Hirdetés

A képviselőház jóváhagyta az amerikai elnök alkotmányos felelősségre vonását, Trump a „pokolba küldené” ellenfeleit

•  Fotó: NBCNews.com

Fotó: NBCNews.com

Az amerikai képviselőház csütörtökre virradóra megszavazta, hogy Donald Trump elnököt felelősségre vonják az ellene felhozott mindkét vádpontban, a hatalommal való visszaélés és a kongresszus munkájának akadályozása miatt, és ezzel döntött az elnök elmozdítását célzó alkotmányos felelősségre vonási eljárás (impeachment) lefolytatásáról.

MTI

2019. december 19., 08:202019. december 19., 08:20

2019. december 19., 08:472019. december 19., 08:47

Az amerikai kongresszus alsóháza (képviselőház) külön-külön szavazott a demokrata törvényhozók által megfogalmazott két vádpontról. Először 230:197 arányban azt fogadták el, hogy az elnök felelősségre vonható a hatalommal való visszaélés miatt, majd 229:198 arányban megszavazták az eljárás lefolytatását a második vádpontban, a kongresszus akadályozása címén is. A törvényhozók párthovatartozás szerint voksoltak, az első információk szerint csupán egyetlen demokrata párti képviselő, a hawaii Tulsi Gabbard nem szavazott a pártjával együtt, az adatok pontosításakor azonban árnyaltabb kép bontakozott ki. Kiderült, hogy két demokrata párti képviselő – Jeff Van Drew New Jerseyből és a minnesotai Collin Peterson – mindkét vádpontban a republikánusokkal együtt voksolt, Jared Golden, Maine állam demokrata párti törvényhozója pedig az első vádpontot megszavazta, a másodikat illetően azonban nemleges szavazatot adott le.

Elemzők ezzel kapcsolatban megjegyezték: Van Drew, Peterson és Golden olyan körzetek képviselői, ahol Donald Trump a 2016-os választásokon nagy arányú győzelmet aratott.

Hirdetés

A voksolást megelőző vita több mint nyolc órán keresztül tartott, történelmi ihletésű magyarázatok és rendkívül heves szócsaták tarkították. A képviselők pártjaik álláspontját ismételve érveltek, és rendszerint nagy tapsvihar tört ki, amikor a republikánusok azt bizonygatták, hogy az elnök ellen felhozott vádpontok alaptalanok és nem bizonyítottak. Ezért az egész eljárással a demokraták szerintük a jövő évi választásokat akarják befolyásolni.

A demokraták szerint viszont Donald Trump korrupt módon visszaélt a hatalmával, amikor a Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel folytatott telefonbeszélgetésében azt vetette fel, hogy Kijev indítson vizsgálatot a demokraták egyik elnökjelöltje, Joe Biden volt alelnök és fia, Hunter Biden ukrajnai üzleti ügyeiben. A demokrata törvényhozók állítása szerint az elnök ezzel idegen hatalmat buzdított arra, hogy beavatkozzék az amerikai választási folyamatba, és egyben veszélybe sodorta az amerikai nemzet biztonságát is. A demokraták – köztük is például Adam Schiff, a képviselőház hírszerzési bizottságának vezetője – úgy vélekedtek, hogy sürgősen lépéseket kellett tenniük az elnök ellen. Jerrold Nadler, a képviselőház igazságügyi bizottságának elnöke pedig az amerikai demokráciát fenyegető veszélyekről beszélt, részletekbe nem bocsátkozva.

•  Fotó: Donald Trump/Facebook Galéria

Fotó: Donald Trump/Facebook

Az elnök elmozdítását célzó alkotmányos felelősségre vonási eljárás megosztja az amerikai közvéleményt. Az elemzők szerint a demokraták iránt elfogult CNN hírtelevízió mindjárt a voksolás után közzétett egy közvélemény-kutatást, amely arról tanúskodik, hogy az impeachment éppen Donald Trumpot erősítheti a jövő évi elnökválasztás előtt. A felmérést még szerdán, a voksolás előtt készítette a Gallup intézet. Kiderült, hogy amióta októberben a demokraták formálisan is megindították az impeachment előtti vizsgálatokat, Donald Trump népszerűsége 39 százalékosról 45 százalékosra emelkedett, az impeachment támogatottsága pedig 52 százalékosról 46 százaléknyira csökkent.

Nancy Pelosi demokrata párti házelnök a voksolás után tartott sajtótájékoztatóján az Egyesült Államok számára „nagyon szomorúnak”, de az alkotmányosság szempontjából „nagyszerűnek” nevezte az impeachment megszavazását. A házelnök két képviselőházi bizottság vezetőivel, Adam Schiff-fel és Jerrold Nadlerrel közösen tartott sajtótájékoztatót. Ezen Adam Schiff úgy fogalmazott: „most az a kérdés, hogy (Mitch) McConnell szenátor (a szenátus republikánus frakciójának vezetője) lehetővé tesz-e egy tisztességes eljárást a szenátusban”. A képviselőházi szavazás után ugyanis az impeachment-folyamat a szenátusban folytatódik, ahol szabályszerű tárgyalást folytatnak le. Ennek vezetője az Egyesült Államokban az alkotmánybíróság szerepét betöltő szövetségi legfelsőbb bíróság elnöke, John Roberts lesz, a szenátorok pedig egyszerre látják el az esküdtek és a bírák feladatát.

Az elnöki hivatal, a Fehér Ház közleményben reagált a voksolásra. Hangsúlyozta, hogy Donald Trump meggyőződése szerint a szenátus helyreállítja majd a törvényes rendet, és tisztázza őt a vádak alól.

