
Joe Biden szerint a moldovaiak Sandu elnöknek a biztonságos, virágzó és demokratikus Moldováról alkotott jövőképe mellett szavaztak
Fotó: Facebook/Guvernul Republicii Moldova
Joe Biden amerikai elnök és Annalena Baerbock német külügyminiszter gratulált hétfőn Maia Sandunak a moldovai elnökválasztáson aratott győzelméhez, és azzal vádolta Oroszországot, hogy megpróbált beleavatkozni a választásba.
2024. november 05., 10:272024. november 05., 10:27
Az ukrajnai látogatáson tartózkodó Baerbock az X-en közzétett bejegyzésében megállapította, hogy a moldovai választási eredmények alapján Moldovában „a többség határozottan folytatni akarja az Európai Unió felé vezető utat”.
Hozzátette: a szavazók megvesztegetése, a választások előestéjén történt manipulációk és a szavazóhelyiségek elleni bombafenyegetések – amelyekre még Németországban is volt példa – „az európai demokrácia szívét vették célba” – fogalmazott.
„A moldovai nép ismét megmutatta, hogy eltökélten ellenáll a hibrid fojtogatásnak, és ezzel kiérdemelte tiszteletünket és támogatásunkat” – fűzte hozzá a német külügyminiszter.

Moldova külföldön élő állampolgárainak köszönhetően újrázhat az államfői székben Maia Sandu jelenlegi elnök – derült ki az elnökválasztás vasárnapi második fordulójában leadott szavazatok közel száz százalékának megszámlálása után.
A Fehér Ház által kiadott közleményben Biden azt hangsúlyozta, hogy a moldovaiak Sandu elnöknek a biztonságos, virágzó és demokratikus Moldováról alkotott jövőképe mellett szavaztak.

Az EU-párti Maia Sandu hivatalban lévő elnök és kihívója, a Moszkva emberének tartott Alexandr Stoianoglo közül választanak államfőt vasárnap a Moldovai Köztársaság polgárai. Több ezren a Kolozsváron létesített szavazókörzetekben járulnak urnákhoz.
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök úgyszintén az X-en gratulált Sandunak a győzelméhez. „Ukrajna támogatja a moldovai nép európai választását, és kész együttműködni partnerségünk megerősítésén” – emelte ki az államfő.
Hangsúlyozta, hogy a moldovaiak egyértelműen döntöttek: „a gazdasági növekedés és a társadalmi stabilitás felé vezető utat” választották.
„Csakis a valódi biztonság és a békés, egyesült Európa garantálhatja minden embernek és minden családnak azt, hogy reménnyel és bizonyossággal nézzem szembe a holnappal” – zárta szavait Zelenszkij.

Igencsak elrugaszkodik a valóság talajától, aki az EU-csatlakozásról szóló moldovai népszavazás eredményét úgy magyarázza, hogy azzal az ország végleg demonstrálta elköteleződését a nyugati integráció mellett, jókora csapást mérve ezzel a Putyin-rezsimre.
Nagy Ervin feljelentése alapján nyomozás indult Orbán János Dénes ügyében Magyarországon. A kultúráért felelős államtitkár ezt csütörtökön közölte a Facebook-oldalán.
Egy Ukrajna és Oroszország közötti energetikai fegyverszünet lehetőségét is megvitatta Donald Trump amerikai és Volodimir Zelenszkij ukrán elnök keddi New York-i találkozóján.
Három országgyűlési képviselő – Magyar Péter miniszterelnök, Hankó Balázs és Seszták Miklós – mentelmi jogának felfüggesztésére tett indítványt a legfőbb ügyész jogkörében eljáró legfőbbügyész-helyettes – közölték az ugyeszseg.hu-n kedden.
A Vlagyimir Putyin elnökhöz közel álló Egységes Oroszország nevű kormánypárt rekordszámú mandátumot szerzett a parlamentben a hétfőn közzétett, szinte teljes hivatalos választási eredmények szerint.
A budapesti cáfolat után a közösségi médiában üzengettek egymásnak a magyar és az ukrán kormány képviselői a pénteken bejelentett Kárpáti Nyolcak (C8) kapcsán.
Megrázta a NATO-t Robert Fico szlovák miniszterelnök hétvégi kijelentése, amelyben jelezte: nem biztos, hogy Szlovákia betartaná, ha a szövetség belekeveredne az ukrajnai háborúba.
A német Kereszténydemokrata Unió (CDU) gyenge tartományi választási eredményei ellenére, amelyeket Mecklenburg-Elő-Pomerániában és Berlinben ért el vasárnap, a CDU-elnök Friedrich Merz kancellár továbbra is hivatalban akar maradni.
Románia teljes jogú schengeni csatlakozásával eltűntek a sorompók és az állandó ellenőrzések a román–magyar határon, a rendőrségi kontroll azonban nem szűnt meg, hanem a határvonaltól a mélységi területekre és a fő közlekedési útvonalakra helyeződött át.
A Kárpátok szélesebben vett régióját tömörítő formátum, a Kárpáti Nyolcak (C8) létrejöttét jelentette be az ukrán elnök az új országcsoport első csúcstalálkozóján a nyugat-ukrajnai Ivano-Frankivszk megyében.
Vizsgálatot indít a román külügyminisztérium, miután kiderült: az Ukrajna Odesszai régiójában található Kartal (Orlivka) településen a megnyitása után szinte azonnal bezártak egy román nyelvű első osztályt.
szóljon hozzá!