2007. április 18., 00:002007. április 18., 00:00
A minisztérium a következő hetekben javaslatot fog tenni a kormánynak, hogy elsősorban a hiányterületek szakmunkaköreivel bővüljön az a kör, amelyben munkaerő-piaci elemzés nélkül kaphatnak munkavállalási engedélyt román és bolgár állampolgárok – mondta az államtitkár az Országgyűlés foglalkoztatási és munkaügyi bizottságának kihelyezett ülésén.
A Magyarországon munkavállalási engedélyért folyamodó külföldi állampolgárok száma mintegy egyharmadával csökkent az első negyedévben, az elmúlt esztendő hasonló időszakához viszonyítva. Érvényes ez a román és bolgár munkavállalókra is, akik közül tavaly 8381-en, az idén pedig 6052-en kértek ilyen engedélyt az év első három hónapjában – közölte a szakember. Székely Judit szerint ebben közrejátszik az, hogy Magyarország nem az első számú célország az újonnan csatlakozott régiók számára, hiszen számos uniós tagország teljesen megnyitotta munkaerőpiacát. Romániából elsősorban fizikai dolgozók és szakmunkások érkeztek Magyarországra főként az építő- és fémiparba, a hiányszakmák területére, illetve az egészségügyben vállalnak munkát orvosok és szakápolók – mondta az államtitkár.
Simon Gábor (MSZP) bizottsági elnök az ülést követő sajtótájékoztatón elmondta: a Románia és Bulgária uniós csatlakozását követő időszak adatait elemezve kiderült, hogy sehol nem okoztak foglalkoztatási feszültségeket a Balkán-térségből érkező munkavállalók. Hozzátette: ugyanakkor növekszik a tartósan – az egyéves időtartamon túl – is Magyarországon maradók száma. A politikus szerint helyes volt a bizottságnak a Románia és Bulgária állampolgárai számára megnyitott szakmák körének rendszeres felülvizsgálatáról korábban hozott döntése. Így a hiányszakmák területén egyszerűbben lehet befogadni munkavállalókat ott, ahol ez nem veszélyezteti a munkaerőpiac stabilitását. A bizottsági elnök közölte: a parlament újra napirendre fogja tűzni a szakképzési törvényt, hogy megtörténjen a jogszabály átfogó modernizációs felülvizsgálata.
MTI
A két ország egyesülése mellett állt ki a moldovai és a román írószövetség.
Donald Trump amerikai elnök csütörtökön jelezte, hogy fontolóra veszi az amerikai csapatok részleges kivonását Olaszországból és Spanyolországból, nem sokkal azután, hogy Németország kapcsán is felvetette a létszámcsökkentés lehetőségét.
Megszűnt Szili Katalin Kárpát-medencei autonómiatörekvésekért felelős miniszterelnöki főtanácsadói jogviszonya április 30-i hatállyal.
Négy román állampolgár is tartózkodott az egyik, Irán által a Hormuzi-szorosban elfoglalt teherhajó fedélzetén – közölte csütörtökön a bukaresti külügyminisztérium.
Donald Trump szerint akár hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására – az amerikai elnök erről egy fehér házi eseményen beszélt, miután bejelentette, hogy hosszan beszélt telefonon Vlagyimir Putyin orosz elnökkel szerdán.
Hamarosan érkeznek az európai uniós források Magyarországra – közölte Magyar Péter leendő miniszterelnök, miután egyeztetett Ursula von der Leyennel, az Európai Bizottság elnökével szerdán Brüsszelben.
A választással a 16 évig tartó nemzeti kormányzás korszaka lezárult, egy új időszak, a liberális kormányzás és a nemzeti ellenzék időszaka kezdődik – írta Orbán Viktor a Fidesz tagjainak küldött levélben.
Románia bármikor készen áll az egyesülésre, ha a Moldovai Köztársaság polgárai ezt kívánják, és ha többség támogatja ezt a tervet – jelentette ki Nicuşor Dan román államfő.
Borvendég Zsuzsanna, a Mi Hazánk Mozgalom európai parlamenti képviselője keddi felszólalásában élesen bírálta az Európai Parlament kisebbségvédelmi és vallásszabadsággal kapcsolatos gyakorlatát.
Az Egyesült Arab Emírségek kilép a Kőolajexportáló Országok Szervezetéből (OPEC), valamint az OPEC+ -ból is – közölte kedden az emírségek energiaügyi minisztere.