Stephanie Grisham szóvivő a szavazást „az amerikai történelem egyik leggyalázatosabb politikai epizódjának” minősítette. Kiemelte, hogy „a demokraták egyetlen republikánus szavazat és bűncselekményre utaló egyetlen bizonyíték nélkül keresztülnyomták a képviselőházban az impeachment törvénytelen cikkelyeit”. Donald Trump szerdán este – a szavazás idején – egy michigani kisvárosban tartott nagygyűlést. Ott arra szólította fel híveit, hogy jövőre a félidős választásokon „küldjék a pokolba” Nancy Pelosit. Az elnök szerint a szerdai szavazás csupán azt mutatta, hogy a demokrata párti politikusok „mély gyűlölettel és megvetéssel” viseltetnek a szavazók iránt. Megjegyezte, hogy egyetlen republikánus törvényhozó sem szavazta meg az impeachmentet. Hangsúlyozta, az ország „jobban áll”, mint valaha, s ő semmi rosszat nem tett.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 02., csütörtök

Zelenszkij a magyar ellenkezés dacára is gyors EU-csatlakozást akar

Volodimir Zelenszkij elnök szerdai írországi hivatalos látogatása során felszólította az Európai Uniót, hogy mozdítsa előre Ukrajna csatlakozási folyamatát.

Zelenszkij a magyar ellenkezés dacára is gyors EU-csatlakozást akar
Hirdetés
2026. július 02., csütörtök

Áder János: hideg polgárháború kezdetének nevezhető Sulyok Tamás eltávolítása

Alkotmányellenesnek nevezte Sulyok Tamás államfő és a többi közjogi méltóság tervezett elmozdítását Áder János volt köztársasági elnök a közmédia Kell még valamit mondanom, Ildikó? című podcastjében.

Áder János: hideg polgárháború kezdetének nevezhető Sulyok Tamás eltávolítása
2026. július 01., szerda

WHO: az Európát sújtó hőhullám a főpróba, az elkövetkező nyarak még nehezebbek lesznek

Az Európát sújtó hőhullám az Egészségügyi Világszervezet (WHO) értékelése szerint előhírnöke annak, ami a kontinensre vár az elkövetkező években.

WHO: az Európát sújtó hőhullám a főpróba, az elkövetkező nyarak még nehezebbek lesznek
2026. június 30., kedd

Náci rendszert akart létrehozni Romániában egy Németországban lekapcsolt szélsőjobboldali fiatal

Németországban kedden letartóztattak egy román állampolgárt, akit azzal gyanúsítanak, hogy megkísérelt létrehozni egy szélsőjobboldali terrorista szervezetet, amelynek célja egy „terrorháború” kirobbantása Romániában.

Náci rendszert akart létrehozni Romániában egy Németországban lekapcsolt szélsőjobboldali fiatal
Hirdetés
2026. június 29., hétfő

Budapestre készül? Fontos változások jönnek a parkolásban és a közösségi közlekedésben

Szerdától kizárólag mobiltelefon használatával lehet Budapesten fizetni a parkolásért: ezt meg lehet tenni alkalmazáson keresztül, sms-sel vagy hanghívással. Emellett zónától függően 33–50 százalékkal emelkednek a parkolási díjak.

Budapestre készül? Fontos változások jönnek a parkolásban és a közösségi közlekedésben
2026. június 29., hétfő

Putyin elismeri, hogy gondot okoznak az ukrán csapások és a háború folytatását ígéri

Vlagyimir Putyin elnök vasárnap kijelentette, hogy Oroszország továbbra is kitart a négy ukrán régió teljes elfoglalására irányuló hadi célja mellett, és elutasította Ukrajna új javaslatát a több mint négy éve dúló háborúban a harcok visszafogására.

Putyin elismeri, hogy gondot okoznak az ukrán csapások és a háború folytatását ígéri
2026. június 27., szombat

Újabb földrengés volt Venezuelában, ahol meghaladta az ezret az áldozatok száma

A legfrissebb adatok szerint meghaladta az ezret a halálos áldozatok száma, míg több mint 50 ezer embert eltűntként tartanak nyilván.

Újabb földrengés volt Venezuelában, ahol meghaladta az ezret az áldozatok száma
Hirdetés
2026. június 27., szombat

Az amerikai légierő iráni célpontokat bombázott, Teherán válaszul Bahreint lőtte

Az amerikai légierő iráni célpontokat bombázott pénteken, miután egy nappal korábban Irán felől indított drón talált el egy kereskedelmi hajót a Hormuzi-szorosban – jelentette be az amerikai Központi Parancsnokság (CENTCOM).

Az amerikai légierő iráni célpontokat bombázott, Teherán válaszul Bahreint lőtte
2026. június 26., péntek

Sandu szerint irreleváns a Moldova és Románia egyesüléséről hallgatólagosan elfogadott törvény

Az egyesülés mindig is valós lehetőség volt a moldovai társadalom egy része számára, de ez csak a polgárok tömeges szavazatával valósulhat meg – szögezte le Maia Sandu, a Moldovai Köztársaság elnöke a bukaresti parlamentben Diana Șoșoacă pártja, az S.O.S.

Sandu szerint irreleváns a Moldova és Románia egyesüléséről hallgatólagosan elfogadott törvény
2026. június 25., csütörtök

Trump szerint Zelenszkij jól boldogul az oroszokkal szemben, Lavrov a Nyugatot figyelmeztette

Donald Trump elnök szerdán kijelentette, hogy Volodimir Zelenszkij elnök „elég jól boldogul” Ukrajna védelmében Oroszország teljes körű inváziója ellen, és az ukrán vezetőt a folyamatos harcok ellenére is kitartónak nevezte.

Trump szerint Zelenszkij jól boldogul az oroszokkal szemben, Lavrov a Nyugatot figyelmeztette
Hirdetés
Hirdetés