Hirdetés

Az EB büntetendővé tenné az emberiesség ellen bűnök tagadását

Az Európai Bizottság arra kéri az uniós tagállamokat, hogy tegyék büntethetővé az emberiesség elleni bűnök tagadását – derül ki a brüsszeli testületnek a holokauszt nemzetközi emléknapja alkalmából hétfőn közzétett közleményéből.

Balogh Levente

2014. január 27., 16:422014. január 27., 16:42

A bizottság emlékeztet: 2008-ban a tagállamok egyhangúlag fogadták el azt a keretmegállapodást, amelyben vállalták, hogy a törvény eszközével lépnek fel a rasszizmus és az idegengyűlölet ellen. A bizottság szerint ugyanakkor az EU 28 tagországa közül 19-ben a jog nem lép fel kellő szigorral az emberiesség elleni bűnök tagadása, relativizálása ellen.

Az emléknapon arra emlékeznek, hogy 69 éve ezen a napon szabadult fel az auschwitzi láger. A haláltáborban hétfőn megemlékezést tartottak, amelyen számos ország politikusa mellett az izraeli parlament közel fele, 55 képviselő is részt vett.

Rogán: túlzó Randolph L. Braham reakciója
Túlzónak nevezte Randolph L. Braham reakcióját Rogán Antal az ATV Szabad szemmel című műsorában; a Fidesz frakcióvezetője ugyanakkor azt mondta: tiszteletben tartja a holokausztkutató véleményét. Randolph L. Braham vasárnap nyílt levélben jelentette be, hogy a neve eltávolítását kéri a Holokauszt Emlékközpont Téka és Információs Központjáról, valamint jelezte, hogy a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztjét is visszaküldi. Az MTI-hez is eljuttatott levelében azt írta: a poharában az utolsó cseppet az a kormányzati döntés jelentette, hogy nemzeti emlékművet állítanak a német megszállásnak.

„A holokauszt emléknapja alkalmat ad arra, hogy az embertársainkkal szemben elkövetett hibáinkra gondoljunk\" – áll abban az üzenetben, amelyet Traian Băsescu államfő fogalmazott meg az emléknap alkalmából. Az elnök szerint a holokauszt, valamint a totalitárius rendszerek és az emberiesség elleni bűnök elítélése olyan szükséges lépések, amelyeket a román állam megtett, és a továbbiakban is megtesz annak érdekében, hogy szabadon és felelősségteljesen fejlődhessen.

„Meggyőződésem, hogy a romániai társadalom képes jó példát mutatni a békés együttélés terén, és biztosítani minden állampolgár méltóságát, függetlenül attól, milyen nemzeti vagy vallási kisebbséghez tartozik. Az olyan pillanatok mellett, amelyekben gyengének bizonyultunk a szélsőséges és totalitárius eszmékkel szemben, olyan hagyományaink is vannak, amelyek valós kiindulási alapot kínálnak az építő párbeszéd számára\" – szögezte le az államfő.

Băsescu bízik abban, hogy „folyamatosan emlékezve a felelősségre, képesek leszünk a szolidaritáson és párbeszéden alapuló társadalom megszilárdítására, amelynek révén – főleg a következő generációk számára – bebizonyíthatjuk, hogy minden olyan megnyilvánulást elutasítunk, amely elemberteleníthet bennünket.\"

Crin Antonescu, a szenátus elnöke ugyanezen alkalomra írt üzenetében úgy fogalmaz: kötelességünk harcolni az idegengyűlölő, faji vagy vallási gyűlölködésre buzdító megnyilvánulások ellen.

 

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 18., vasárnap

Ezrek szöknek át Ukrajnából Moldovába: brutális határőrakciót filmeztek le a Dnyeszteren

Agyrázkódással került kórházba egy 49 éves ukrán férfi, aki a Dnyeszter folyón átúszva próbált eljutni a Moldovai Köztársaságba, miközben az őt motorcsónakkal üldöző ukrán határőrök a beszámolók szerint evezőkkel ütlegelték.

