2011. szeptember 12., 09:382011. szeptember 12., 09:38
Csíkszeredai keltezésű írásában a szerző, Karl-Peter Schwarz a bevezetőben arra mutatott rá, hogy a Székelyföld Románia része, a legtöbben azonban magyarul beszélnek. „Sokan politikai autonómiára vágynak” – fogalmazott a cikkíró, megemlítve, hogy a székelyföldi romániai megyékben nem kevés székely egyáltalán nem, vagy csak nagyon rosszul beszél románul.
Az országos német lap megszólaltatta Pap Elődöt, az Erdélyi Magyar Néppárt megalapítását kezdeményező Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács régióelnökét, aki szerint a dél-tiroli mintájú autonómia megoldást jelentene csaknem valamennyi problémára. Utalt arra, hogy az EMNP immár a második olyan politikai erő, amely alternatívát nyújt az eddigi gyűjtőpárttal, az RMDSZ-szel szemben. Pap a FAZ-nak úgy nyilatkozott: rádöbbent arra, hogy így nem mehet tovább. „21 évvel a kommunizmus összeomlása után az autonómia kérdésében még mindig a kezdeteknél járunk” – idézte a politikust a lap. A Frankfurter Allgemeine Zeitung szerint az autonómia Romániában elutasított fogalom, a román politikusok attól tartanak, hogy a területi autonómia az egységes állam „felrobbanásához” vezetne. Karl-Peter Schwarz úgy értékelte, hogy egész Erdélyben a magyarság reneszánsza van folyamatban, és a románok kezdenek hozzászokni ehhez.
Gyártó- és raktárépületek sérültek meg a dél-oroszországi rosztovi régiót ért ukrán dróntámadás következtében pénteken, míg az oroszok ukrajnai infrastrukturális létesítményeket bombáztak.
A XIV. Leó pápán elvégzett rutinvizsgálatok eredményei megfelelnek az előírtnak, a mellkasröntgen a megoperált tüdő jó ütemű felépülését mutatja – közölték az egyházfőt követő orvoscsoport vezetői csütörtökön.
Ukrajna újraindítja az orosz olajfinomítók elleni támadásokat – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Times (FT) brit lapnak adott, csütörtökön megjelent interjújában, amelyet a Reuters hírügynökség idézett.
Uniós támogatást akar szerezni Magyarország határvédelmének megerősítésére a Tisza-kormány, miközben a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak helyreállítását is napirenden tartja. Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót.
Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.
Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.
Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.
Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.
Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.
Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.