülésnapon tájékoztatta a londoni alsóház képviselőit a hét vezető ipari hatalom (G7) legutóbbi csúcsértekezletéről, kijelentette: a találkozón is
Hozzátette ugyanakkor: a G7-csúcs résztvevőivel közölte azt is, hogy a London által szorgalmazott új Brexit-megállapodásban nem szerepelhet az a tartalékmegoldás – backstop –, amely az ír-északír határon hosszú évek óta nem létező fizikai ellenőrzés újbóli bevezetésének elkerülését célozza.
Johnson felszólalásával egy időben jelentették be, hogy Philip Lee egykori igazságügyi államtitkár kilépett a konzervatív frakcióból, és átült a Brexitet ellenző Liberális Demokratákhoz. A Konzervatív Párt így többség nélkül maradt az alsóházban.
Immár legalább húszan meghaltak, mintegy kilencvenen pedig megsérültek a Kijev elleni csütörtök hajnali nagyszabású orosz légitámadásban.
Az Egyesült Államok és Románia közötti szövetség erős, a románok tisztelik Amerikát és Donald Trump elnököt – szögezte le Nicuşor Dan román államfő egy publicisztikában.
Volodimir Zelenszkij elnök szerdai írországi hivatalos látogatása során felszólította az Európai Uniót, hogy mozdítsa előre Ukrajna csatlakozási folyamatát.
Alkotmányellenesnek nevezte Sulyok Tamás államfő és a többi közjogi méltóság tervezett elmozdítását Áder János volt köztársasági elnök a közmédia Kell még valamit mondanom, Ildikó? című podcastjében.
Az Európát sújtó hőhullám az Egészségügyi Világszervezet (WHO) értékelése szerint előhírnöke annak, ami a kontinensre vár az elkövetkező években.
Németországban kedden letartóztattak egy román állampolgárt, akit azzal gyanúsítanak, hogy megkísérelt létrehozni egy szélsőjobboldali terrorista szervezetet, amelynek célja egy „terrorháború” kirobbantása Romániában.
Szerdától kizárólag mobiltelefon használatával lehet Budapesten fizetni a parkolásért: ezt meg lehet tenni alkalmazáson keresztül, sms-sel vagy hanghívással. Emellett zónától függően 33–50 százalékkal emelkednek a parkolási díjak.
Vlagyimir Putyin elnök vasárnap kijelentette, hogy Oroszország továbbra is kitart a négy ukrán régió teljes elfoglalására irányuló hadi célja mellett, és elutasította Ukrajna új javaslatát a több mint négy éve dúló háborúban a harcok visszafogására.
A legfrissebb adatok szerint meghaladta az ezret a halálos áldozatok száma, míg több mint 50 ezer embert eltűntként tartanak nyilván.
Az amerikai légierő iráni célpontokat bombázott pénteken, miután egy nappal korábban Irán felől indított drón talált el egy kereskedelmi hajót a Hormuzi-szorosban – jelentette be az amerikai Központi Parancsnokság (CENTCOM).
szóljon hozzá!