
Fotó: Videófelvétel
Először tett említést GLSDB (rakétameghajtóval ellátott földi indítású precíziós bomba) lelövéséről keddi hadijelentésében az orosz védelmi minisztérium.
2023. március 29., 07:522023. március 29., 07:52
Az Egyesült Államok idén januárban jelentette be, hogy ilyen típusú, az amerikai Boeing és a svéd Saab által közösen kifejlesztett, rakétahajtóművel felszerelt, HIMARS sorozatvetőről indítható bombákat szállít Ukrajnának. A Saab szerint a nagypontosságú lőszer hatótávolsága meghaladja a 150 kilométert. Korábban az ukrán fél legfeljebb 80 kilométeres hatótávolságú lövedékeket vetett be.
A keddi orosz hadijelentés szerint az orosz légvédelem az előző nap folyamán tizennyolc HIMARS-rakétát és egy GLSDB irányított rakétát hatástalanított.
A hadijelentést ismertető Igor Konasenkov altábornagy, az orosz védelmi tárca szóvivője az ukrán fegyveres erőknek az elmúlt nap során elszenvedett emberveszteségét csaknem 470 főben nevezte meg. A tábornok szerint mintegy 240 katona és „zsoldos” a Donyeck körzetében vívott harcokban esett el. A megsemmisített haditechnikai eszközök között említette meg egyebek között egy Sz-300-as légvédelmi rendszer radarberendezését.
A moszkvai katonai tárca közölte, hogy Szergej Sojgu védelmi miniszter kedden Cseljabinszk és Kirov megyei hadiipari létesítményekben ellenőrizte az állami hadimegrendelések teljesítését.
A TASZSZ hírügynökség a rendvédelmi szervekre hivatkozva közölte, hogy az orosz fővároshoz tartozó Új Moszkva területén, Szvityino községben, a vasúti síneknél
A helyszínen vizsgálat indult.
Az Ukrajnától elcsatolt donyecki régió legfelsőbb bírósága kedden húszévi fegyházbüntetésre ítélte az Oroszországban terrorszervezetnek minősített Azov ukrán alakulat egyik volt tagját, Dmitro Szmitiját, amiért tavaly márciusban meggyilkolt egy nőt Mariupolban. Az elítélt a verdikt szerint hangtompítós AK-74-es gépkarabélyból hátulról lőtte agyon áldozatát, miután az kifejezte reményét, hogy a várost hamarosan „felszabadítják”.
Az oroszországi Tula megye bírósága kedden a hadsereg lejáratása címén kétévi szabadságvesztésre ítélte az 53 éves Alekszej Moszkaljovot. A férfi tavaly áprilisban a közösségi médiában tett közzé ukránbarátnak ítélt megjegyzést. Tavaly decemberben, a hadsereg ismételt rágalmazására hivatkozva büntetőeljárás indult ellene. A hatóságok házi őrizetet rendeltek el ellene. A Kommerszant című lap szerint az elítélt levágta bokájáról a nyomkövetőt és megszökött, az ítéletet így távollétében hirdették ki.
Hozzátették, hogy kedden az ukrán erők 24 ellenséges támadást vertek vissza az említett vidékeken. A katonai vezetés közölte, hogy Oroszország változatlanul jelentős katonai erőket állomásoztat az ukrán határ mentén fekvő kurszki és belgorodi területein.
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kedden az Oroszországgal határos, északkeleti Szumi megyében tett munkalátogatást, ahol ellenőrizte az államhatár védelmét. Az elnöki iroda tájékoztatása szerint a határőrök elmondták az államfőnek, hogy Oroszország fokozta az ukrán határmenti térség ágyúzását területéről, főként Bilopillja települést és környékét érik az utóbbi időben támadások.
A nap folyamán Zelenszkij részvételével kihelyezett haditanácsülést tartottak Dnyipro városában. Zelenszkij Dnyipropetrovszk megyében felkereste a nyikopoli járást is, amelyet az orosz erők folyamatosan ágyútűz alatt tartanak.
Megszűnt Szili Katalin Kárpát-medencei autonómiatörekvésekért felelős miniszterelnöki főtanácsadói jogviszonya április 30-i hatállyal.
Négy román állampolgár is tartózkodott az egyik, Irán által a Hormuzi-szorosban elfoglalt teherhajó fedélzetén – közölte csütörtökön a bukaresti külügyminisztérium.
Donald Trump szerint akár hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására – az amerikai elnök erről egy fehér házi eseményen beszélt, miután bejelentette, hogy hosszan beszélt telefonon Vlagyimir Putyin orosz elnökkel szerdán.
Hamarosan érkeznek az európai uniós források Magyarországra – közölte Magyar Péter leendő miniszterelnök, miután egyeztetett Ursula von der Leyennel, az Európai Bizottság elnökével szerdán Brüsszelben.
A választással a 16 évig tartó nemzeti kormányzás korszaka lezárult, egy új időszak, a liberális kormányzás és a nemzeti ellenzék időszaka kezdődik – írta Orbán Viktor a Fidesz tagjainak küldött levélben.
Románia bármikor készen áll az egyesülésre, ha a Moldovai Köztársaság polgárai ezt kívánják, és ha többség támogatja ezt a tervet – jelentette ki Nicuşor Dan román államfő.
Borvendég Zsuzsanna, a Mi Hazánk Mozgalom európai parlamenti képviselője keddi felszólalásában élesen bírálta az Európai Parlament kisebbségvédelmi és vallásszabadsággal kapcsolatos gyakorlatát.
Az Egyesült Arab Emírségek kilép a Kőolajexportáló Országok Szervezetéből (OPEC), valamint az OPEC+ -ból is – közölte kedden az emírségek energiaügyi minisztere.
Magyarságpolitikánk legfőbb küldetése a határokon átívelő, valódi lelki és szellemi nemzetegyesítés. Kötelességünk, hogy a magyarság újra egyetlen, megtörhetetlen és összetartó közösséget alkosson – fogalmazta meg kedden Tarr Zoltán.
Találkozót kezdeményez Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel Magyar Péter leendő miniszterelnök. A Tisza Párt elnöke erről a Facebookon számolt be, miután fogadta Babják Zoltánt, Beregszász polgármesterét.
szóljon hozzá!