
Számos bírálat érte a Jobbikot és ifj. Hegedűs Lóránt református lelkészt, amiért vasárnap Budapesten, a Szabadság téri hazatérés temploma előtt felavatták Horthy Miklós egykori kormányzó mellszobrát.
2013. november 05., 18:162013. november 05., 18:16
A Magyarországi Református Egyház (MRE) nevében Tarr Zoltán, az MRE zsinati tanácsosa kedden elmondta: az egyház, ahogy azt eddig is tette, elítéli az antiszemitizmust, a közösségek közötti gyűlöletkeltést és az egyház, egyházi épületek és egyházi alkalmak pártpolitikai célokra való felhasználását. A Horthy-szobor avatására utalva úgy fogalmazott, \"szomorúan és megütközéssel olvastuk a híradásokat a vasárnap a Szabadság téri Hazatérés templomában és lépcsőjén történtekről\". Szabó István, a Dunamelléki Református Egyházkerület püspöke a Magyarországi Református Egyház hivatalos honlapján hétfőn közzétett nyilatkozatában (a Horthy-szobor avatására utalva) azt írta, hogy az illetékes egyházmegye esperesét sürgős fegyelmi vizsgálatra kérte fel, \"különös tekintettel arra, hogy ifj. Hegedűs Loránt magatartása megfelel-e\" a lelkészekről szóló törvény egyes pontjainak, vagyis hogy \"megtett-e mindent egyháza jó híréért, kerülte-e a megbotránkozást kiváltó magatartást, tartózkodott-e olyan tevékenységtől, amely megoszthatja egyháza közösségét\". Ifj. Hegedűs Loránt ugyanakkor közölte: feljelentést tesz azok ellen, akik vasárnap megzavarták a templom alapkőletételének 75. évfordulóján tartott ünnepi hálaadó istentiszteletet. Hegedűs szerint nem pártrendezvény volt a Horthy-szobor vasárnapi felavatása. Keddi közleményében közölte még, hogy a Hazatérés Temploma nevében tett feljelentését kiterjeszti az összes hírportálra - beleértve a reformatus.hu honlapot is, amely azt írta, hogy a rendezvényt a Jobbik szervezte. A Jobbik azt közölte, hogy a rendezvény nem az ő pártrendezvényük, hanem a Hazatérés Templomáé volt.
A Horthy-szobor felavatása miatt egyébként Ronald S. Lauder, a Zsidó Világkongresszus (WJC) elnöke is felháborodását fejezte ki, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) pedig mély megdöbbenésének adott hangot.
A Fidesz-KDNP felszámolására tett kísérletnek tartja az előző kormány tagjaival szemben indult büntetőjogi eljárásokat Orbán Viktor. Magyar Péter miniszterelnök a Facebookon keményen bírálta a Fidesz elnökének vasárnapi lakiteleki megnyilatkozását.
Az Egyesült Államok és Európa egy négypilléres békemegállapodáson dolgozik, amely véget vethetne az orosz–ukrán háborúnak, de mindkét féltől komoly engedményeket követelne.
Százezrek vonultak utcára Franciaországban a megélhetési költségek emelkedése ellen, a tömegtüntetéseket azonban több nagyvárosban súlyos zavargások, gyújtogatások és fosztogatások kísérték.
Gyártó- és raktárépületek sérültek meg a dél-oroszországi rosztovi régiót ért ukrán dróntámadás következtében pénteken, míg az oroszok ukrajnai infrastrukturális létesítményeket bombáztak.
A XIV. Leó pápán elvégzett rutinvizsgálatok eredményei megfelelnek az előírtnak, a mellkasröntgen a megoperált tüdő jó ütemű felépülését mutatja – közölték az egyházfőt követő orvoscsoport vezetői csütörtökön.
Ukrajna újraindítja az orosz olajfinomítók elleni támadásokat – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Times (FT) brit lapnak adott, csütörtökön megjelent interjújában, amelyet a Reuters hírügynökség idézett.
Uniós támogatást akar szerezni Magyarország határvédelmének megerősítésére a Tisza-kormány, miközben a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak helyreállítását is napirenden tartja. Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót.
Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.
Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.
Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.
szóljon hozzá!