
Fotó: Senate TV
A képviselőház szombati szavazása után helyi idő szerint kedden széles kétpárti támogatással a washingtoni szenátus is elfogadta a régóta halogatott 95 milliárd dolláros csomagot, amely az Ukrajnának, Izraelnek és Tajvannak szánt amerikai katonai támogatásról szól.
2024. április 24., 08:042024. április 24., 08:04
A végső szavazás a CNN beszámolója szerint 79-18 arányban zajlott le. Tizenöt republikánus három demokrata ellenében a törvényjavaslat ellen szavazott. Negyvennyolc demokrata és 31 republikánus szavazott a törvényjavaslat mellett.
A jogszabály Joe Biden elnökhöz kerül aláírásra, aki közölte, hogy szerdán aláírja a csomagot. A törvény elfogadása jelentős győzelem az amerikai elnök, a kongresszusi demokraták és Mitch McConnell szenátusi konzervatív párti vezető számára, aki sokáig szorgalmazta, hogy Ukrajnának segélyt küldjenek, még akkor is, amikor pártjának jobbszárnya egyre jobban ódzkodott a Kijevnek nyújtott támogatástól.
Közvetlenül a végső elfogadás előtt Chuck Schumer, a szenátus többségi vezetője azzal kezdte rövid beszédét, hogy „végre, végre, végre”.
„Ma este Vlagyimir Putyin bánja meg azt a napot, amikor megkérdőjelezte az amerikai elszántságot” – mondta.
A csomag négy olyan törvényjavaslatot köt össze, amelyekről a képviselőház szombati ülésén külön-külön szavazott, és amelyek

Az amerikai katonai segélyek első tételét a végleges jóváhagyás után „hamarabb fogják Ukrajnának eljuttatni, mint azt bárki lehetségesnek tartja” – mondta Bill Keating, Massachusetts állam demokrata párti kongresszusi képviselője hétfőn Kijevben.
Az első három törvényjavaslat nagyon hasonlít ahhoz a csomaghoz, amelyet a szenátus az év elején fogadott el, és amelyet Mike Johnson képviselőházi elnök eredetileg nem volt hajlandó a Ház elé terjeszteni.
A negyedik törvényjavaslat növeli az orosz eszközökkel szembeni szankciókat, és olyan megfogalmazást tartalmaz, amely a TikTok betiltásához vezethet az Egyesült Államokban. A kínai ByteDance anyavállalatnak nagyjából kilenc hónapot ad arra, hogy eladja a TikTokot, különben az alkalmazást kitiltják az amerikai alkalmazásboltokból.
Biden írásos nyilatkozatban üdvözölte a jogszabály szenátusi elfogadását.
– mondta Biden.
„Sürgős szükség van rá: Ukrajnának, amely Oroszország kérlelhetetlen bombázásával néz szembe; Izraelnek, amely most szembesült az Iránból érkező példátlan támadásokkal; a menekülteknek és azoknak, akiket világszerte konfliktusok és természeti katasztrófák érintenek, többek között Gázában, Szudánban és Haitin; valamint a biztonságra és stabilitásra törekvő partnereinknek az Indo-csendes-óceáni térségben” – szögezte le Biden.
Az elnök köszönetet mondott Schumernek, McConnellnek és a törvényjavaslatot megszavazó törvényhozók kétpárti csoportjának is.
– mondta Biden.
A képviselőház azután vette napirendre a jogszabályt, hogy Johnson szembeszállt pártja konzervatívjaival, akik ellenezték az Ukrajnának küldött segélyt, és azzal fenyegetőztek, hogy leváltják őt a kérdés kezelése miatt. A törvényt végül széles kétpárti többséggel fogadta el az alsóház.
Az Ukrajnának és Izraelnek nyújtott támogatás megrekedt, miután
Donald Trump volt elnök azonban a végső megállapodás ellenzését szorgalmazta, és a republikánusok végül elvetették azt.

Az Ukrajnának szánt 61 milliárd dolláros segélycsomagból mintegy 50 milliárd dollárt az Oroszországgal háborúban álló ország védelmére szánnak – közölte vasárnap Denisz Smihal ukrán kormányfő a Facebookon.
McConnell, aki következetesen ellentétben állt pártjával Ukrajna támogatásával kapcsolatban, a keddi szavazást „rég esedékesnek” és „embert próbálónak” nevezte, és leszögezte: „nem szabad elbuknunk”.
„Hálás vagyok az Egyesült Államok szenátusának, amiért ma jóváhagyta az Ukrajnának nyújtott létfontosságú segélyt” – írta kedden az X-en közzétett bejegyzésében.
A jogszabály jelzi az Egyesült Államok Ukrajnának nyújtott támogatását – mondta Zelenszkij, hozzátéve, hogy a segély megerősíti az ország védelmi és katonai képességeit a harctéren.
„Ez a szavazás megerősíti Amerika szerepét a demokrácia világítótornyaként és a szabad világ vezetőjeként” – mondta. „Ukrajna nagy hatótávolságú képességei, tüzérsége és légvédelme kritikus eszközök az igazságos béke mielőbbi helyreállításához” – tette hozzá az ukrán elnök.
Ukrajna újraindítja az orosz olajfinomítók elleni támadásokat – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Times (FT) brit lapnak adott, csütörtökön megjelent interjújában, amelyet a Reuters hírügynökség idézett.
Uniós támogatást akar szerezni Magyarország határvédelmének megerősítésére a Tisza-kormány, miközben a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak helyreállítását is napirenden tartja. Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót.
Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.
Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.
Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.
Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.
Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.
Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.
Közös nyilatkozatban üdvözölte a kisebbségi törvény ukrán parlament által hétfőn elfogadott és Volodimir Zelenszkij elnök által haladéktalanul aláírt módosítását a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség.
Az ukrán parlament elfogadta a nemzeti kisebbségek nyelvén folyó oktatásról szóló törvénymódosítást – jelentette hétfőn az Ukrinform hírügynökségre hivatkozva az MTI.
szóljon hozzá!