
Fotó: X/ Ariel Weil
Zöld festéket fújtak Párizs belvárosában a holokauszt-emlékműre, két zsinagógára és egy híres zsidó étterem falára szombatra virradóra – közölték rendőrségi források.
2025. május 31., 18:542025. május 31., 18:54
Párizs egykori zsidó negyedében, a Marais-ban található Chez Marianne nevű étterem előtt egy félig üres festékszóró sprayt talált a rendőrség. Ezzel egyidőben a közelben lévő Tournelles és az Agoudas Hakehilos zsinagógát, valamint a holokauszt-emlékművet is megrongálták.
Az esetet járőröző rendőrök reggel 5 óra 15 perc körül észlelték. A holokauszt-emlékmű térfigyelő kamerájának felvételein 4 óra 30 perc körül egy fekete ruhás személyt lehetett látni, amint festéket szór éppen.
– írta Bruno Retailleau belügyminiszter szombaton az X-en.
„A lehető leghatározottabban elítélem ezeket a megfélemlítéseket. Az antiszemitizmusnak nincs helye városunkban és köztársaságunkban. Felkértem a köztisztasági vállalatot, hogy sürgősen intézkedjen. Feljelentést teszünk” – írta közleményében Anne Hidalgo, Párizs szocialista polgármestere.
A belügyminiszter pénteken a prefektusoknak küldött táviratában a biztonsági intézkedések fokozását kérte a zsidó közösség számára a sávuot ünnepén, amely vasárnap estétől kedd estig tart.
A tárcavezető a biztonság megerősítését „a nemzetközi feszültségek állandósulásával” indokolta, „különösen a Közel-Keleten”, ami szerinte „rendkívüli elővigyázatosságot követel, elsősorban a vallási eseményeket és helyeket illetően”. A miniszter arra is rámutatott, hogy
Franciaországban él Európa legnagyobb zsidó közössége, mintegy 600 ezer fő.
A belügyminisztérium adatai szerint 2024-ben 1570 antiszemita cselekményt regisztráltak Franciaországban. Januárban a franciaországi zsidó intézmények képviseleti tanácsa (Crif) sajnálkozását fejezte ki e cselekmények „történelmi” magas szintje miatt, amely „robbanásszerűen” megnőtt 2023. október 7., a Hamász palesztin iszlamista terrorszervezet Izrael elleni terrortámadása után, amelyet követően Izrael háborút indított a Gázai övezetet uraló terrorszervezet ellen.

A közel-keleti konfliktus kiújulása óta felerősödtek az antiszemita és a muszlimellenes megnyilvánulások, és gondot okoz az Ukrajnából menekült romákkal és más menekülttel szembeni hátrányos megkülönböztetés Európában – állapította meg az Európa Tanács.
Újratárgyalná a német Rheinmetall fegyveripari céggel megkötött katonai beszerzési szerződéseket Alexandru Mihai Ghigiu beruházásokért és európai projektekért felelős miniszter.
Lesújtóak a statisztikák: az európai 15 évesek harmada, míg Romániában a diákok fele elbukik a minimális szövegértési és matematikai elvárásokon. Erre a válságra válaszol az Európai Bizottság új oktatási és készségfejlesztési csomagja.
A Romániával való egyesülés több mint egyszerű B terv Moldova számára – jelentette ki Vasile Tofan moldovai miniszterelnök.
A Republikánus Párt az iráni háború miatt veszítette el a keddi félidős kongresszusi választásokat – ismerte be az amerikai alelnök.
Informatikai hiba miatt jelent meg Lezsák Sándor neve a Nyitottakták.hu adatbázisában – közölte az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára (ÁBTL) csütörtökön a Facebook-oldalán.
Immár kormányszinten is reagált Románia Alice Weidel, az Alternatíva Németországért (AfD) elnökének kijelentésére, amelyben azzal vádolta a romániai bevándorlókat, hogy kifosztják a német szociális rendszert.
Jókora pofont jelent Donald Trump elnök és a Republikánus Párt számára a keddi félidős kongresszusi választások eredménye, hiszen a demokraták mind a képviselőházban, mind a szenátusban átvették a többséget.
A Romániában található amerikai katonai támaszpontokat is azon potenciális célpontok között tüntette fel két iráni konzervatív lap, amelyekre válaszcsapást mérhetnek egy újabb amerikai és izraeli támadás esetén.
Neves erdélyi születésű művészről derült ki, hogy az állambiztonságnak jelentett: Korniss Péter Kossuth-díjas fotográfus a Válasz Online-nak elismerte, hogy 1957 és 1966 között „Pál” fedőnéven szerepelt az állambiztonság hálózatában.
Több tízezer egykori ügynök nevét, adatait hozta nyilvánosságra honlapján kereshető formában az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára (ÁBTL) szerdán, az 1956-os forradalom és szabadságharc leverésének évfordulóján.
szóljon hozzá!