„A jelentés felfogása,érvelése a jogállam értékrendjévelszemben a »pártállam«, Rákosi Mátyásés Kádár János diktatúrájánaksajnos, mindmáig szívósan továbbélőszemléletét tükrözik, amelyben az emberijogok – ha elismerik őket – az állam adományai,megsértésük bocsánatos bűn, a rendőrségállam az államban, a jogaival élő polgárpedig potenciális ellenség” – összegeztevéleményét a három jogász a tegnaphivatalos látogatásra Magyarországra látogatóFranco Frattininek.
Levelük szerint aGönczöl-bizottság jelentése a történtekértvaló felelősség megállapításahelyett igyekezett a kormányfő felelősségétködösíteni, és legfeljebb kommunikációshibák elkövetésében marasztalta el őt, arendőrség tevékenységét pedig a magaegészében jogszerűnek minősítette. Kitérnekarra, hogy a rendőri vezetés szeptember 18-án és19-én az MTV székházának „védelmében”rendkívüli tehetetlenségről tett tanúságot.Ezt követően viszont a rendőrség többször isbrutálisan támadt nemcsak tüntetőkre, hanem békésjárókelőkre is. A levél szerint a rendőribrutalitás az október 23-i Fidesz-nagygyűléserőszakos szétoszlatásában érte elcsúcspontját.
Közben kiderült, márciusvégén bontják le a Kossuth téri kordont,miután a BRFK vezetője Szabadfi Árpád, azországos rendőrfőkapitány helyettese utasításárafelülvizsgálta a kordon kihelyezésénekindokoltságát
Szabadfi szerint indokolt ésjogszerű volt a BRFK vezetőjének intézkedése aParlament védelmére, a rendőrségi törvényértelmében ugyanis a rendőrség a védettszemélyek biztonsága érdekébenközterületet forgalom elől elzárhat. Szabadfihatározatában ugyanakkor azt írja: a rendőrségitörvény és a szolgálati szabályzatcsak ideiglenes hatállyal teszi lehetővé a biztosításiintézkedés bevezetését, ebből pedig azkövetkezik, hogy azt csak határozott időre lehetelrendelni. A BRFK hétfőn tudatta Szabadfi Árpáddal,hogy a Kossuth téri kordont március 31-én 24óráig tartják fenn.
Szájer József, a FideszEP-képviselője úgy vélte: ez annak udvariasbeismerése, hogy a rendőrség nem tartotta be agyülekezési törvényre vonatkozószabályokat. Danks Emese kormányszóvivőközölte, a kormány üdvözli, hogy arendőrség határidőhöz köti a kordonlebontását.
A két ország egyesülése mellett állt ki a moldovai és a román írószövetség.
Donald Trump amerikai elnök csütörtökön jelezte, hogy fontolóra veszi az amerikai csapatok részleges kivonását Olaszországból és Spanyolországból, nem sokkal azután, hogy Németország kapcsán is felvetette a létszámcsökkentés lehetőségét.
Megszűnt Szili Katalin Kárpát-medencei autonómiatörekvésekért felelős miniszterelnöki főtanácsadói jogviszonya április 30-i hatállyal.
Négy román állampolgár is tartózkodott az egyik, Irán által a Hormuzi-szorosban elfoglalt teherhajó fedélzetén – közölte csütörtökön a bukaresti külügyminisztérium.
Donald Trump szerint akár hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására – az amerikai elnök erről egy fehér házi eseményen beszélt, miután bejelentette, hogy hosszan beszélt telefonon Vlagyimir Putyin orosz elnökkel szerdán.
Hamarosan érkeznek az európai uniós források Magyarországra – közölte Magyar Péter leendő miniszterelnök, miután egyeztetett Ursula von der Leyennel, az Európai Bizottság elnökével szerdán Brüsszelben.
A választással a 16 évig tartó nemzeti kormányzás korszaka lezárult, egy új időszak, a liberális kormányzás és a nemzeti ellenzék időszaka kezdődik – írta Orbán Viktor a Fidesz tagjainak küldött levélben.
Románia bármikor készen áll az egyesülésre, ha a Moldovai Köztársaság polgárai ezt kívánják, és ha többség támogatja ezt a tervet – jelentette ki Nicuşor Dan román államfő.
Borvendég Zsuzsanna, a Mi Hazánk Mozgalom európai parlamenti képviselője keddi felszólalásában élesen bírálta az Európai Parlament kisebbségvédelmi és vallásszabadsággal kapcsolatos gyakorlatát.
Az Egyesült Arab Emírségek kilép a Kőolajexportáló Országok Szervezetéből (OPEC), valamint az OPEC+ -ból is – közölte kedden az emírségek energiaügyi minisztere.