Az Amman cím? szájtnak adott interjúban Asraf al-Kurdi doktor – aki maga is jordániai, és aki egy ideig hazája egészségügyi minisztériumában is dolgozott – elmondta: Arafat szervezetébe nem sokkal halála el?tt fecskendezték az AIDS vírusát. Néhány órával korábban az al-Dzsazíra arab hírcsatorna is interjút közölt az orvossal, ám megszakították az él? adásban sugárzott interjút, amikor al-Kurdi megemlítette, hogy Arafat HIV-fert?zött volt. A portálnak azonban elmondta: Arafat halálának körülményeit azért tartja gyanúsnak, mert személyi orvosa lévén, a palesztin vezet? még a legenyhébb h?lés esetén is azonnal hivatta. Amikor azonban a volt palesztin elnök állapota válságosra fordult, nem ?t hívták a betegágyához. Al-Kurdi, aki 18 évig volt Arafat személyes orvosa, azt is közölte, a palesztin politikus felesége, Szuha azt sem engedte meg neki, hogy meglátogassa páciensét a párizsi magánklinikán, ahol halála el?tt ápolták, s?t a halál beállta után sem vizsgálhatta meg a holttestet. Jasszer Arafat 2004. november 11-én, 75 éves korában hunyt el, a halál pontos okát azóta sem hozták nyilvánosságra. Arab újságírók és közéleti szerepl?k azóta többször is azzal vádolták Izraelt, hogy a zsidó állam vezet?inek utasítására mérgezték meg.
Donald Trump az amerikai kongresszusnak küldött pénteki levelében megszűntnek nyilvánította az Iránnal folytatott „fegyveres harcot”.
A két ország egyesülése mellett állt ki a moldovai és a román írószövetség.
Donald Trump amerikai elnök csütörtökön jelezte, hogy fontolóra veszi az amerikai csapatok részleges kivonását Olaszországból és Spanyolországból, nem sokkal azután, hogy Németország kapcsán is felvetette a létszámcsökkentés lehetőségét.
Megszűnt Szili Katalin Kárpát-medencei autonómiatörekvésekért felelős miniszterelnöki főtanácsadói jogviszonya április 30-i hatállyal.
Négy román állampolgár is tartózkodott az egyik, Irán által a Hormuzi-szorosban elfoglalt teherhajó fedélzetén – közölte csütörtökön a bukaresti külügyminisztérium.
Donald Trump szerint akár hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására – az amerikai elnök erről egy fehér házi eseményen beszélt, miután bejelentette, hogy hosszan beszélt telefonon Vlagyimir Putyin orosz elnökkel szerdán.
Hamarosan érkeznek az európai uniós források Magyarországra – közölte Magyar Péter leendő miniszterelnök, miután egyeztetett Ursula von der Leyennel, az Európai Bizottság elnökével szerdán Brüsszelben.
A választással a 16 évig tartó nemzeti kormányzás korszaka lezárult, egy új időszak, a liberális kormányzás és a nemzeti ellenzék időszaka kezdődik – írta Orbán Viktor a Fidesz tagjainak küldött levélben.
Románia bármikor készen áll az egyesülésre, ha a Moldovai Köztársaság polgárai ezt kívánják, és ha többség támogatja ezt a tervet – jelentette ki Nicuşor Dan román államfő.
Borvendég Zsuzsanna, a Mi Hazánk Mozgalom európai parlamenti képviselője keddi felszólalásában élesen bírálta az Európai Parlament kisebbségvédelmi és vallásszabadsággal kapcsolatos gyakorlatát.