Hirdetés

A parlament bizalmat szavazott a miniszterelnöknek, a Fidesz tüntetéseket szervez

Noha a magyar Országgyűlés megerősítette tisztségében Gyurcsány Ferenc miniszterelnököt a pénteki bizalmi szavazáson, a Fidesz mindent megtesz annak érdekében, hogy leváltsa a kormányfőt. Pénteki nagygyűlésén ugyanis az ellenzéki párt bejelentette: a Kossuth téren mindennap tiltakozó megmozdulásokat szervez, Áder János alelnök közölte: alakulata büntetőeljárást kezdeményez Gyurcsány ellen, mivel a kormányfő „közérdekű adatokat nem hozott nyilvánosságra, közérdekű adatokat hamisított meg, ezzel pedig megvalósította a közérdekű adatokkal való visszaélés törvénykönyvi tényállását.” Ezt a politikus szombaton a Kossuth téren több tízezer ember előtt jelentette be, a résztvevők pedig hatalmas tapssal fogadták szavait, többen „Mondjon le! Börtönbe!” jelszavakat skandáltak.

Gazda Árpád

2006. október 09., 00:002006. október 09., 00:00

A parlamenti bizalmi szavazást megelőző beszédében egyébként Gyurcsány Ferenc miniszterelnök bocsánatot kért azért, mert tévhitben tartották a választókat azzal, hogy a gondok maguktól megoldódnak, és mert nem mondták ki, hogy a költségvetés egyensúlya nem tartható.
A magyar Országgyűlés 207 igen szavazattal 165 nem ellenében szavazott bizalmat Gyurcsány Ferencnek. Az MSZP–SZDSZ koalíció teljes mellszélességgel kiállt a kormányfő mellett, és egyhangúlag szavazott bizalmat a kormánynak. Míg a kormánykoalíció pártjai a bizalmi szavazás eredményében garanciát látnak a Gyurcsány-kabinet munkájának folytatására, az ellenzéki pártok csak a papírforma beigazolódásának ítélik. Dávid Ibolya MDF-elnök bejelentette: pártja tudomásul vette, hogy Magyarország miniszterelnöke Gyurcsány, míg Navracsics Tibor, a Fidesz frakcióvezetője kiemelte, hogy a kormányfő „kevéssé elegáns módon” igennel szavazott saját magára. „Tehát megállapíthatjuk, hogy Gyurcsány Ferencnek van bizalma saját maga iránt” – jegyezte meg ironikusan a politikus.
Az országgyűlési szavazás után a figyelem a Fidesz Kossuth téri nagygyűlésére irányult, amelyen Orbán Viktor pártelnök meghirdette az Igen, Magyarország! Chartát. Ennek pontjai között az állami vagyon védelme, az esküjüket megszegő politikusok kiközösítése, a felelősségre vonás és számonkérés szerepel. A charta célja, hogy az ország kiutat találjon a csapdából és az erkölcsi válságból, tette hozzá Orbán. A Fidesz elnöke ismét távozásra szólította fel Gyurcsányt, és minden napra a Parlament előtti Kossuth térre hívta az embereket. Az ellenzéki párt vezére a mintegy százezer főnyi tömeg előtt (amelyet a szervezők 350 ezerre becsültek) elmondott beszédében leszögezte: az ország stabilitása érdekében nem követelnek előrehozott választásokat, ám elvárják, hogy a kormánypártok az önkormányzati választás eredményének megfelelően állítsanak új, hiteles miniszterelnököt. Orbán beszédét a magyarországi kormánypártok egyfajta elbizonytalanodásnak értékelték, amelyet a bizalmi szavazás eredménye váltott ki. Dávid Ibolya MDF-elnök úgy értékelte, „Orbán Viktor a kijózanodás útjára lépett”.
A pénteki nagygyűlés egyébként békésen, rendbontások nélkül zajlott le. A tegnap esti demonstráción több mint húszezren vettek részt.


Újabb zárt ajtók mögötti beszéd
került nyilvánosságra
Újabb vezető szocialista politikus, ezúttal Lamperth Mónika önkormányzati és területfejlesztési miniszter zárt ajtók mögött elmondott beszédéből hozott részleteket nyilvánosságra tegnap a magyarországi közszolgálati rádió. A felvételen Lamperth Mónika szombaton, az MSZP országos választmánya előtt az elvesztett önkormányzati választásokkal kapcsolatban azt mondta: „higgyétek el, tudjuk a dolgunkat. Én olyan javaslatot fogok a kormány elé terjeszteni, ami a kormánypárti politikusoknak és a szocialista politikusoknak erős lehetőséget és mandátumot ad a regionális területfejlesztési tanácsban.” Eközben Gyurcsány Ferenc miniszterelnök nem erősítette meg, hogy a balatonőszödi frakcióülés jogtalan kalózfelvételét az MSZP-nek 600 ezer euróért kínálták volna. Ezt  Simon Gábor, az MSZP választmányi elnöke említette a testület hétvégi ülésén

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. május 01., péntek

Moldova és Románia egyesülését szorgalmazza a két ország írószövetsége

A két ország egyesülése mellett állt ki a moldovai és a román írószövetség.

