
Fotó: Twitter / Forsvaret
A dán energiaügynökség az Északi Áramlatot üzemeltető vállalat segítségét kérte a gázvezeték közelében talált, henger alakú tárgy begyűjtéséhez – derült ki egy csütörtök este nyilvánosságra hozott közleményből.
2023. március 24., 11:222023. március 24., 11:22
Egyelőre nem tudni, hogy mikor kerülne sor a műveletre, ahogy azt sem, mit válaszolt az üzemeltető – amelynek a Gazprom orosz energiavállalat többségi részvényese – a dán javaslatra.
Egy tavaly szeptember végén elkövetett szabotázsakcióban megrongálódott az Északi Áramlat és az Északi Áramlat 2 gázvezeték, amely Oroszországból szállított földgázt Európába a Balti-tengeren keresztül. Az ügyben Svédország, Dánia és Németország vizsgálatot indított, de egyelőre nem sikerült tisztázni, ki állhatott a robbantások mögött.
Koppenhága arra hivatkozott, hogy az ügyben jogállamok nyomoznak, így az eredményekben meg lehet bízni.
Oroszország ezzel szemben azt javasolta, hogy alakuljon nemzetközi szakértői csoport a történtek felderítésére. Moszkvának nincs módja saját vizsgálati eljárást indítani, mert szakértőit nem engedik az általa terrorcselekménynek minősített incidens helyszínére.
Ukrajna újraindítja az orosz olajfinomítók elleni támadásokat – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Times (FT) brit lapnak adott, csütörtökön megjelent interjújában, amelyet a Reuters hírügynökség idézett.
Uniós támogatást akar szerezni Magyarország határvédelmének megerősítésére a Tisza-kormány, miközben a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak helyreállítását is napirenden tartja. Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót.
Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.
Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.
Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.
Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.
Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.
Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.
Közös nyilatkozatban üdvözölte a kisebbségi törvény ukrán parlament által hétfőn elfogadott és Volodimir Zelenszkij elnök által haladéktalanul aláírt módosítását a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség.
Az ukrán parlament elfogadta a nemzeti kisebbségek nyelvén folyó oktatásról szóló törvénymódosítást – jelentette hétfőn az Ukrinform hírügynökségre hivatkozva az MTI.
szóljon hozzá!