Ezrek szöknek át Ukrajnából Moldovába: brutális határőrakciót filmeztek le a Dnyeszteren
Hirdetés
2026. október 18., vasárnap

Orbán Viktor szerint rá vadásznak, Magyar Péter az alkotmányos rend erőszakos megváltoztatási kísérletével vádolja

A Fidesz-KDNP felszámolására tett kísérletnek tartja az előző kormány tagjaival szemben indult büntetőjogi eljárásokat Orbán Viktor. Magyar Péter miniszterelnök a Facebookon keményen bírálta a Fidesz elnökének vasárnapi lakiteleki megnyilatkozását.

Orbán Viktor szerint rá vadásznak, Magyar Péter az alkotmányos rend erőszakos megváltoztatási kísérletével vádolja
2026. október 18., vasárnap

Béke ukrán területek árán? Négy pontban körvonalazódik Trump új megállapodása Oroszországgal

Az Egyesült Államok és Európa egy négypilléres békemegállapodáson dolgozik, amely véget vethetne az orosz–ukrán háborúnak, de mindkét féltől komoly engedményeket követelne.

Béke ukrán területek árán? Négy pontban körvonalazódik Trump új megállapodása Oroszországgal
2026. október 18., vasárnap

Franciaországi erőszak: lángoló középületek, kifosztott üzletek

Százezrek vonultak utcára Franciaországban a megélhetési költségek emelkedése ellen, a tömegtüntetéseket azonban több nagyvárosban súlyos zavargások, gyújtogatások és fosztogatások kísérték.

Franciaországi erőszak: lángoló középületek, kifosztott üzletek
Hirdetés
2026. október 16., péntek

Egymás infrastruktúráját bombázták az ukránok és az oroszok

Gyártó- és raktárépületek sérültek meg a dél-oroszországi rosztovi régiót ért ukrán dróntámadás következtében pénteken, míg az oroszok ukrajnai infrastrukturális létesítményeket bombáztak.

Egymás infrastruktúráját bombázták az ukránok és az oroszok
2026. október 16., péntek

Leó pápa orvosai közölték, hogy a megműtött tüdő rendben működik

A XIV. Leó pápán elvégzett rutinvizsgálatok eredményei megfelelnek az előírtnak, a mellkasröntgen a megoperált tüdő jó ütemű felépülését mutatja – közölték az egyházfőt követő orvoscsoport vezetői csütörtökön.

Leó pápa orvosai közölték, hogy a megműtött tüdő rendben működik
2026. október 15., csütörtök

Zelenszkij bekeményít: Ukrajna újra támadja az orosz olajfinomítókat

Ukrajna újraindítja az orosz olajfinomítók elleni támadásokat – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Times (FT) brit lapnak adott, csütörtökön megjelent interjújában, amelyet a Reuters hírügynökség idézett.

Zelenszkij bekeményít: Ukrajna újra támadja az orosz olajfinomítókat
Hirdetés
2026. október 15., csütörtök

Magyar Péter: Uniós pénzből erősítenék meg a határvédelmet, áttörés jöhet a kárpátaljai magyarok ügyében

Uniós támogatást akar szerezni Magyarország határvédelmének megerősítésére a Tisza-kormány, miközben a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak helyreállítását is napirenden tartja. Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót.

Magyar Péter: Uniós pénzből erősítenék meg a határvédelmet, áttörés jöhet a kárpátaljai magyarok ügyében
2026. október 14., szerda

„A mi új és gyönyörű Grönlandunk” – Trump nagyszabású kitermelési terveket jelentett be

Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.

„A mi új és gyönyörű Grönlandunk” – Trump nagyszabású kitermelési terveket jelentett be
2026. október 14., szerda

Magyarország-szerte trükköztek a romániai ékszertolvajok 

Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.

Magyarország-szerte trükköztek a romániai ékszertolvajok 
Hirdetés
Hirdetés