Moldova és Románia egyesülését szorgalmazza a két ország írószövetsége
Hirdetés
2026. május 01., péntek

Trump már nemcsak Németországból, hanem más európai helyszínekről is kivonná az amerikai csapatokat

Donald Trump amerikai elnök csütörtökön jelezte, hogy fontolóra veszi az amerikai csapatok részleges kivonását Olaszországból és Spanyolországból, nem sokkal azután, hogy Németország kapcsán is felvetette a létszámcsökkentés lehetőségét.

Trump már nemcsak Németországból, hanem más európai helyszínekről is kivonná az amerikai csapatokat
2026. április 30., csütörtök

Megszűnt az autonómiatörekvések segítését szívügyének tartó Szili Katalin megbízatása

Megszűnt Szili Katalin Kárpát-medencei autonómiatörekvésekért felelős miniszterelnöki főtanácsadói jogviszonya április 30-i hatállyal.

Megszűnt az autonómiatörekvések segítését szívügyének tartó Szili Katalin megbízatása
2026. április 30., csütörtök

Román állampolgárok is vannak ez egyik, Irán által elfoglalt teherhajón

Négy román állampolgár is tartózkodott az egyik, Irán által a Hormuzi-szorosban elfoglalt teherhajó fedélzetén – közölte csütörtökön a bukaresti külügyminisztérium.

Román állampolgárok is vannak ez egyik, Irán által elfoglalt teherhajón
Hirdetés
2026. április 30., csütörtök

Trump hosszan beszélt Putyinnal, és úgy véli, hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására

Donald Trump szerint akár hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására – az amerikai elnök erről egy fehér házi eseményen beszélt, miután bejelentette, hogy hosszan beszélt telefonon Vlagyimir Putyin orosz elnökkel szerdán.

Trump hosszan beszélt Putyinnal, és úgy véli, hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására
2026. április 29., szerda

Magyar Péter: hamarosan érkeznek az uniós források

Hamarosan érkeznek az európai uniós források Magyarországra – közölte Magyar Péter leendő miniszterelnök, miután egyeztetett Ursula von der Leyennel, az Európai Bizottság elnökével szerdán Brüsszelben.

Magyar Péter: hamarosan érkeznek az uniós források
2026. április 29., szerda

Orbán Viktor: liberális kormányzás és nemzeti ellenzék időszaka kezdődik

A választással a 16 évig tartó nemzeti kormányzás korszaka lezárult, egy új időszak, a liberális kormányzás és a nemzeti ellenzék időszaka kezdődik – írta Orbán Viktor a Fidesz tagjainak küldött levélben.

Orbán Viktor: liberális kormányzás és nemzeti ellenzék időszaka kezdődik
Hirdetés
2026. április 29., szerda

Nicuşor Dan: Románia készen áll a Moldovával való egyesülésre, ha a többség ezt akarja

Románia bármikor készen áll az egyesülésre, ha a Moldovai Köztársaság polgárai ezt kívánják, és ha többség támogatja ezt a tervet – jelentette ki Nicuşor Dan román államfő.

Nicuşor Dan: Románia készen áll a Moldovával való egyesülésre, ha a többség ezt akarja
2026. április 29., szerda

Éles kritika Brüsszelnek: Borvendég Zsuzsanna EP-képviselő szerint a nemzeti kisebbségek helyett más ügyek kerülnek előtérbe

Borvendég Zsuzsanna, a Mi Hazánk Mozgalom európai parlamenti képviselője keddi felszólalásában élesen bírálta az Európai Parlament kisebbségvédelmi és vallásszabadsággal kapcsolatos gyakorlatát.

Éles kritika Brüsszelnek: Borvendég Zsuzsanna EP-képviselő szerint a nemzeti kisebbségek helyett más ügyek kerülnek előtérbe
2026. április 29., szerda

Bombameglepetés: kilép az OPEC-ből az egyik legfontosabb tagállam

Az Egyesült Arab Emírségek kilép a Kőolajexportáló Országok Szervezetéből (OPEC), valamint az OPEC+ -ból is – közölte kedden az emírségek energiaügyi minisztere.

Bombameglepetés: kilép az OPEC-ből az egyik legfontosabb tagállam
Hirdetés
Hirdetés