Hirdetés

„Háború utáni” légkörben találja magát az emberiség a járvány végeztével Ferenc pápa szerint

•  Fotó: Vatican Media

Fotó: Vatican Media

Sötét időszaknak nevezte az új típusú koronavírus-fertőzés miatt kialakult helyzetet Ferenc pápa a La Stampa című olasz napilapnak nyilatkozva pénteken. Úgy ítélte meg, hogy a járvány végeztével az emberiség egy „háború utáni” légkörben találja majd magát.

MTI

2020. március 20., 23:062020. március 20., 23:06

2020. március 20., 23:062020. március 20., 23:06

A katolikus egyházfő kijelentette: a járványhelyzetben „mindenki sír és mindenki szenved, és ebből az emberiség csakis együtt, közösen tud kilépni”. „Az otthonainkat elsötétítő árnyak majd szertefoszlanak, és a szívében sebzett, de egységbe forrott emberiség képes lesz talpra állni” – mondta a pápa. A Ne féljetek! című interjúban, amely néhai II. János Pál pápa szavait idézte, az egyházfő kifejtette: az emberek gyakran megfeledkeznek „az életünkben előforduló sötét zónákról, azt gondolva, hogy ez csak mással fordulhat elő”.

A szentatya viszont úgy vélte, a koronavírus-fertőzés sötét időt hozott mindenki számára, senkit sem kímélve.

Hirdetés

Ferenc pápa szerint a „süllyedés” nehéz, elkeseredett pillanataiban mondott imádság segít megérezni, hogy az Úrba „belekapaszkodhatunk”. „Nem akarok különbséget tenni hívők és nem hívők között. Mindannyian emberek vagyunk, és emberként ugyanabban a hajóban utazunk. Bármi, ami emberi, nem lehet idegen egy keresztény számára. Most azért sírunk, mert szenvedünk. Mindannyian. Közös bennünk az emberiséghez való tartozás és a szenvedés” – jelentette ki a pápa. Úgy látta, hogy a járvány mintegy felfüggesztette az időt, és a betegség végeztével a világ egy háború utáni korszakban találja majd magát.

Ez a szolidaritás és az újjáépítés ideje lesz, amelyben az idősek által képviselt gyökerek, a „szürreális” napok emlékezete, az emberek közti testvériség és a „soha csalódást nem okozó” remény mutat irányt. „Nem lesz többé »másik», csak »mi», emberek leszünk” – mondta az egyházfő. Arra a kérdésre, hogy a lezárt templomok idején hogyan lehet a húsvétra felkészülni, a pápa azt válaszolta: bűnbánattal, irgalommal, reménnyel és alázattal. Az Apostoli Penitenciária pénteken dekrétumot bocsátott ki, amely teljes búcsút engedélyez a koronavírusban szenvedő betegeknek, valamint az őket gondozóknak és az értük imádkozó hívőknek, köztük a családtagoknak. A dokumentum kitér az általános feloldozás lehetőségére több hívőnek egyszerre, előzetes egyéni gyónás nélkül.

Ami az idei húsvét római szertartásait illeti, a Vatikán még tanulmányozza, milyen helyszínen és hogyan tudják megtartani a nagyhét eseményeit, köztük a hagyományos, a Colosseumnál tartott keresztutat.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 14., szerda

„A mi új és gyönyörű Grönlandunk” – Trump nagyszabású kitermelési terveket jelentett be

Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.

„A mi új és gyönyörű Grönlandunk” – Trump nagyszabású kitermelési terveket jelentett be
Hirdetés
2026. október 14., szerda

Magyarország-szerte trükköztek a romániai ékszertolvajok 

Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.

Magyarország-szerte trükköztek a romániai ékszertolvajok 
2026. október 14., szerda

Tüdőrákot diagnosztizáltak XIV. Leó pápánál – FRISSÍTVE

Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.

Tüdőrákot diagnosztizáltak XIV. Leó pápánál – FRISSÍTVE
2026. október 13., kedd

Kormánybuktatás: útilaput kötöttek a botrányt kirobbantó athéni nagykövet talpára

Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.

Kormánybuktatás: útilaput kötöttek a botrányt kirobbantó athéni nagykövet talpára
Hirdetés
2026. október 13., kedd

Az ukrajnai tűzszünet ügyét szolgálja a Putyinnal kötött dízelmegállapodás? Washington szerint igen

Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.

Az ukrajnai tűzszünet ügyét szolgálja a Putyinnal kötött dízelmegállapodás? Washington szerint igen
2026. október 13., kedd

Folytatódott a hajók elleni vadászat a Fekete-tengeren

Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.

Folytatódott a hajók elleni vadászat a Fekete-tengeren
2026. október 13., kedd

A kárpátaljai pártok és a magyar kormány üdvözlik az ukrán oktatási törvény módosítását, a Fidesz elégedetlen

Közös nyilatkozatban üdvözölte a kisebbségi törvény ukrán parlament által hétfőn elfogadott és Volodimir Zelenszkij elnök által haladéktalanul aláírt módosítását a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség.

A kárpátaljai pártok és a magyar kormány üdvözlik az ukrán oktatási törvény módosítását, a Fidesz elégedetlen
Hirdetés
2026. október 12., hétfő

Áttörés: az ukrán parlament elfogadta a kisebbségi nyelveken folyó oktatásról szóló törvényt

Az ukrán parlament elfogadta a nemzeti kisebbségek nyelvén folyó oktatásról szóló törvénymódosítást – jelentette hétfőn az Ukrinform hírügynökségre hivatkozva az MTI.

Áttörés: az ukrán parlament elfogadta a kisebbségi nyelveken folyó oktatásról szóló törvényt
2026. október 12., hétfő

Kormánybuktatás: Trump a botrányt kirobbantó athéni nagykövet menesztését fontolgatja

Donald Trump amerikai elnök a számos botrányos ügy főszereplőjévé vált athéni nagykövet, Kimberly Guilfoyle menesztését fontolgatja – közölte a CNN egy, az ügyet ismerő személyre hivatkozva.

Kormánybuktatás: Trump a botrányt kirobbantó athéni nagykövet menesztését fontolgatja
2026. október 11., vasárnap

Trump szerint energetikai tűzszünet lépett életbe, Zelenszkij nem tud róla, de üdvözli

Energetikai tűzszünet lépett életbe Ukrajan és Oroszország között – közölte a közösségi oldalán Donald Trump amerikai elnök vasárnap délután.

Trump szerint energetikai tűzszünet lépett életbe, Zelenszkij nem tud róla, de üdvözli
Hirdetés
Hirdetés