2007. május 11., 00:002007. május 11., 00:00
Ludwik Dorn, akit a kormányzó Jog és Igazságosság (PiS) választott meg a szejm elnökévé, csütörtökön bejelentette: bizonyítéka van arra, hogy a 15 tagú alkotmánybíróság két tagja munkakapcsolatban állt a korábbi rezsim titkosszolgálatával. A vád elhangzása után az alkotmánybíróság kérte, hogy bocsássák rendelkezésére a részleteket, és átmenetileg felfüggesztette a törvény utólagos alkotmányossági vizsgálatát.
A két érintett alkotmánybíró, Adam Jamroz és Marian Grzybowski néhány órával később kilépett az alkotmányosságot vizsgáló munkacsoportból.
A március 15-én hatályba lépett törvény értelmében már nemcsak a kormányzati képviselőknek és magas rangú közhivatalnokoknak kell nyilatkozatot tenniük a múltjukról, hanem többek közt újságíróknak, vállalkozóknak, iskolaigazgatóknak és tudományos kutatóknak is. Hatálya a korábbi törvényben érintett 30 ezerrel szemben 700 ezer személyre terjed ki. Aki nem fedi fel a teljes valóságot, vagy egyáltalán nem hajlandó nyilatkozni, elveszíti pozícióját, és akár tíz évre is eltilthatják közhivatal betöltésétől.
Hírösszefoglaló
A két ország egyesülése mellett állt ki a moldovai és a román írószövetség.
Donald Trump amerikai elnök csütörtökön jelezte, hogy fontolóra veszi az amerikai csapatok részleges kivonását Olaszországból és Spanyolországból, nem sokkal azután, hogy Németország kapcsán is felvetette a létszámcsökkentés lehetőségét.
Megszűnt Szili Katalin Kárpát-medencei autonómiatörekvésekért felelős miniszterelnöki főtanácsadói jogviszonya április 30-i hatállyal.
Négy román állampolgár is tartózkodott az egyik, Irán által a Hormuzi-szorosban elfoglalt teherhajó fedélzetén – közölte csütörtökön a bukaresti külügyminisztérium.
Donald Trump szerint akár hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására – az amerikai elnök erről egy fehér házi eseményen beszélt, miután bejelentette, hogy hosszan beszélt telefonon Vlagyimir Putyin orosz elnökkel szerdán.
Hamarosan érkeznek az európai uniós források Magyarországra – közölte Magyar Péter leendő miniszterelnök, miután egyeztetett Ursula von der Leyennel, az Európai Bizottság elnökével szerdán Brüsszelben.
A választással a 16 évig tartó nemzeti kormányzás korszaka lezárult, egy új időszak, a liberális kormányzás és a nemzeti ellenzék időszaka kezdődik – írta Orbán Viktor a Fidesz tagjainak küldött levélben.
Románia bármikor készen áll az egyesülésre, ha a Moldovai Köztársaság polgárai ezt kívánják, és ha többség támogatja ezt a tervet – jelentette ki Nicuşor Dan román államfő.
Borvendég Zsuzsanna, a Mi Hazánk Mozgalom európai parlamenti képviselője keddi felszólalásában élesen bírálta az Európai Parlament kisebbségvédelmi és vallásszabadsággal kapcsolatos gyakorlatát.
Az Egyesült Arab Emírségek kilép a Kőolajexportáló Országok Szervezetéből (OPEC), valamint az OPEC+ -ból is – közölte kedden az emírségek energiaügyi minisztere.