Hirdetés

Atomháború fenyeget a Közel-Keleten?

Atomfegyverekkel mérne csapást Izrael az iráni nukleáris létesítményekre, az erről szóló titkos tervek már el is készültek – állítja a The Sunday Times, amelynek forrásai szerint az Egyesült Államok nem járulna hozzá egy ilyen támadáshoz. A brit hetilap szerint két izraeli légi század kis hatóerejű atomtöltettel felszerelt bombák bevetését gyakorolja. Az izraeli légicsapás az első nukleáris támadás lenne a második világháború óta, a lap értesülése szerint az iráni célpontok ellen bevetendő fegyverek hatóereje egyenként a hirosimai bomba tizenötödét teszi ki.

Krónika

Krónika

2007. január 08., 00:002007. január 08., 00:00

A tervek szerint először hagyományos töltetű, lézervezérelt bombák ütnének rést a föld alatti létesítmények falán, és ezután mini atomrakétákat lőnének ki a telepre. A töltetek mélyen a felszín alatt robbannának, így csökkenne a radioaktív szennyeződés kockázata. Az izraeli hírszerzés, a Moszad értékelése szerint Irán két éven belül képessé válhat atomfegyver előállítására, Tel-Aviv pedig a hagyományos fegyvereket már nem tartja elégségesnek a jól védett urándúsító létesítmények megsemmisítéséhez, mivel ezeket húsz méternyi beton és szikla alá építették. A The Sunday Times szerint Izrael három, Teherántól délre fekvő elsődleges célpontot azonosított, amelyek az iráni atomprogram részét képezik. Az egyik Natanz, ahol több ezer centrifugát szerelnek fel urándúsítás céljára, a másik az Iszfahán melletti uránátalakító – ahol az iráni alelnök múlt heti nyilatkozata szerint alagutakban 250 tonna, dúsításhoz használt gázt tárolnak –, a harmadik pedig az Arak melletti nehézvíz-reaktor, amely a jövőben elégséges plutóniumot termelhet egy atombomba elkészítéséhez.
Az Egyesült Államok azonban a következményeket figyelembe véve aligha adná hozzájárulását hadszíntéri atomfegyverek bevetéséhez, írja a brit lap.
Noha egy névtelenséget kérő magas rangú izraeli illetékes \"abszurdnak\" nevezte a brit lap felvetését, Irán óva inti Izraelt minden katonai akciótól és figyelmezteti: egy ilyen lépés nem maradna válasz nélkül Teherán részéről.

Hírösszefoglaló


Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. május 01., péntek

Moldova és Románia egyesülését szorgalmazza a két ország írószövetsége

A két ország egyesülése mellett állt ki a moldovai és a román írószövetség.

Moldova és Románia egyesülését szorgalmazza a két ország írószövetsége
Hirdetés
2026. május 01., péntek

Trump már nemcsak Németországból, hanem más európai helyszínekről is kivonná az amerikai csapatokat

Donald Trump amerikai elnök csütörtökön jelezte, hogy fontolóra veszi az amerikai csapatok részleges kivonását Olaszországból és Spanyolországból, nem sokkal azután, hogy Németország kapcsán is felvetette a létszámcsökkentés lehetőségét.

Trump már nemcsak Németországból, hanem más európai helyszínekről is kivonná az amerikai csapatokat
2026. április 30., csütörtök

Megszűnt az autonómiatörekvések segítését szívügyének tartó Szili Katalin megbízatása

Megszűnt Szili Katalin Kárpát-medencei autonómiatörekvésekért felelős miniszterelnöki főtanácsadói jogviszonya április 30-i hatállyal.

Megszűnt az autonómiatörekvések segítését szívügyének tartó Szili Katalin megbízatása
2026. április 30., csütörtök

Román állampolgárok is vannak ez egyik, Irán által elfoglalt teherhajón

Négy román állampolgár is tartózkodott az egyik, Irán által a Hormuzi-szorosban elfoglalt teherhajó fedélzetén – közölte csütörtökön a bukaresti külügyminisztérium.

Román állampolgárok is vannak ez egyik, Irán által elfoglalt teherhajón
Hirdetés
2026. április 30., csütörtök

Trump hosszan beszélt Putyinnal, és úgy véli, hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására

Donald Trump szerint akár hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására – az amerikai elnök erről egy fehér házi eseményen beszélt, miután bejelentette, hogy hosszan beszélt telefonon Vlagyimir Putyin orosz elnökkel szerdán.

Trump hosszan beszélt Putyinnal, és úgy véli, hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására
2026. április 29., szerda

Magyar Péter: hamarosan érkeznek az uniós források

Hamarosan érkeznek az európai uniós források Magyarországra – közölte Magyar Péter leendő miniszterelnök, miután egyeztetett Ursula von der Leyennel, az Európai Bizottság elnökével szerdán Brüsszelben.

Magyar Péter: hamarosan érkeznek az uniós források
2026. április 29., szerda

Orbán Viktor: liberális kormányzás és nemzeti ellenzék időszaka kezdődik

A választással a 16 évig tartó nemzeti kormányzás korszaka lezárult, egy új időszak, a liberális kormányzás és a nemzeti ellenzék időszaka kezdődik – írta Orbán Viktor a Fidesz tagjainak küldött levélben.

Orbán Viktor: liberális kormányzás és nemzeti ellenzék időszaka kezdődik
Hirdetés
2026. április 29., szerda

Nicuşor Dan: Románia készen áll a Moldovával való egyesülésre, ha a többség ezt akarja

Románia bármikor készen áll az egyesülésre, ha a Moldovai Köztársaság polgárai ezt kívánják, és ha többség támogatja ezt a tervet – jelentette ki Nicuşor Dan román államfő.

Nicuşor Dan: Románia készen áll a Moldovával való egyesülésre, ha a többség ezt akarja
2026. április 29., szerda

Éles kritika Brüsszelnek: Borvendég Zsuzsanna EP-képviselő szerint a nemzeti kisebbségek helyett más ügyek kerülnek előtérbe

Borvendég Zsuzsanna, a Mi Hazánk Mozgalom európai parlamenti képviselője keddi felszólalásában élesen bírálta az Európai Parlament kisebbségvédelmi és vallásszabadsággal kapcsolatos gyakorlatát.

Éles kritika Brüsszelnek: Borvendég Zsuzsanna EP-képviselő szerint a nemzeti kisebbségek helyett más ügyek kerülnek előtérbe
2026. április 29., szerda

Bombameglepetés: kilép az OPEC-ből az egyik legfontosabb tagállam

Az Egyesült Arab Emírségek kilép a Kőolajexportáló Országok Szervezetéből (OPEC), valamint az OPEC+ -ból is – közölte kedden az emírségek energiaügyi minisztere.

Bombameglepetés: kilép az OPEC-ből az egyik legfontosabb tagállam
Hirdetés
Hirdetés