Hirdetés

Átvették a hatalmat a demokraták az amerikai kongresszusban

•  Fotó: Krónika

Fotó: Krónika

• Nancy Pelosi, az amerikai képviselõház leendõ demokrata párti elnöke szerint Washington nem folytathatja „katasztrofális iraki politikáját”. Pelosi lesz az elsõ nõ az Egyesült Államok történetében, aki a képviselõház elnöke lehet januártól, miután a demokraták tizenkét év óta elsõ ízben szerezték meg a többségi irányítást a keddi kongresszusi választásokon. A választások utáni elsõ sajtótájékoztatóján Washingtonban Pelosi világossá tette, hogy a Demokrata Párt változást akar, de azt is hangsúlyozta, együttmûködést keresnek az elnökkel, kétpártiságban gondolkodnak.

Gazda Árpád

2006. november 09., 00:002006. november 09., 00:00

 „Nem folytathatjuk ezt a katasztrofális iraki politikát, amely nem tette biztonságosabbá Amerikát, és nem vitt stabilitást a régióba” – mondta. A kaliforniai képviselõ arról beszélt, hogy a választás lezárult, az emberek véleményt mondtak, nem lehet kérdés, hogy az elnök együtt akar-e mûködni velük vagy sem. Hasonlóan nyilatkozott Howard Dean, a Demokrata Párt elnöke is, aki szerint a szavazópolgárok arra adtak megbízást a választottaknak, hogy másképp kezeljék az iraki problémakört.
George Bush elnök második mandátuma közepén veszíti el politikai támogatottságát az amerikai törvényhozásban. Larry Sabato politikai szakértõ úgy fogalmazott, hogy a kongresszusi demokrata gyõzelem után Bush „fél lábára sánta kacsához hasonlít”, és ha a demokraták a szenátusban is megszerzik a többséget, akkor „teljesen nyomorék” lesz. George Bush az utóbbi hetek eldurvult hangnemû kampányában élesen támadta a Demokrata Párt vezetõit, mint akik alkalmatlanok az ország irányítására, gyõzelmük a terroristák diadalát és adóemelést jelentene. Az amerikai elnök tegnapi sajtótájékoztatóján csalódásának adott hangot a republikánusok választási veresége miatt, ugyanakkor gratulált a demokratáknak a gyõzelemhez. Az államelnöki hivatal egyik szóvivõje szerint Bush telefonon gratulált a kongresszusban többségbe került demokratáknak, a párt néhány vezetõjét pedig ebédre hívta a Fehér Házba. A szóvivõ elmondta, a beszélgetés során a demokrata politikusok „nagyon barátságosak” voltak, Bush pedig megígérte, hogy együttmûködik velük. Ennek ellenére politikai szakértõk úgy nyilatkoztak az amerikai hírtelevíziókban, hogy George Bush elnök és tanácsadói valószínûleg nem nyitottak arra, hogy lényegi változtatásokat hajtsanak végre a kormány politikáján, a kampány során pedig olyan nyilatkozatokat tettek, amelyek alapján kevés kérdésben mutatkozik lehetõség egyetértésre a republikánusok és a demokraták között.

Lemondott Donald Rumsfeld
Lemond tisztségérõl Donald Rumsfeld amerikai védelmi miniszter republikánus párti tisztségviselõk tegnapi közlése szerint, akik utódjaként Robert Gatest, a Központi Hírszerzõ Ügynökség (CIA) volt vezetõjét valószínûsítik. Az Egyesült Államokban is népszerûtlenné vált iraki háború „építészének”, feltétlen és elkötelezett hívének számító Rumsfeld távozását hamarosan George Bush elnök jelenti be, a demokraták elõretörését hozó félidõs kongresszusi választások másnapján. Rumsfeld hat évet töltött az amerikai védelmi tárca élén George Bush elnök mellett.

Washington, a senki földje
A választásokon Washington lakói nem vettek részt, mivel nincs választójoguk a kongresszusi választásokon. Az elnöki mandátum közepére esõ félidõs választásokon a mintegy 200 millió szavazásra jogosult amerikai a kongresszusi alsóház – a 435 tagú képviselõház – összes tagját és a felsõház – a 100 tagú szenátus – egyharmadát, azaz 33 szenátort választhatta meg. Washingtonnak nincs képviselõje sem a képviselõházban, sem a szenátusban, csak egy szavazati joggal nem rendelkezõ választott megfigyelõje az elõzõben. Ennek az az oka, hogy Washington D. C. (District of Columbia) területe nem tartozik egyetlen szövetségi államhoz sem, márpedig a törvényhozásba csak az ötven szövetségi állam küldhet képviselõt, illetve szenátort. Washington D. C. jogállása szerint szövetségi terület, amely a kongresszus közvetlen igazgatása alatt áll.

