
Képünk illusztráció
Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt
Ismét kevesebben, de így is hatszázketten haltak meg Olaszországban az új típusú koronavírus-járványban az elmúlt 24 órában, és ezzel 6078-ra emelkedett a Covid-19 betegség eddigi áldozatainak a száma – közölte hétfő esti tájékoztatóján az olasz polgári védelmi hatóság. A diagnosztizált fertőzöttek száma egy nap alatt szintén csökkent, de így is 3780 új beteget regisztráltak.
2020. március 23., 19:482020. március 23., 19:48
2020. március 23., 20:592020. március 23., 20:59
A halottak száma az utóbbi három napban folyamatosan csökkent: szombaton 793-an, vasárnap 651-en haltak meg. Csökkent az újonnan diagnosztizált betegek száma is, a szombati 4821 és a vasárnapi 3957 után. Kevesebb mint 26 ezren vannak kórházban, több mint háromezren intenzív osztályon. A gyógyultak száma 7423-ra emelkedett.
Silvio Brusaferro, a Közegészségügyi Hivatal (Iss) vezetője úgy kommentálta a számokat, hogy a jelenlegi enyhe, de szemmel látható csökkenés még nem elegendő ahhoz, hogy trendről lehessen beszélni. „Még túl korai” – mondta. Kifejtette, hogy a mostani adatok a két héte szigorított óvintézkedések előtti helyzet eredményei, ezért még várni kell hosszabb távú következtetésekig. Angelo Borrelli, a polgári védelmi hatóság vezetője megjegyezte, a számok a rendkívüli intézkedéseket elsőként bevezetett Lombardia adatai miatt csökkennek, „meg kell nézni, mi történik a következő időszakban Olaszország többi részén”. Úgy vélte, hogy eddig sikerült fékezni a járvány terjedését déli irányban.
A gócpont Lombardiában az új betegek száma 1991-gyel emelkedett, az egy nappal korábbi 1991-hez és a szombati 3251-hez képest. A halottak száma 320-szal emelkedett, a korábbi 361-hez képest. Giulio Gallera jóléti tanácsos kijelentette, az adatok „fényt csillantanak fel az alagút végén”. Hangsúlyozta, hogy ez azonban nem jelenti az óvintézkedések enyhítését. „Ellenkezőleg, most kell igazán ellenőrzés alatt tartani a járványhelyzetet, nehogy a számok ismét emelkedjenek” – hangoztatta. A Lombardiában diagnosztizált több mint 28 ezer fertőzöttből több mint 9 ezren igényelnek kórházi kezelést, és több mint 1300-an vannak intenzív osztályon, vagyis kétszer annyian mint a járvány olaszországi terjedése előtt megszokott volt.
Elhagyta a kórházat az első számú betegként ismert, 38 éves Mattia, aki elsőként jelentkezett az ezt követően február 23-án vesztegzár alá helyezett Codogno kórházában. A férfi 18 napig feküdt intenzív osztályon. A venetói tartomány vezető Luca Zaia bejelentette, az öt milliós régióban eddig végzett 57 ezer koronavírus-teszt után mostantól naponta további 13 ezer tesztet végeznek. Ezeket a tartomány maga finanszírozza. Lombardia is „tömeges” tesztelést akar indítani saját 10 milliós lakosságán a pozitívak kiszűrésére.
Az olasz polgári légiforgalmi hatóság (Enac) engedélyezte a személyek mozgását ellenőrző drónok használatát a városok területén. A szigorú mozgáskorlátozások ellenére továbbra sem sikerült leállítani az északról délra tartó olaszokat: a déli tartományok „lezárták” határaikat, és amennyire tudják, egyenként ellenőrzik a belépőket. A szakszervezetek szerdára országos sztrájkot hirdettek meg, mivel a nem létfontosságú termelés és szolgáltatások leállítása után adataik szerint továbbra is 800 ezer vállalat, gyár, üzem működik, vagyis az összes 39,9 százaléka. Lombardiában 155 ezer egységről van szó, 2,1 millió dolgozóval.
Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.
Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.
Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.
Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.
Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.
Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.
Közös nyilatkozatban üdvözölte a kisebbségi törvény ukrán parlament által hétfőn elfogadott és Volodimir Zelenszkij elnök által haladéktalanul aláírt módosítását a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség.
Az ukrán parlament elfogadta a nemzeti kisebbségek nyelvén folyó oktatásról szóló törvénymódosítást – jelentette hétfőn az Ukrinform hírügynökségre hivatkozva az MTI.
Donald Trump amerikai elnök a számos botrányos ügy főszereplőjévé vált athéni nagykövet, Kimberly Guilfoyle menesztését fontolgatja – közölte a CNN egy, az ügyet ismerő személyre hivatkozva.
Energetikai tűzszünet lépett életbe Ukrajan és Oroszország között – közölte a közösségi oldalán Donald Trump amerikai elnök vasárnap délután.
szóljon hozzá!