
Fotó: Facebook/Zsuzsa Simko
A manchesteri magyarság vezetőivel találkozott szombaton Szili Katalin, aki részt vett az immár második alkalommal megrendezett manchesteri erdélyi kulturális ünnepen, a Góbé Fesztiválon is.
2018. június 24., 12:212018. június 24., 12:21
2018. június 24., 13:352018. június 24., 13:35
A határon túli autonómiaügyek egyeztetéséért felelős miniszterelnöki megbízott az észak-angliai nagyváros tanácsának ceremoniális vezetőjével, a Lord Mayor tisztségét viselő June Hitchennel is tárgyalt a kétoldalú kulturális kapcsolatok fejlesztéséről. Szombati programja után Szili Katalin az MTI-nek elmondta: a manchesteri városi vezetővel tárgyaltak arról is, hogy kívánatos lenne a kulturális együttműködést a gazdasági együttműködésre is kiterjeszteni.
A miniszterelnöki megbízott elmondta:
A kétoldalú tárgyalásokon a manchesteri vezető jelezte, hogy a város a brit EU-tagság megszűnése után is támogatni kívánja az ott élő magyarokat.
Szili Katalin találkozott a Magyarok Angliai Országos Szövetségének (MAOSZ) vezetőivel is, akik arról számoltak be, hogy
A legújabb, már működő angliai magyar iskola a chesteri, amely másfél éve nyílt meg, és a miniszterelnöki megbízott találkozott a Leedsben szeptembertől induló következő magyar iskola vezetőjével is.
Szili Katalin a szombati rendezvényen ünnepi beszédet mondott, amelyben hangsúlyozta: nagyon fontosnak tartja, hogy Manchester városa felkarolta a magyar kultúra bemutatását, és kiemelte, hogy a fesztivált a magyar kormány is támogatta. Elmondta azt is, hogy Magyarország számára a világban mindenhol nagyon fontos a helyi magyarok identitásának megőrzése. „Nagyon jó befektetés az”, amelyet a magyar kormány eszközöl a diaszpóra támogatására, hiszen ennek révén a fiatal korosztály viszi tovább az 56-os és a későbbi években külföldre került magyarság zászlaját – fogalmazott Szili Katalin.
Arra a kérdésre, hogy a helyi magyarság körében tapasztalt-e aggodalmakat a brit EU-tagság megszűnésével kapcsolatban, a miniszterelnöki megbízott elmondta: a helyi magyarok képviselői már felvették ebben az ügyben a kapcsolatot európai szervezetekkel, és - más közép- és kelet-európai közösségekkel összefogva – igyekeznek „mindenféle sérülés nélkül” kikerülni a Brexit-folyamatból.
Szili Katalin elmondta: több olyan fiatal magyar családdal találkozott, akiknek szándéka az, hogy néhány évi angliai tartózkodás után hazatérjenek. Hozzátette: az angliai magyar iskolák számának gyarapodásában is annak a jelét látja, hogy az EU-csatlakozással megnyílt angliai letelepedési lehetőség nem egyirányú út a fiatal magyar családok számára.
Különböző zenei és művészeti műfajt képviselő, Kovászna megyéhez köthető produkciók is szerepeltek a második manchesteri Góbéfesten, amelyet idén a családoknak szóló fesztiválként hirdettek meg. Székelyföld kulturális nagykövetei „belakták” Manchester főterét, ahol vasárnap délig több mint tízezren fordultak meg. A fesztivál főszervezője, a Sepsiszentgyörgyről elszármazott Ördög Ottilia úgy értékeli, rendezvényüknek kettős célja van.
„Egyrészt kiváló alkalom a Góbéfest arra, hogy Székelyföld értékeit bemutassuk a nagyközönségnek, tavaly is rengeteg jó visszajelzést kaptunk, idén már a helyiek várták a fesztivált. Másrészt találkozási pontként működik az Angliában élő magyarok számára, éppen ezért sokan hónapokkal ezelőtt beírták a naptárukba, így rengetegen érkeztek más városokból is" – magyarázta a Góbéfest főszervezője.
Gyártó- és raktárépületek sérültek meg a dél-oroszországi rosztovi régiót ért ukrán dróntámadás következtében pénteken, míg az oroszok ukrajnai infrastrukturális létesítményeket bombáztak.
A XIV. Leó pápán elvégzett rutinvizsgálatok eredményei megfelelnek az előírtnak, a mellkasröntgen a megoperált tüdő jó ütemű felépülését mutatja – közölték az egyházfőt követő orvoscsoport vezetői csütörtökön.
Ukrajna újraindítja az orosz olajfinomítók elleni támadásokat – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Times (FT) brit lapnak adott, csütörtökön megjelent interjújában, amelyet a Reuters hírügynökség idézett.
Uniós támogatást akar szerezni Magyarország határvédelmének megerősítésére a Tisza-kormány, miközben a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak helyreállítását is napirenden tartja. Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót.
Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.
Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.
Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.
Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.
Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.
Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.
szóljon hozzá!