-----------


Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. május 01., péntek

Moldova és Románia egyesülését szorgalmazza a két ország írószövetsége

A két ország egyesülése mellett állt ki a moldovai és a román írószövetség.

Moldova és Románia egyesülését szorgalmazza a két ország írószövetsége
Hirdetés
2026. május 01., péntek

Trump már nemcsak Németországból, hanem más európai helyszínekről is kivonná az amerikai csapatokat

Donald Trump amerikai elnök csütörtökön jelezte, hogy fontolóra veszi az amerikai csapatok részleges kivonását Olaszországból és Spanyolországból, nem sokkal azután, hogy Németország kapcsán is felvetette a létszámcsökkentés lehetőségét.

Trump már nemcsak Németországból, hanem más európai helyszínekről is kivonná az amerikai csapatokat
2026. április 30., csütörtök

Megszűnt az autonómiatörekvések segítését szívügyének tartó Szili Katalin megbízatása

Megszűnt Szili Katalin Kárpát-medencei autonómiatörekvésekért felelős miniszterelnöki főtanácsadói jogviszonya április 30-i hatállyal.

Megszűnt az autonómiatörekvések segítését szívügyének tartó Szili Katalin megbízatása
2026. április 30., csütörtök

Román állampolgárok is vannak ez egyik, Irán által elfoglalt teherhajón

Négy román állampolgár is tartózkodott az egyik, Irán által a Hormuzi-szorosban elfoglalt teherhajó fedélzetén – közölte csütörtökön a bukaresti külügyminisztérium.

Román állampolgárok is vannak ez egyik, Irán által elfoglalt teherhajón
Hirdetés
2026. április 30., csütörtök

Trump hosszan beszélt Putyinnal, és úgy véli, hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására

Donald Trump szerint akár hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására – az amerikai elnök erről egy fehér házi eseményen beszélt, miután bejelentette, hogy hosszan beszélt telefonon Vlagyimir Putyin orosz elnökkel szerdán.

Trump hosszan beszélt Putyinnal, és úgy véli, hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására
2026. április 29., szerda

Magyar Péter: hamarosan érkeznek az uniós források

Hamarosan érkeznek az európai uniós források Magyarországra – közölte Magyar Péter leendő miniszterelnök, miután egyeztetett Ursula von der Leyennel, az Európai Bizottság elnökével szerdán Brüsszelben.

Magyar Péter: hamarosan érkeznek az uniós források
2026. április 29., szerda

Orbán Viktor: liberális kormányzás és nemzeti ellenzék időszaka kezdődik

A választással a 16 évig tartó nemzeti kormányzás korszaka lezárult, egy új időszak, a liberális kormányzás és a nemzeti ellenzék időszaka kezdődik – írta Orbán Viktor a Fidesz tagjainak küldött levélben.

Orbán Viktor: liberális kormányzás és nemzeti ellenzék időszaka kezdődik
Hirdetés
2026. április 29., szerda

Nicuşor Dan: Románia készen áll a Moldovával való egyesülésre, ha a többség ezt akarja

Románia bármikor készen áll az egyesülésre, ha a Moldovai Köztársaság polgárai ezt kívánják, és ha többség támogatja ezt a tervet – jelentette ki Nicuşor Dan román államfő.

Nicuşor Dan: Románia készen áll a Moldovával való egyesülésre, ha a többség ezt akarja
2026. április 29., szerda

Éles kritika Brüsszelnek: Borvendég Zsuzsanna EP-képviselő szerint a nemzeti kisebbségek helyett más ügyek kerülnek előtérbe

Borvendég Zsuzsanna, a Mi Hazánk Mozgalom európai parlamenti képviselője keddi felszólalásában élesen bírálta az Európai Parlament kisebbségvédelmi és vallásszabadsággal kapcsolatos gyakorlatát.

Éles kritika Brüsszelnek: Borvendég Zsuzsanna EP-képviselő szerint a nemzeti kisebbségek helyett más ügyek kerülnek előtérbe
2026. április 29., szerda

Bombameglepetés: kilép az OPEC-ből az egyik legfontosabb tagállam

Az Egyesült Arab Emírségek kilép a Kőolajexportáló Országok Szervezetéből (OPEC), valamint az OPEC+ -ból is – közölte kedden az emírségek energiaügyi minisztere.

Bombameglepetés: kilép az OPEC-ből az egyik legfontosabb tagállam
Hirdetés
Hirdetés