Hirdetés

Börtönbüntetést kapott Roncevic volt horvát védelmi miniszter

Korrupció vádjával négyévi börtönbüntetésre ítélték hétfőn Zágrábban Berislav Roncevic volt horvát védelmi minisztert, volt helyettesét, Ivo Bacicot pedig kétévi börtönre - jelentették be hivatalosan.

2010. december 06., 14:522010. december 06., 14:52

Az ítélet szerint a volt miniszter 2004 végén érvénytelennek nyilvánított egy versenytárgyalást katonai teherautók vásárlására, s közvetlenül kötött szerződést olyan szállítóval, amelynek árai 10,2 millió kunával (1,4 millió euróval) magasabbak voltak a tender legjobbjának árainál. Roncevic tagadja ezt, és hangoztatja, hogy politikai pert folytattak le ellene.

A volt miniszter a kormányzó Horvát Demokratikus Közösség (HDZ) parlamenti képviselője. A per idejére felfüggesztették mentelmi jogát.

Horvátországban már több bűnügyi eljárást lefolytattak, amelyekkel azt igyekeznek bizonyítani, hogy Zágráb az Európai Unió elvárásaival összhangban elkötelezett a korrupció elleni küzdelemben. Zágráb jövőre szeretné lezárni csatlakozási tárgyalásait az EU-val, de előtte bizonyítania kell, hogy küzd a politikai életben és az állami vállalatoknál uralkodó korrupció ellen. A nyomozások és letartóztatások főleg azután szaporodtak meg, hogy tavaly júliusban váratlanul lemondott Ivo Sanader miniszterelnök, és helyettese, Jadranka Kosor lett a kormányfő.

2000 óta, amikor Zágráb elkezdte a reformfolyamatot, idén januárban Roncevic volt az első olyan volt magas rangú kormánytisztviselő, aki ellen vádat emeltek korrupció gyanújával. Azóta már börtönbüntetésre ítélték Damir Polancec volt miniszterelnök-helyettest hivatali hatalommal való visszaélés és állami pénzek hűtlen kezelése miatt. Több más magas rangú állami tisztségviselő elleni is indult eljárás, de a legtöbb esetben vádemelés még nem történt.

Roncevic 2003-tól a 2007. novemberi választásokig irányította a védelmi tárcát, majd a belügyminisztérium élére került, ahonnan 2008 októberében menesztették. A vád szerint a volt miniszter és helyettese koncessziós szerződést írt alá az Iveco teherautó-gyártó cég horvátországi megbízottjával, az Eurokamionnal 39 katonai teherautó szállításáról. A megrendelést közvetlenül az Eurokamionnal tárgyalták meg, miután törölték a versenytárgyalást, amelyre összesen 10 cég jelentkezett. Ezek közül a MAN cég a kifizetett számlánál jóval olcsóbban és jobb minőséget ígérve vállalta volna a szállítást.
 

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. március 17., kedd

Iráni konfliktus: magas rangú teheráni vezetőt próbált meg kiiktatni az izraeli hadsereg

Izrael hétfő esti teheráni támadása során célba vette Ali Laridzsánit, az iráni Legfelsőbb Nemzetbiztonsági Tanács vezetőjét, egy az ügyhöz közel álló izraeli forrás szerint.

Iráni konfliktus: magas rangú teheráni vezetőt próbált meg kiiktatni az izraeli hadsereg
Hirdetés
2026. március 17., kedd

Kallas szerint Ukrajna továbbra is Európa legfontosabb biztonsági prioritása

Ukrajna továbbra is Európa legfontosabb biztonsági prioritása, a figyelem nem lankadhat a háború iránt – jelentette ki Kaja Kallas kül- és biztonságpolitikáért felelős uniós főképviselő hétfőn Brüsszelben.

Kallas szerint Ukrajna továbbra is Európa legfontosabb biztonsági prioritása
2026. március 17., kedd

Iráni konfliktus: több európai NATO-tagállam is nemet mondott Trump segítségkérésére

Miközben folytatódtak a kölcsönös csapások az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított háborúban, több európai ország is nemet mondott Donald Trump amerikai elnök kérésére, hogy vegyenek részt a Hormuzi-szoros hajóforgalmának biztosításában.

Iráni konfliktus: több európai NATO-tagállam is nemet mondott Trump segítségkérésére
2026. március 16., hétfő

Uniós biztos: nincs kilátás a békére, valós esély van az Európa elleni orosz agresszióra

Valós lehetősége van annak, hogy Európa orosz agresszióval néz majd szembe – jelentette ki Andrius Kubilius védelemért felelős uniós biztos hétfőn Brüsszelben.

Uniós biztos: nincs kilátás a békére, valós esély van az Európa elleni orosz agresszióra
Hirdetés
2026. március 16., hétfő

Irán megfenyegette Romániát az Amerikának nyújtott hadászati támogatás miatt

Politikai és jogi lépéseket helyezett kilátásba Teherán Romániával szemben annak nyomán, hogy Bukarest logisztikai támogatást hagyott jóvá az Egyesült Államoknak az Irán ellen folytatott katonai fellépés keretében.

Irán megfenyegette Romániát az Amerikának nyújtott hadászati támogatás miatt
2026. március 16., hétfő

Trump: rosszat tenne a NATO jövőjének, ha a szövetségesek nem segítenének a Hormuzi-szoros megnyitásában

Donald Trump amerikai elnök szerint nagyon rosszat tenne a NATO jövőjének, ha a szövetségesek nem segítenének az Irán által lezárt Hormuzi-szoros megnyitásában.

Trump: rosszat tenne a NATO jövőjének, ha a szövetségesek nem segítenének a Hormuzi-szoros megnyitásában
2026. március 16., hétfő

Az Európai Unió „egyetlen molekula energiát sem fog importálni Oroszországból”

Az EU határozott, és nem akar orosz energiát importálni – közölte Dan Jorgensen, az EU energiaügyi biztosa Brüsszelben hétfőn.

Az Európai Unió „egyetlen molekula energiát sem fog importálni Oroszországból”
Hirdetés
2026. március 16., hétfő

Előretört a Nemzeti Tömörülés: a francia önkormányzati választások a 2027-es elnökválasztásról szólnak

A legnagyobb francia ellenzéki párt, a Marine Le Pen által fémjelzett Nemzeti Tömörülés több közepes méretű városban is az élen végzett a franciaországi helyhatósági választások vasárnapi első fordulójában.

Előretört a Nemzeti Tömörülés: a francia önkormányzati választások a 2027-es elnökválasztásról szólnak
2026. március 16., hétfő

Izrael legalább még három hétig tervezi a harcot Irán ellen

Az izraeli hadsereg még legalább három hétig tervezi a harcot Irán ellen – közölte Efi Defrin katonai szóvivő vasárnap. Szavai szerint Iránban még ,,ezernyi célpont" van, amelyet az izraeli hadsereg támadni kíván.

Izrael legalább még három hétig tervezi a harcot Irán ellen
2026. március 15., vasárnap

Magyar Péter: megtanultuk az őseinktől, hogy semmi sem tart örökké

Hazánk a Nyugat, az európai közösség, a NATO része, és nem a szerződések vagy a paragrafusok miatt, hanem mert a sorsunkba van írva, az őseink hagyták nekünk örökül, hogy hova tartozunk – mondta a Tisza Párt elnöke Budapesten vasárnap.

Magyar Péter: megtanultuk az őseinktől, hogy semmi sem tart örökké
Hirdetés
Hirdetés