
Fotó: Facebook/Maia Sandu
Maia Sandu moldovai elnök „győzelemnek” nevezte az Európai Tanács csütörtöki döntését, amelynek értelmében Moldova megkezdheti az európai uniós csatlakozási tárgyalásokat.
2023. december 15., 15:372023. december 15., 15:37
„Az Európai Unió igent mondott hazánkra, igent mondott európai jövőnkre. Ez új fejezetet nyit a történelmükben” – írta Sandu a Facebook-oldalán. Szerinte
Sandu köszönetét fejezte ki minden olyan polgárnak, aki a demokráciát és a jólétet választja, aki kitartóan és türelmesen dolgozik, mert ők mind azt vallják, hogy a volt szovjet köztársaság jobbat érdemel – húzta alá Sandu.
– tette hozzá.
Sandu az X közösségi oldalon közzétett üzenetében azt is kijelentette: „megtiszteltetés” számára, hogy Ukrajnával együtt vehet részt az uniós csatlakozási folyamatban. „Induljunk el együtt ezen az úton, hogy egy még erősebb és egységesebb Európát építsünk” – zárta bejegyzését Sandu.
A Kreml elfogadhatatlannak tartja azokat a feltételeket, amelyeket az európai országok támasztanak Oroszországgal szemben ahhoz, hogy közvetítői erőfeszítésekbe kezdjenek az ukrajnai konfliktus rendezéséért – jelentette ki Dmitrij Peszkov.
Még a börtönben is az ellopott dák műkincsekből próbál jövedelemre szert tenni a bűncselekmény egyik elkövetője – számolt be a holland sajtó.
Éles vita dúlt a magyar Országgyűlésben a képviselők állampolgárságának nyilvánosságra hozatalát célzó mihazánkos kezdeményezésről. Gurzó Mária, a Tisza Párt képviselője tisztázta: soha nem rendelkezett román állampolgársággal.
Ukrajna vezetői és szoros európai szövetségesei – az Egyesült Királyság, Franciaország és Németország – öt feltételt fogalmaztak meg egy „igazságos és tartós” megállapodás elérése érdekében, amely véget vetne az Oroszországgal folytatott háborúnak.
Ismét közvetlen katonai csapások történtek Irán és Izrael között, miután Irán rakétákat lőtt ki a zsidó államra.
Irán hét rakétát lőtt ki Kuvait és Bahrein irányába – közölte szombaton az amerikai hadsereg. Tájékoztatásuk szerint a rakéták közül hatot elfogtak, valamint a hetedik sem találta el a kijelölt célpontját – jelentette az AFP és a Reuters.
Nagy a bizakodás a magyar és az ukrán kormány között a kárpátaljai magyar közösség jogainak visszaadásáról megkötött megállapodás kapcsán – jelentette ki a Krónikának Zubánics László, az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség (UMDSZ) elnöke.
Ukrajna elismerte, hogy a pénteken reggel Konstanca kikötőjében felrobbant tengeri drón az ukrán haditengerészethez tartozott. Közben az incidens miatt több száz személyt evakuáltak megelőző jelleggel Konstanca és Tulcea megye tengerparti övezeteiből.
Szolidaritási tüntetést tartottak a nemzeti összetartozás napján, csütörtökön este a budapesti román nagykövetség előtt Fejes Rudolf Anzelm nagyváradi premontrei apát mellett, akit múlt héten lakoltatott ki a rendházból a város önkormányzata.
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök csütörtökön Vlagyimir Putyin orosz államfőnek címzett nyílt levelében sürgette a háború lezárását és a vezetők közti közvetlen tárgyalásokra való áttérést – ismertette az Interfax Ukrajina ukrán hírügynökség.
szóljon hozzá!