Bár Bajnai Gordon hétfőn bejelentette, hogy az általa vezetett Együtt-PM választási szövetség elfogadja a Magyar Szocialista Pártnak (MSZP) a 106 egyéni körzet felosztására vonatkozó javaslatát, a két ellenzéki alakulat nagyon távol áll az összefogástól.
2013. augusztus 26., 17:482013. augusztus 26., 17:48
2013. augusztus 26., 17:512013. augusztus 26., 17:51
A pártok közötti nézeteltérések azután mélyültek el, hogy Bajnai a napokban felvetette: a közös kormányfőjelölt személyét egy rövid kampányt követő nagymintás közvélemény-kutatás során válasszák ki. Mesterházy Attila MSZP-elnök azonban „ultimátumszerűnek\" nevezte a javaslatot, és válaszul bejelentette: a szocialisták azt javasolják partnerüknek, hogy tartsanak előválasztásokat mind a 106 választókerületben, és a miniszterelnök-jelölt személyéről is így döntsenek.
Az MSZP azt is egyértelművé tette: ha nincs előválasztás, akkor megkezdik a tárgyalásokat a többi baloldali párttal. Sőt Török Zsolt, az ellenzéki alakulat szóvivõje az egyik közösségi portálon „követelőző lufipártként\" emlegette Bajnai mozgalmát, amelyről azt állította, hogy az egyeztetések közben több egyéni választókörzetre tartottak igényt, mint amennyi politikai támogatottságuk alapján megillette őket.
Bajnai szerint „egy óra alatt létre lehet hozni az ellenzéki szövetséget, ahhoz csak még egy óra tárgyalás és jóindulat kell\". A volt kormányfő hétfőn úgy vélte, ha a szövetség létrejött, a közös miniszterelnök-jelölt személyét úgy kell kiválasztani, hogy a választók legszélesebb körének véleményét vegyék figyelembe.
Mráz Ágoston Sámuel politológus szerint a két baloldali pártelnök vitája minden eddiginél abszurdabb formát öltött, s a külső szemlélő számára úgy tűnhet, hogy a szereplők kezdik elveszíteni a türelmüket is. „A Bajnai-féle közvélemény-kutatásra alapozott miniszterelnök-jelölés átlátszóan a volt kormányfő kedvezőbb kutatási eredményeire alapozta volna felülkerekedését az MSZP-elnökkel szemben\" – nyilatkozta a Magyar Nemzetnek a szakértő.
Boros Bánk Levente politológus szerint amennyiben nem tudnak megállapodni a felek, az is elképzelhető, hogy egy harmadik miniszterelnök-jelöltet húznak elő a kalapból. Az elemző ugyanakkor azt sem zárja ki, hogy annyira elmérgesedik a viszony, hogy a két párt egymásnak esik, és minimális együttműködés sem lesz.
Az Egyesült Államok és Európa egy négypilléres békemegállapodáson dolgozik, amely véget vethetne az orosz–ukrán háborúnak, de mindkét féltől komoly engedményeket követelne.
Százezrek vonultak utcára Franciaországban a megélhetési költségek emelkedése ellen, a tömegtüntetéseket azonban több nagyvárosban súlyos zavargások, gyújtogatások és fosztogatások kísérték.
Gyártó- és raktárépületek sérültek meg a dél-oroszországi rosztovi régiót ért ukrán dróntámadás következtében pénteken, míg az oroszok ukrajnai infrastrukturális létesítményeket bombáztak.
A XIV. Leó pápán elvégzett rutinvizsgálatok eredményei megfelelnek az előírtnak, a mellkasröntgen a megoperált tüdő jó ütemű felépülését mutatja – közölték az egyházfőt követő orvoscsoport vezetői csütörtökön.
Ukrajna újraindítja az orosz olajfinomítók elleni támadásokat – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Times (FT) brit lapnak adott, csütörtökön megjelent interjújában, amelyet a Reuters hírügynökség idézett.
Uniós támogatást akar szerezni Magyarország határvédelmének megerősítésére a Tisza-kormány, miközben a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak helyreállítását is napirenden tartja. Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót.
Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.
Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.
Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.
Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.
szóljon hozzá!