2011. március 31., 12:462011. március 31., 12:46
Anders Fogh Rasmussen közölte, greenwichi idő szerint reggel hat órakor vette át az irányítást a NATO nápolyi parancsnoksága Charles Bouchard kanadai tábornok vezetésével.
A NATO-tagállamok nagykövetei vasárnap este Brüsszelben határoztak arról, hogy a katonai szövetség fog irányítani minden olyan líbiai katonai műveletet, amely az ENSZ Biztonsági Tanácsa 1973. számú határozatának végrehajtására irányul.
A NATO-műveletben, amelynek az Egyesített védelmező (Unified protector) kódnevet adták, a tagországok közül Nagy-Britannia, Franciaország, Kanada, Belgium és Dánia vesz részt. A repülőgépek földközi-tengeri – olasz, francia, görög, török – támaszpontokról szállnak föl. Az európaiak azt állítják, van elég repülőgépük, hogy folytassák a Moammer Kadhafi líbiai vezetőhöz hű erők elleni légicsapásokat.
A hadműveletek összehangolását egy külön Líbiára kialakított parancsnoki lánc végzi a NATO állandó parancsnoki láncán belül – derült ki korábban diplomáciai forrásból.
A művelet átadása lehetővé teszi az Egyesült Államoknak, hogy háttérbe vonuljon, amint azt Barack Obama amerikai elnök többször hangoztatta. Washington feltehetően nem akart belebonyolódni egy újabb költséges és hosszadalmas külföldi katonai műveletbe, miközben Afganisztán minden figyelmét leköti, és Irakot sem sikerült még teljes mértékben stabilizálni.
Diplomáciai forrásból ugyanakkor úgy tudni, az európai NATO-tagországok számíthatnak rá, hogy az amerikai haderő segít nekik, például hírszerzési értesülések megosztásával vagy rádiójelek zavarásával.
A NATO már a múlt héten magára vállalta a fegyverembargó ellenőrzését, és vasárnaptól részt vett a légtérzárlat érvényesítésében is.
Ukrajna újraindítja az orosz olajfinomítók elleni támadásokat – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Times (FT) brit lapnak adott, csütörtökön megjelent interjújában, amelyet a Reuters hírügynökség idézett.
Uniós támogatást akar szerezni Magyarország határvédelmének megerősítésére a Tisza-kormány, miközben a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak helyreállítását is napirenden tartja. Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót.
Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.
Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.
Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.
Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.
Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.
Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.
Közös nyilatkozatban üdvözölte a kisebbségi törvény ukrán parlament által hétfőn elfogadott és Volodimir Zelenszkij elnök által haladéktalanul aláírt módosítását a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség.
Az ukrán parlament elfogadta a nemzeti kisebbségek nyelvén folyó oktatásról szóló törvénymódosítást – jelentette hétfőn az Ukrinform hírügynökségre hivatkozva az MTI.
szóljon hozzá!