
Áder János köztársasági elnök beszédet mond a Nemzeti Közszolgálati Egyetem újonnan végzett honvédtisztjelöltjei eskütétele előtt az augusztus 20-i nemzeti ünnepen a budapesti Kossuth téren
Fotó: MTI
Magyarországnak ragaszkodnia kell ahhoz a nyugati kultúrához, amelyhez Szent István királyunk a sorsunkat kötötte – mondta augusztus 20-ai ünnepi beszédében Áder János államfő.
2018. augusztus 20., 11:502018. augusztus 20., 11:50
A köztársasági elnök a honvéd tisztek avatásán hétfőn Márai Sándor szavaira emlékeztetett:
Az államfő a honvédekhez szólva azt mondta: hazánk békéje és biztonsága csak Európa békéjében és biztonságában teremthető meg. Hazánk Szent Istvántól „magyar szívet és európai lelkiismeretet kapott”, első királyunk tudta, hogy a béke megtartásának feltétele a nyugati civilizáció megőrzésében rejlik. Benne összetartozott a hazafiság és az európaiság, „magyar öntudata sosem kelt harcra európai szellemével” – fogalmazott az államfő, emlékeztetve: az államalapító az istenhite mellett az ahhoz tartozó nyugati keresztény műveltséget is vallotta, ahogy az európai népek egymásra utaltságát, a kölcsönös tisztelet erejét is.
Áder János szerint akit mindez erősít, annak a hazaszeretetet nem kell megtanítani, az tudja, hogy a hazát nem lehet lecserélni, ahhoz érdemes hűségesnek lenni és ide kell hazatérni. Magyarország a történelem viharjaiban is megmaradt, mert erős volt – mutatott rá a köztársasági elnök –, miközben nálunk nagyobb népeket is kifújtak már kisebb forgószelek a történelemből. Áder János felidézte első királyunk fiához, Imre herceghez írt intelmét: „légy erős, nehogy a szerencse túlságosan felvessen, vagy a balsors letaszítson”.
– méltatta az államalapítót a köztárasági elnök. Örökségéből nemzedékek alkottak tovább egy önálló, szabad, európai országot, amelyet sokan próbáltak elvenni, de megtartotta mindazok hűsége, munkája és ragaszkodása, akik nem hajoltak meg az idők viharaiban - hangsúlyozta Áder János.
Felvonják a nemzeti lobogót az augusztus 20-i nemzeti ünnepen a budapesti Kossuth téren
Fotó: MTI
„Bárhogy is hívták ezt az államot, bárkik is álltak a kormányrúd mellett, s bármerre is próbálták kormányozni, a nemzet sorsát azok formálták, akik hol ösztönösen, hol tudatosan, de becsülettel, tisztességgel és nagyon sok munkával mindvégig a magyarok országát élték tovább, akik a Szent István-i hagyományt folytatták” – fűzte hozzá az államfő.
És bár az ország sosem feledi a bűnöket – amelyek közül a köztársasági elnök Radnóti Miklós, Salkaházi Sára és Szerb Antal meggyilkolását, vagy a dunabogdányi svábok kitelepítését, az ÁVO tevékenységét és az '56-os megtorlást emelte ki –, Magyarország újra és újra igent mondott a félelem nélküli életre, az emberi méltóságra, a szabad vallásgyakorlásra, a munkához való jogra, az igazságosságra – hangsúlyozta. „Ez a Magyarország a 20. század végén ismét igent mondott egykori önmagára”, igent a Szent István-i hazára és Európára – fűzte hozzá.
Áder János szavait azzal zárta: „ez a föld ezer esztendeje a mi földünk, közös hazánk földje, és az is marad, amíg lesznek, akik itt, Európa szívében magyarul értik és érzik, mi mindent is rejt ez a négy egyszerű szócska: A haza minden előtt.”
Felvonták a nemzeti lobogót az Országház előtt
Katonai tiszteletadás mellett, Áder János államfő jelenlétében felvonták Magyarország nemzeti lobogóját az augusztus 20-ai állami ünnepen, hétfő reggel az Országház előtti Kossuth Lajos téren. A lobogót a Himnusz hangjaira a Magyar Honvédség díszegysége vonta fel. Az eseményen közreműködött a Központi Katonazenekar és a Nemzeti Lovas Díszegység. A ceremónián Áder János mellett, Benkő Tibor honvédelmi miniszter, Korom Ferenc, a Honvéd Vezérkar főnöke, a kormány képviselői, továbbá állami és katonai szervezetek, a diplomáciai testület képviselői, valamint több száz érdeklődő részt vett. A lobogó felvonása után a honvédtisztjelöltek teszik le esküjüket. Ezt követően vízi és légi parádét tartottak a Parlamentnél a Dunán és a folyó felett. A központi programok között idén is lesz parlamenti nyílt nap, Magyar Ízek Utcája, emellett a budai Várban programokkal, koncertekkel várják az ünneplőket. Délután a szokásokhoz híven megrendezik a Szent Jobb-körmenetet. Az ünnepi programokat az esti tűzijáték zárja a fővárosban. Országszerte számos településen és a határokon túl is tartanak programokat az állami ünnepen.
Gyártó- és raktárépületek sérültek meg a dél-oroszországi rosztovi régiót ért ukrán dróntámadás következtében pénteken, míg az oroszok ukrajnai infrastrukturális létesítményeket bombáztak.
A XIV. Leó pápán elvégzett rutinvizsgálatok eredményei megfelelnek az előírtnak, a mellkasröntgen a megoperált tüdő jó ütemű felépülését mutatja – közölték az egyházfőt követő orvoscsoport vezetői csütörtökön.
Ukrajna újraindítja az orosz olajfinomítók elleni támadásokat – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Times (FT) brit lapnak adott, csütörtökön megjelent interjújában, amelyet a Reuters hírügynökség idézett.
Uniós támogatást akar szerezni Magyarország határvédelmének megerősítésére a Tisza-kormány, miközben a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak helyreállítását is napirenden tartja. Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót.
Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.
Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.
Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.
Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.
Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.
Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.
szóljon hozzá!