
Szávay István
Határozati javaslatban kezdeményezte a Jobbik, hogy október 16-át, a 170 évvel ezelőtti agyagfalvi székely nemzetgyűlés kezdőnapját nyilvánítsa a magyar Országgyűlés a magyar-székely összetartozás napjává.
2018. október 16., 12:122018. október 16., 12:12
2018. október 16., 12:172018. október 16., 12:17
Szávay István, az ellenzéki alakulat képviselője az Országgyűlés keddi ülésén felidézte: 1848. október 16-án a Hargita megyei Agyagfalván megtartott székely nagygyűlésen mondta ki a mintegy 60 ezer egybegyűlt, hogy békésen viszonyul Erdély minden lakójához, és kiállnak a magyar kormány és az Erdélyt Magyarországgal egyesítő törvény mellett.
A politikus úgy vélte, a székelység egységes kiállása pozitívan hatott mind a csatatereken harcolókra, mind pedig azokra, akik a hátországban segítették a magyar forradalom és szabadságharc ügyét, nem utolsósorban pedig véglegesen kijelölte a székelység helyét az egységes magyar polgári nemzetben.
Az Országgyűlés éppen kedden fogja tárgyalni a kezdeményezést, amely a székelyeket önálló népcsoporttá, magyarországi nemzetiséggé nyilvánítaná. „Ezzel mi nem értünk egyet, sőt ennek az ellenkezőjét gondoljuk. Összetartozunk! A székelység az agyagfalvi gyűlésen is bebizonyította azt, hogy a legnagyobb fenyegetések, megpróbáltatások és szenvedések közepette és mindezek ellenére is egységesen kiáll a magyar nemzet mellett és annak részeként tekint magára” – hangoztatta Szávay István, aki szerint Potápi Árpád János nemzetpolitikáért felelős államtitkár válaszában „nyitottnak
mutatkozott a kezdeményezés támogatására”.
Potápi Árpád János egyébként az MTI tudósítása szerint a székelyek önálló népcsoporttá nyilvánítását célzó kezdeményezést szintén elutasította, sőt provokációnak nevezte. A nemzetpolitikáért felelős államtitkár egyúttal jelezte: a jobbikos képviselőnek a magyar-székely összetartozás napjáról szóló határozati javaslatát még nem ismeri, így annak támogatásáról még nem tud nyilatkozni.
Gyártó- és raktárépületek sérültek meg a dél-oroszországi rosztovi régiót ért ukrán dróntámadás következtében pénteken, míg az oroszok ukrajnai infrastrukturális létesítményeket bombáztak.
A XIV. Leó pápán elvégzett rutinvizsgálatok eredményei megfelelnek az előírtnak, a mellkasröntgen a megoperált tüdő jó ütemű felépülését mutatja – közölték az egyházfőt követő orvoscsoport vezetői csütörtökön.
Ukrajna újraindítja az orosz olajfinomítók elleni támadásokat – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Times (FT) brit lapnak adott, csütörtökön megjelent interjújában, amelyet a Reuters hírügynökség idézett.
Uniós támogatást akar szerezni Magyarország határvédelmének megerősítésére a Tisza-kormány, miközben a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak helyreállítását is napirenden tartja. Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót.
Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.
Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.
Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.
Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.
Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.
Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.
szóljon hozzá!