Hirdetés

Áder János az augusztus 20-ai ünnepen: joggal lehetünk büszkék arra, amit 1989-ben elértünk

•  Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

„Harminc év után ma joggal lehetünk büszkék mindarra, amit 1989-ben elvégeztünk” – jelentette ki a köztársasági elnök az augusztus 20-ai tisztavatáson mondott beszédében kedden Budapesten.

MTI

2019. augusztus 20., 12:452019. augusztus 20., 12:45

2019. augusztus 20., 12:522019. augusztus 20., 12:52

Áder János leszögezte: a magyarok sok álmából – demokrácia, többpártrendszer, szólásszabadság, az Európai Unióhoz való csatlakozás, NATO-tagság – valóság lett, néhánynak a beteljesülése azonban még várat magára. Harminc esztendővel ezelőtt a szabadság magját vetettük el. 1989-ben visszatért a remény, hogy a haza végre újra a magyarok otthona lesz. Otthon, ahol a világot a szívünknek kedves módon rendezzük be, ahol magunk alkotjuk törvényeinket, és ahonnan kitessékeljük az idegen, barbár eszméket – mondta az államfő.

Olyan otthon, ahol félelem nélkül lehet élni, szabadon tanulni, becsülettel dolgozni, tisztességgel, hittel gyermeket nevelni

Hirdetés

– tette hozzá.

A köztársasági elnök leszögezte: a katonákon is múlik, „hogy hazánk olyan maradhasson, amilyennek Szent István megálmodta, amilyennek több mint ezer év magyarjai megtartották: hogy szabad, erős, független, európai ország lehessen”.

Közölte: az ünnepnapok arra is intenek minket, „ne felejtsük, milyen sok közös erőfeszítésünk van mindabban, ami ma már természetes számunkra, hogy szabadságban élünk”. A néhai német kancellár, Helmut Kohl szavait idézve kijelentette: a magyarokat „mély szabadságvágyuk” teszi értékessé Európa számára. „Magyarországnak szüksége van Európára, de Európának is szüksége van Magyarországra” – idézte Helmut Kohlt az államfő, hozzátéve: „ez ma sincs másként”.

Magyarságunk és európaiságunk több mint ezer esztendeje összetartozik

– jelentette ki Áder János.

•  Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd Galéria

Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

Az államfő azt mondta: harminc év után emlékezni kell március 15. első, félelem nélküli megünneplésére, az '56-os forradalmárok újratemetésére, a keletnémet menekültekre, a Magyar Távirati Iroda tudósítására, amelyben először nevezhette ismét Szent István ünnepének augusztus 20-át. 1989-ben „olyan országot teremtettünk, amelyet mindenestül a magunkénak mondhatunk”, jogrendjét, intézményeit, írott és íratlan szabályait, hagyományait – jelentette ki a köztársasági elnök „1989 megtanította nekünk, hogy a szabadság nem ölünkbe pottyanó ajándék, hanem a közös munka gyümölcse” – fogalmazott. Áder János szerint harminc év után joggal lehetünk büszkék „az aprólékos, kitartó munkára, ahogy tégláról, téglára bontottuk le a hazugság birodalmát, hogy helyén polgári demokráciát építsünk".

A honvédtisztjelöltekhez szólva az államfő azt mondta: a legtöbben 1989 után születtek azok közül, akik most ünnepélyesen esküt tesznek, tehát „fiatalabbak a visszaszerzett magyar szabadságnál”.

Büszkén viselhetik azt a magyar címert, amely a „Szent Koronával hirdeti, hogy a mi történelmünk egy bátor krállyal kezdődött” – közölte.

Katonai esküjük arról szól, hogy a hazát az életük árán is megvédik - tette hozzá az elnök, kiemelve, hogy az élet árán is vállalt hűség a ragaszkodás végső bizonyítéka. Áder János felidézte, hogy a tisztjelöltek elődei közül sokan vállalták Vörösmarty Szózatának parancsát az elmúlt századok során: „Itt élned, halnod kell”.

Hozzátette, hogy a Szózatban a „jobb kor” bizodalma is ott van. Azé a koré, amikor már nem kell meghalni a szabadságért, de élni és dolgozni annál inkább kell érte – jelentette ki az államfő, kiemelve: „ezért a jobb korért küzdöttünk 1989-ben, ennek feltételeit teremtettük meg az elmúlt harminc esztendőben”. „Ennek a megőrzését kérjük most önöktől” – szólt a honvédtisztjelöltekhez az államfő, hozzátéve: a „jobb kor”, a szabadság kora, közös életünk biztonsága az ő munkájától is függ.

