2010. augusztus 27., 13:312010. augusztus 27., 13:31
Párizs érseke, André Vingt-Trois bíboros a Europe-1 rádiónak adott nyilatkozatában a francia magatartás kapcsán cirkuszról beszélt, és hangsúlyozta: találkozni kíván a belügyminiszterrel, hogy kifejtse előtte az egyház álláspontját, és figyelmeztesse őt arra, hogy bizonyos határvonalat nem szabad átlépni.
Az elmúlt hét végén közvetve bírálta a romákkal szembeni francia politikát XVI. Benedek pápa. Az egyházfő vasárnapi Úrangyala imádságában az emberi sokszínűség tiszteletben tartására szólított fel, és szavait a romák kiutasításával kapcsolatos üzenetként értelmezték.
Bírálta a francia magatartást az Amnesty International nemzetközi emberi jogi szervezet is. Csütörtöki állásfoglalásában a szervezet aggodalmának adott hangot amiatt, hogy a romákat bűnőzökkel azonosító francia nyilatkozatok a velük szembeni diszkrimináció további erősödéséhez vezethetnek. Az Amnesty International szerint senki sem utasítható ki csak amiatt, mert roma.
Még előző nap meglehetősen élesen kritizálta a romákkal szembeni diszkriminatív retorikát Viviane Reding, az Európai Bizottság alapjogokért felelős tagja. Reding - aki az ügyben eddig került minden fajta konfrontációt Franciaországgal - ezúttal annak a nézetnek adott hangot, hogy a romákkal szemben alkalmazott retorika nyíltan diszkriminatív és esetenként feszültségkeltésre alkalmas.
Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.
Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.
Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.
Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.
Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.
Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.
Közös nyilatkozatban üdvözölte a kisebbségi törvény ukrán parlament által hétfőn elfogadott és Volodimir Zelenszkij elnök által haladéktalanul aláírt módosítását a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség.
Az ukrán parlament elfogadta a nemzeti kisebbségek nyelvén folyó oktatásról szóló törvénymódosítást – jelentette hétfőn az Ukrinform hírügynökségre hivatkozva az MTI.
Donald Trump amerikai elnök a számos botrányos ügy főszereplőjévé vált athéni nagykövet, Kimberly Guilfoyle menesztését fontolgatja – közölte a CNN egy, az ügyet ismerő személyre hivatkozva.
Energetikai tűzszünet lépett életbe Ukrajan és Oroszország között – közölte a közösségi oldalán Donald Trump amerikai elnök vasárnap délután.