Hirdetés

Autonómiát szorgalmaznak Brüsszelben határon túli magyar szervezetek

A határon túl élő magyar nemzeti közösségek megmaradásának és fejlődésének egyedüli garanciája az, ha területi, személyi, illetőleg sajátos jogállású autonómiaformákat biztosítanak számukra – hangsúlyozta szerdán közzétett nyilatkozatában a Kárpát-medencei Magyar Autonómia Tanács (KMAT), amelynek tagszervezetei Brüsszelben, az Európai Parlament (EP) székházában tartottak kihelyezett tanácskozást.

Hírösszefoglaló

2011. március 02., 11:552011. március 02., 11:55

A megbeszélés végén tartott sajtótájékoztatón Tőkés László, az EP alelnöke közölte, hogy a szlovákiai Magyar Koalíció Pártja teljes jogú taggá vált a KMAT-ban, amely az autonómia mellett elkötelezett határon túli magyar szervezeteket tömöríti.

A zárónyilatkozat szerint a KMAT tagszervezetei minden törvényes eszközt fel kívánnak használni annak érdekében, hogy a magyarság jogos autonómiaigényének érvényt szerezzenek.

„A magyar kérdés ilyetén megoldása Európa stabilitása szempontjából is elengedhetetlen” – hangoztatták a dokumentumban.

A brüsszeli tanácskozáson két további állásfoglalást is elfogadtak.

Az egyik dokumentum Európa stabilitásának és az őshonos nemzeti közösségek jogainak összefüggéseiről szól. Egyebek közt megállapítja: a nemzeti közösségek autonómiája – miként azt pozitív európai példák egész sora bizonyítja – a többségi nemzetek érdeke is.

„Mi, a múlt század világháborúit lezáró békeszerződések révén Magyarország határain kívülre került, de szülőföldjükön megmaradni akaró, őshonos magyar közösségek ezt a megoldást a belső, az országhatárokat tiszteletben tartó önrendelkezés elvén alapuló közösségi – kulturális, sajátos jogállású települési és területi – autonómiák közjogi rendszerében látjuk. Ugyanakkor hisszük, hogy a békés, demokratikus eszközökkel elért közösségi autonómiák fontos pillérei lehetnek a térség stabilitásának, hiányuk vagy ellehetetlenítésük viszont komoly stabilitási kockázatot jelenthet egész kontinensünk számára” – olvasható a dokumentumban.

A másik állásfoglalás a kárpát-medencei magyar ügyet taglalja európai összefüggésben. Ennek egyik megállapítása, hogy „annak ellenére, hogy az esélyegyenlőség, a szubszidiaritás és az önkormányzatiság az európai építkezés rendezőelveinek számítanak, és minden hetedik európai polgár kisebbségi is egyben, jelenleg az Európai Unió működését szabályozó szerződések és dokumentumok mégsem beszélnek világosan a számbeli kisebbségben élő nemzeti közösségek és a hozzájuk tartozó személyek sajátos jogairól. Éppen ezért az egyéni szabadságjogok, illetve az ezekre épülő európai alapvető jogok dokumentumai mellett egy Európai Kisebbségvédelmi Charta megalkotását is elengedhetetlennek tartjuk.”.

Tőkés László a sajtótájékoztatón elmondta, hogy a KMAT három irányban is kezdeményezéssel él. Magyarországtól azt kérik, hogy vállaljon – egyelőre nem hivatalos formában – „védhatalmi státust” a határon túli magyar kisebbségek ügyében. A határon túli magyar közösségek a többségi nemzetek politikusaihoz azzal a felhívással fordulnak, hogy üljenek le velük tárgyalni, rendezzék az autonómiatörekvések kérdését. Végezetül az EU-hoz is fordul a KMAT, kérve, hogy az unió támogassa az autonómiatörekvéseket.

Az unió működését új alapokra helyező Lisszaboni Szerződés egyebek közt létrehozta az állampolgári kezdeményezés európai jogintézményét. Ennek lényege, hogy kellő számú tagállamból megfelelő számú állampolgár aláírásával a lakosság maga is kezdeményezheti uniós jogszabály megalkotását valamilyen kérdésben.

Tőkés közölte, hogy ilyen állampolgári kezdeményezést terveznek az őshonos nemzeti kisebbségek státusát illetően.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 15., csütörtök

Zelenszkij bekeményít: Ukrajna újra támadja az orosz olajfinomítókat

Ukrajna újraindítja az orosz olajfinomítók elleni támadásokat – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Times (FT) brit lapnak adott, csütörtökön megjelent interjújában, amelyet a Reuters hírügynökség idézett.

Zelenszkij bekeményít: Ukrajna újra támadja az orosz olajfinomítókat
Hirdetés
2026. október 15., csütörtök

Magyar Péter: Uniós pénzből erősítenék meg a határvédelmet, áttörés jöhet a kárpátaljai magyarok ügyében

Uniós támogatást akar szerezni Magyarország határvédelmének megerősítésére a Tisza-kormány, miközben a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak helyreállítását is napirenden tartja. Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót.

Magyar Péter: Uniós pénzből erősítenék meg a határvédelmet, áttörés jöhet a kárpátaljai magyarok ügyében
2026. október 14., szerda

„A mi új és gyönyörű Grönlandunk” – Trump nagyszabású kitermelési terveket jelentett be

Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.

„A mi új és gyönyörű Grönlandunk” – Trump nagyszabású kitermelési terveket jelentett be
2026. október 14., szerda

Magyarország-szerte trükköztek a romániai ékszertolvajok 

Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.

Magyarország-szerte trükköztek a romániai ékszertolvajok 
Hirdetés
2026. október 14., szerda

Tüdőrákot diagnosztizáltak XIV. Leó pápánál – FRISSÍTVE

Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.

Tüdőrákot diagnosztizáltak XIV. Leó pápánál – FRISSÍTVE
2026. október 13., kedd

Kormánybuktatás: útilaput kötöttek a botrányt kirobbantó athéni nagykövet talpára

Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.

Kormánybuktatás: útilaput kötöttek a botrányt kirobbantó athéni nagykövet talpára
2026. október 13., kedd

Az ukrajnai tűzszünet ügyét szolgálja a Putyinnal kötött dízelmegállapodás? Washington szerint igen

Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.

Az ukrajnai tűzszünet ügyét szolgálja a Putyinnal kötött dízelmegállapodás? Washington szerint igen
Hirdetés
2026. október 13., kedd

Folytatódott a hajók elleni vadászat a Fekete-tengeren

Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.

Folytatódott a hajók elleni vadászat a Fekete-tengeren
2026. október 13., kedd

A kárpátaljai pártok és a magyar kormány üdvözlik az ukrán oktatási törvény módosítását, a Fidesz elégedetlen

Közös nyilatkozatban üdvözölte a kisebbségi törvény ukrán parlament által hétfőn elfogadott és Volodimir Zelenszkij elnök által haladéktalanul aláírt módosítását a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség.

A kárpátaljai pártok és a magyar kormány üdvözlik az ukrán oktatási törvény módosítását, a Fidesz elégedetlen
2026. október 12., hétfő

Áttörés: az ukrán parlament elfogadta a kisebbségi nyelveken folyó oktatásról szóló törvényt

Az ukrán parlament elfogadta a nemzeti kisebbségek nyelvén folyó oktatásról szóló törvénymódosítást – jelentette hétfőn az Ukrinform hírügynökségre hivatkozva az MTI.

Áttörés: az ukrán parlament elfogadta a kisebbségi nyelveken folyó oktatásról szóló törvényt
Hirdetés
Hirdetés