
Fotó: Europa.eu
Az Európai Unió további hat hónappal, szeptember 15-ig meghosszabbította az Ukrajna területi integritásának megsértése, az ország függetlenségét aláásó vagy fenyegető intézkedések miatt Oroszország ellen bevezetett büntetőintézkedéseket – közölte az Európai Unió Tanácsa hétfőn.
2018. március 12., 12:472018. március 12., 12:47
A tájékoztatás szerint az uniós tagországok külügyminisztereinek tanácsa – úgynevezett írásos eljárás útján – „a fennálló helyzet értékelését követően nem tartotta indokoltnak a szankciórendszer módosítását”.
Az unió 2014 márciusa óta több lépésben vezetett be korlátozó intézkedéseket Oroszországgal szemben, válaszul a Krím jogellenes annektálására és Ukrajna szándékos destabilizációjára. A szankciók között szerepel a Krímből és Szevasztopolból származó termékek behozatalának tilalma, egyes gazdasági ágazatokat és infrastrukturális kezdeményezéseket érintő kereskedelmi és beruházási korlátozások, továbbá turisztikai szolgáltatások nyújtásának tilalma a Krímben és Szevasztopolban, valamint egyes termékekre és technológiákra vonatkozó exporttilalom.
A szankciók részeként az EU 2014-ben egyebek mellett lemondta az EU-Oroszország csúcstalálkozót, és az uniós tagállamok úgy határoztak, hogy a későbbiekben sem rendezik meg szokásos kétoldalú csúcstalálkozóikat az orosz féllel. Az unió a vízumkérdésről, valamint az EU és Oroszország közötti új megállapodásról Oroszországgal folytatott tárgyalásokat is felfüggesztette.
Az uniós vezetők 2015 márciusában a szankciók időtartamát a minszki megállapodások teljes körű végrehajtásához kötötték, ez utóbbi azonban – megítélésük szerint – még mindig várat magára.
Gyártó- és raktárépületek sérültek meg a dél-oroszországi rosztovi régiót ért ukrán dróntámadás következtében pénteken, míg az oroszok ukrajnai infrastrukturális létesítményeket bombáztak.
A XIV. Leó pápán elvégzett rutinvizsgálatok eredményei megfelelnek az előírtnak, a mellkasröntgen a megoperált tüdő jó ütemű felépülését mutatja – közölték az egyházfőt követő orvoscsoport vezetői csütörtökön.
Ukrajna újraindítja az orosz olajfinomítók elleni támadásokat – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Times (FT) brit lapnak adott, csütörtökön megjelent interjújában, amelyet a Reuters hírügynökség idézett.
Uniós támogatást akar szerezni Magyarország határvédelmének megerősítésére a Tisza-kormány, miközben a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak helyreállítását is napirenden tartja. Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót.
Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.
Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.
Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.
Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.
Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.
Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.
szóljon hozzá!