
Románia és Bulgária nem lesz a schengeni övezet tagja 2014-től kezdődően sem, mivel túl sokan ellenzik ezt – jelentette ki José Manuel Barroso, az Európai Bizottság elnöke.
2013. november 12., 17:142013. november 12., 17:14
Az uniós „kormány” első embere erről hétfőn este beszélt a francia LCI televíziónak nyilatkozva. Ezzel végleg eldőlt, hogy még a kétlépcsős csatlakozásról szóló forgatókönyv sem valósulhat meg január elsejétől, ami azt jelentené, hogy első körben csak a légi és a vízi határátkelőkön szüntetnék be a határellenőrzést, majd az ebből leszűrt tapasztalatok alapján döntenének a szárazföldi átkelőkön zajló ellenőrzések feloldásáról.
Traian Băsescu román államfő kedden úgy vélte, Barroso kijelentését hibásan értelmezték, az EB elnöke ugyanis nem arról beszélt, hogy jövőre sem valósulhat meg a csatlakozás, hanem arról, hogy január elsején biztos nem. Az elnök szerint a belépésről szóló tárgyalások egy pozitív hangvételű igazságügyi országjelentés esetén folytatódhatnak.
Pia Ahrendkilde-Hansen, az EB szóvivője jelezte: Barroso nem előzetes álláspontot nyilvánított, csupán ismertette a jelenlegi tényállást az ügyben.
Mint arról beszámoltunk, az előzetes tervek szerint a két balkáni országnak még 2011 elején kellett volna a belső határellenőrzés megszűnte nyomán létrejött uniós övezethez csatlakoznia, akkor azonban Franciaország, Németország, Hollandia és Finnország azzal akadályozta meg a felvételüket, hogy túlságosan nagy a korrupció, lassan halad az igazságügyi reformja, és a külső uniós határok őrizete is kívánni valót hagy maga után.
Az Európai Bizottság álláspontja ugyanakkor az, hogy a két ország teljesítette a csatlakozás technikai feltételeit, és ezt maga Barroso is többször megerősítette az idei év során is. Ennek ellenére Manuel Valls francia belügyminiszter idén is úgy nyilatkozott: amíg Románia nem rendezi a roma migráció kérdését, nem léphet be a schengeni övezetbe, ráadásul a külső határőrizet továbbra sem megfelelő. hasonlóan nyilatkozott a berlini belügyminiszter is, Hollandia pedig jelezte: a csatlakozás jóváhagyásáról szóló döntés előtt meg kívánja várni az Európai Bizottság januárban esedékes igazságügyi országjelentését. Mint ismeretes, Románia és Bulgária csak akkor csatlakozhat a schengeni övezethez, ha ezt egyhangúlag jóváhagyja az összes tagállam.
Negatív országjelentés várható?
Negatív hangvételű lesz a Romániáról szóló igazságügyi jelentés, amelyet az Európai Bizottság által várhatóan januárban hoz nyilvánosságra – állította Traian Băsescu államfő. Az elnök hétfőn est azt mondta: nem az igazságszolgáltatási intézményekkel van probléma, hanem a kormánnyal és a parlamenttel. Előbbivel az államfő szerint az a gond, hogy nem menesztették a kabinetből azon minisztereket, akik ellen bűnvádi eljárás zajlik, utóbbival pedig az, hogy több exminiszter ügyében sem hagyta jóvá a bűnvádi eljárás beindítását. Băsescu emellett úgy véli, az EB az igazságügy elleni támadásokat is szóvá teszi majd, itt főleg a DNA korrupcióellenes osztályának élén álló Lucian Papici ügyész leváltásának körülményeit említette meg.
Agyrázkódással került kórházba egy 49 éves ukrán férfi, aki a Dnyeszter folyón átúszva próbált eljutni a Moldovai Köztársaságba, miközben az őt motorcsónakkal üldöző ukrán határőrök a beszámolók szerint evezőkkel ütlegelték.
A Fidesz-KDNP felszámolására tett kísérletnek tartja az előző kormány tagjaival szemben indult büntetőjogi eljárásokat Orbán Viktor. Magyar Péter miniszterelnök a Facebookon keményen bírálta a Fidesz elnökének vasárnapi lakiteleki megnyilatkozását.
Az Egyesült Államok és Európa egy négypilléres békemegállapodáson dolgozik, amely véget vethetne az orosz–ukrán háborúnak, de mindkét féltől komoly engedményeket követelne.
Százezrek vonultak utcára Franciaországban a megélhetési költségek emelkedése ellen, a tömegtüntetéseket azonban több nagyvárosban súlyos zavargások, gyújtogatások és fosztogatások kísérték.
Gyártó- és raktárépületek sérültek meg a dél-oroszországi rosztovi régiót ért ukrán dróntámadás következtében pénteken, míg az oroszok ukrajnai infrastrukturális létesítményeket bombáztak.
A XIV. Leó pápán elvégzett rutinvizsgálatok eredményei megfelelnek az előírtnak, a mellkasröntgen a megoperált tüdő jó ütemű felépülését mutatja – közölték az egyházfőt követő orvoscsoport vezetői csütörtökön.
Ukrajna újraindítja az orosz olajfinomítók elleni támadásokat – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Times (FT) brit lapnak adott, csütörtökön megjelent interjújában, amelyet a Reuters hírügynökség idézett.
Uniós támogatást akar szerezni Magyarország határvédelmének megerősítésére a Tisza-kormány, miközben a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak helyreállítását is napirenden tartja. Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót.
Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.
Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.
szóljon hozzá!