Áder János hangsúlyozta: „hála első királyunknak és az őt követőknek, hála mindazoknak a magyaroknak, akik szabadságot és biztonságot teremtettek ebben a hazában”.

Az államfő Deák Ferenc szavaival zárva beszédét úgy fogalmazott: „csak a szabadság képes tiszta és állandó boldogságot nyújtani”, (...) „a szabadság másokkal is megosztva nem fogy, hanem erősödik, s annál bizonyosabban áll, minél többen lehetnek részesei”.

korábban írtuk

Felvonták a nemzeti lobogót az Országház előtt
Felvonták a nemzeti lobogót az Országház előtt

Katonai tiszteletadás mellett, Áder János államfő jelenlétében felvonták Magyarország nemzeti lobogóját az augusztus 20-ai állami ünnepen, kedd reggel Budapesten, a Parlament előtti Kossuth Lajos téren.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 15., csütörtök

Zelenszkij bekeményít: Ukrajna újra támadja az orosz olajfinomítókat

Ukrajna újraindítja az orosz olajfinomítók elleni támadásokat – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Times (FT) brit lapnak adott, csütörtökön megjelent interjújában, amelyet a Reuters hírügynökség idézett.

Zelenszkij bekeményít: Ukrajna újra támadja az orosz olajfinomítókat
Hirdetés
2026. október 15., csütörtök

Magyar Péter: Uniós pénzből erősítenék meg a határvédelmet, áttörés jöhet a kárpátaljai magyarok ügyében

Uniós támogatást akar szerezni Magyarország határvédelmének megerősítésére a Tisza-kormány, miközben a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak helyreállítását is napirenden tartja. Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót.

Magyar Péter: Uniós pénzből erősítenék meg a határvédelmet, áttörés jöhet a kárpátaljai magyarok ügyében
2026. október 14., szerda

„A mi új és gyönyörű Grönlandunk” – Trump nagyszabású kitermelési terveket jelentett be

Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.

„A mi új és gyönyörű Grönlandunk” – Trump nagyszabású kitermelési terveket jelentett be
2026. október 14., szerda

Magyarország-szerte trükköztek a romániai ékszertolvajok 

Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.

Magyarország-szerte trükköztek a romániai ékszertolvajok 
Hirdetés
2026. október 14., szerda

Tüdőrákot diagnosztizáltak XIV. Leó pápánál – FRISSÍTVE

Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.

Tüdőrákot diagnosztizáltak XIV. Leó pápánál – FRISSÍTVE
2026. október 13., kedd

Kormánybuktatás: útilaput kötöttek a botrányt kirobbantó athéni nagykövet talpára

Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.

Kormánybuktatás: útilaput kötöttek a botrányt kirobbantó athéni nagykövet talpára
2026. október 13., kedd

Az ukrajnai tűzszünet ügyét szolgálja a Putyinnal kötött dízelmegállapodás? Washington szerint igen

Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.

Az ukrajnai tűzszünet ügyét szolgálja a Putyinnal kötött dízelmegállapodás? Washington szerint igen
Hirdetés
2026. október 13., kedd

Folytatódott a hajók elleni vadászat a Fekete-tengeren

Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.

Folytatódott a hajók elleni vadászat a Fekete-tengeren
2026. október 13., kedd

A kárpátaljai pártok és a magyar kormány üdvözlik az ukrán oktatási törvény módosítását, a Fidesz elégedetlen

Közös nyilatkozatban üdvözölte a kisebbségi törvény ukrán parlament által hétfőn elfogadott és Volodimir Zelenszkij elnök által haladéktalanul aláírt módosítását a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség.

A kárpátaljai pártok és a magyar kormány üdvözlik az ukrán oktatási törvény módosítását, a Fidesz elégedetlen
2026. október 12., hétfő

Áttörés: az ukrán parlament elfogadta a kisebbségi nyelveken folyó oktatásról szóló törvényt

Az ukrán parlament elfogadta a nemzeti kisebbségek nyelvén folyó oktatásról szóló törvénymódosítást – jelentette hétfőn az Ukrinform hírügynökségre hivatkozva az MTI.

Áttörés: az ukrán parlament elfogadta a kisebbségi nyelveken folyó oktatásról szóló törvényt
Hirdetés
Hirdetés