
Kőrös Gusztáv, a bajai romák Fidesz általi választási megvesztegetéséről szóló, hamisnak bizonyult videó egyik készítője szerint a szocialisták átverték, kihasználták őket.
2013. október 29., 18:002013. október 29., 18:00
A solti roma önkormányzat elnöke, volt DK-tag hétfőn az ATV Egyenes Beszéd című műsorában azt mondta: a videót Király György, az MSZP sporttagozatának alelnöke kérte tőlük. A hírműsorban Kőrös Gusztáv arra a kérdésre, hogy ki volt a megbízójuk, úgy válaszolt: Király György felhívta őket az irodájába, hogy \"készítsünk egy oktató jellegű filmet\". Azért, hogy azt zárt körben, egy konferencián mutassák be romáknak - mondta. Hozzátette: ott volt a szobában, ahol a videó készült. Közlése szerint a videót Károlyi Attilának, az MSZP Fejér megyei sporttagozata elnökének adta át. Kőrös Gusztáv úgy fogalmazott: \"nagyon átvertek minket, kihasználtak minket\". Király György október 22-én közleményt adott ki, amelyben azt írta, hogy a felvétel elkészítéséhez nincs semmi köze, annak elkészítésében sem megrendelőként, sem más módon nem működött közre. Rögzítette azt is, hogy a videofelvétel elkészítéséhez az MSZP-nek sincs semmi köze.
Az MSZP hétfő este azt közölte: a volt DK-tag súlyosan valótlan kijelentéseket tett, ezért az MSZP és Mesterházy Attila, a párt elnöke rágalmazásért és becsületsértésért jogi lépéseket tesz. Schiffer András, az LMP frakcióvezetője eközben tegnap arról beszélt: súlyosan fenyegeti a tényfeltáró újságírást a Fidesz azon javaslata, amely büntethetővé tenné a bajaihoz hasonló videók készítését és terjesztését. Véleménye szerint a bajai videoügy épp azt bizonyította, hogy felesleges azonnal a büntetőjog eszközeihez nyúlni, az álvideót nyilvánosságra hozó hvg.hu főszerkesztője ugyanis vállalta a felelősséget, és leköszönt.
A Fidesz-KDNP felszámolására tett kísérletnek tartja az előző kormány tagjaival szemben indult büntetőjogi eljárásokat Orbán Viktor. Magyar Péter miniszterelnök a Facebookon keményen bírálta a Fidesz elnökének vasárnapi lakiteleki megnyilatkozását.
Az Egyesült Államok és Európa egy négypilléres békemegállapodáson dolgozik, amely véget vethetne az orosz–ukrán háborúnak, de mindkét féltől komoly engedményeket követelne.
Százezrek vonultak utcára Franciaországban a megélhetési költségek emelkedése ellen, a tömegtüntetéseket azonban több nagyvárosban súlyos zavargások, gyújtogatások és fosztogatások kísérték.
Gyártó- és raktárépületek sérültek meg a dél-oroszországi rosztovi régiót ért ukrán dróntámadás következtében pénteken, míg az oroszok ukrajnai infrastrukturális létesítményeket bombáztak.
A XIV. Leó pápán elvégzett rutinvizsgálatok eredményei megfelelnek az előírtnak, a mellkasröntgen a megoperált tüdő jó ütemű felépülését mutatja – közölték az egyházfőt követő orvoscsoport vezetői csütörtökön.
Ukrajna újraindítja az orosz olajfinomítók elleni támadásokat – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Times (FT) brit lapnak adott, csütörtökön megjelent interjújában, amelyet a Reuters hírügynökség idézett.
Uniós támogatást akar szerezni Magyarország határvédelmének megerősítésére a Tisza-kormány, miközben a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak helyreállítását is napirenden tartja. Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót.
Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.
Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.
Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.
szóljon hozzá!