Hirdetés

Bizonytalan Ukrajna sorsa

Vlagyimir Putyin orosz államfő a kényes kérdések megoldásában vár előrelépést, Viktor Janukovics ukrán elnök a gázügyletek rendezését reméli a kedden elkezdődött moszkvai tárgyalásoktól.

Hírösszefoglaló

2013. december 17., 19:132013. december 17., 19:13

Az orosz–ukrán államközi bizottság a két államfő elnökletével Moszkvában tartja 6. ülését. Eközben Kijevben folytatódtak a tüntetések. Az ukrajnai ellenzék hétfőn határozatot hozott, amelyben megtiltotta Janukovics államfőnek, hogy „a nép nevében\" bármilyen megállapodást aláírjon Moszkvában.

Vlagyimir Putyin orosz elnök a tárgyalásokat megnyitva kijelentette, minden esély megvan arra, hogy megerősítsék a két ország jogi, szerződéses kapcsolatait a kereskedelmi-gazdasági viszony fellendítése érdekében. Viktor Janukovics ukrán államfő stratégiai jelentőségűnek nevezte a találkozót. Kijelentette: „nem szabad megállnunk, és fejleszetnünk kell a stratégiai együttműköüdést.\"

Eközban Vitalij Klicsko, az Ütés (UDAR) ellenzéki párt vezetője kedden Kijevben bejelentette: az ukrán ellenzék követeli, hogy 2014 márciusában rendezzenek előrehozott elnök- és parlamenti választásokat. Klicsko szerint a három parlamenti ellenzéki párt, vagyis az Ütés, valamint a Haza (Batykivscsina) és a nacionalista Szabadság (Szvoboda) párt úgy látja, hogy ez az egyetlen kivezető út a politikai válságból Ukrajnában.

Az ellenzéki képviselők bojkottja miatt egyébként Volodimir Ribak házelnök kezdés után azonnal berekesztette az ukrán parlament ülését. Kedden reggel becslések szerint mintegy ötezer demonstráló tartózkodott a Majdanon, azaz a Függetlenség terén. Délutánra újabb nagygyűlést hívott össze a térre az ellenzék. Követelték, hogy Janukovics ne írjon alá semmilyen megállapodást Oroszországban. Feltételezik ugyanis, hogy az államfő Ukrajnának a Moszkva irányította orosz–fehérorosz–kazah vámszövetséghez való közeledését célzó dokumentumokat készül aláírni.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 05., vasárnap

Lövöldözés New Yorkban: több embert, köztük gyermekeket is meglőttek

Legalább nyolc ember megsebesült, köztük négy gyerek Coney Islanden, New Yorkban szombaton késő este, az amerikai függetlenség napján – jelentette vasárnap az ABC News tévécsatorna a New York-i rendőrségre hivatkozva.

Lövöldözés New Yorkban: több embert, köztük gyermekeket is meglőttek
Hirdetés
2026. július 05., vasárnap

Másfél órán át tárgyalt egymással Putyin és Trump az amerikai függetlenség napján

Vlagyimir Putyin orosz elnök szombaton, az amerikai függetlenség napján telefonon beszélt Donald Trump amerikai elnökkel.

Másfél órán át tárgyalt egymással Putyin és Trump az amerikai függetlenség napján
2026. július 04., szombat

Elítéltek két román férfit Irán megrendelésére végrehajtott támadás miatt

Börtönbüntetésre ítéltek pénteken Nagy-Britanniában két romániai férfit, amiért megkéseltek Londonban egy perzsa nyelvű hírcsatornának dolgozó iráni újságírót.

Elítéltek két román férfit Irán megrendelésére végrehajtott támadás miatt
2026. július 03., péntek

Lemondott Alexandru Munteanu moldovai miniszterelnök

Alexandru Munteanu, a Moldovai Köztársaság miniszterelnöke pénteken bejelentette lemondását, alig nyolc hónappal kormányának hivatalba lépése után – közölte a Moldpres állami hírügynökség.

Lemondott Alexandru Munteanu moldovai miniszterelnök
Hirdetés
2026. július 03., péntek

Tibeti zászlóval a kezében gyújtotta fel magát egy férfi az ENSZ székháza előtt

Felgyújtotta magát és a kórházba szállítása után belehalt sérüléseibe egy férfi, aki tibeti zászlót tartott a kezében az ENSZ New York-i székháza előtt csütörtökön – közölte a New York-i rendőrség.

Tibeti zászlóval a kezében gyújtotta fel magát egy férfi az ENSZ székháza előtt
2026. július 03., péntek

Lengyel külügyminiszter: Magyarország megvonta a politikai menedékjogot két lengyel ellenzéki politikusoktól

Magyarország megvonta az előző kormány által megadott politikai menedékjogot Zbigniew Ziobro és Marcin Romanowski lengyel ellenzéki politikusoktól, valamint Ziobro feleségétől is – közölte Radoslaw Sikorski lengyel külügyminiszter csütörtökön az X-en.

Lengyel külügyminiszter: Magyarország megvonta a politikai menedékjogot két lengyel ellenzéki politikusoktól
2026. július 03., péntek

Két part, egy város, megannyi csillag: három nap Észak-Komáromban

Van valami különös abban, amikor az ember Észak-Komáromba érkezik. A Kárpát-medencei magyar újságíróknak immár másodszor meghirdetett Taste of Comorra (Komárom ízei) háromnapos tanulmányút a város sokféle arcát szerette volna megmutatni.

Két part, egy város, megannyi csillag: három nap Észak-Komáromban
Hirdetés
2026. július 02., csütörtök

Tovább emelkedett a Kijevet ért súlyos orosz légicsapás áldozatainak száma

Immár legalább húszan meghaltak, mintegy kilencvenen pedig megsérültek a Kijev elleni csütörtök hajnali nagyszabású orosz légitámadásban.

Tovább emelkedett a Kijevet ért súlyos orosz légicsapás áldozatainak száma
2026. július 02., csütörtök

Nicuşor Dan: a románok szeretik az Egyesült Államokat és Trumpot, szoros és tartós a szövetség

Az Egyesült Államok és Románia közötti szövetség erős, a románok tisztelik Amerikát és Donald Trump elnököt – szögezte le Nicuşor Dan román államfő egy publicisztikában.

Nicuşor Dan: a románok szeretik az Egyesült Államokat és Trumpot, szoros és tartós a szövetség
2026. július 02., csütörtök

Zelenszkij a magyar ellenkezés dacára is gyors EU-csatlakozást akar

Volodimir Zelenszkij elnök szerdai írországi hivatalos látogatása során felszólította az Európai Uniót, hogy mozdítsa előre Ukrajna csatlakozási folyamatát.

Zelenszkij a magyar ellenkezés dacára is gyors EU-csatlakozást akar
Hirdetés
Hirdetés